A Hair című rockmusical debütálása
1967. október 17-én mutatták be New Yorkban a Hair című musicalt “Lépj ki a bűvös körből / A
Séta a kultúra ösvényein
1967. október 17-én mutatták be New Yorkban a Hair című musicalt “Lépj ki a bűvös körből / A
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Ven-huj fejedelemnek[1] volt egy szakácsa, aki egy ökröt darabolt fel számára. Ahogyan rátette a kezét, nekivetette a vállát, föltette rá
Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra
(1) Szakadt, dúlt ajkunk között forgó feszülő szavaink is csókká gömbölyödve bujdosnak itt a díszes pillák között egymásba- akadt csodáló
E napon halt meg József Attila költő (1937) József Attila: (Az Isten itt állt a hátam mögött…) Az Isten itt
E napon halt meg Edmond Rostand drámaíró és költő Edmond Rostand (1868—1918) A XIX. század végső évtizedében korlátlan irodalmi uralkodó
Vecsernyére Csillagok teremtő Ura, hitünk örök fénysugara, világmegváltó Krisztusunk, hallgasd meg esdeklő szavunk. Mert irgalomra indított a halált hozó pusztulás,
Az advent mindig a rohanás, a kapkodás, a tülekedés, és az állandó idegeskedés ideje. Talán nem is lehet másképp. Vagy
AZ EURÓPAI EGYÜTTMŰKÖDÉS FOLYÓIRATA – MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE TIZENEGYEDIK ÉVFOLYAM ELSŐ SZÁM 44. Akarja ön a világ ütőerén tartani az ujját?
A tejesember felírta a cédulára: „Vaj ma elfogyott, sajnos.” Blumné elolvasta a cédulát és összeadott, a fejét csóválta és még
A kínai horoszkóp állatjegyeit szinte mindenki ismeri: Ökör- Patkány- ZI CHOU Tigris-YIN Nyúl-MAO Sárkány-CHEN Kígyó-SHI Ló-WU Kecske-WEI Majom-SHEN Kakas-YOU Kutya-XU