A Google megalakulása
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Séta a kultúra ösvényein
1998. szeptember 4-én alakult meg a Google Részvénytársaság … hogy a kereső működhessen, fejlődhessen – immáron üzleti alapon
Július 4-e azóta is a függetlenség napja az USA-ban „… Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok Képviselői, Általános
Óh, bennem lobogott el Ama szinte már savós, Tüzetlen és makacs, De jó nedvű ifjuság. Március Idusára Voltak
(Népi mondóka) György-nap előtt, ha nem esik, György-nap után sok is esik. Hogyha Vitálisz didereg, Tizenötször lesz még
Az emberi arcokat és az azokban látható sorsokat fényképezte „Kálmán Kata legnagyobb tette az volt, hogy amit Móricz
Ez tette lehetővé „az osztrák ház női ágának örökösödését” 1716-ban III. Károly magyar király elsőszülött (és mint később
“Az időt felfedezni minden bizonnyal annyi, mint érezni, hogy múlik.” A román-francia származású francia író, az abszurd dráma,
Ki jön be az ajtón, kopogtatás nélkül? Félig alszom és csak álmodok? Vagy még félig ébren, ez egybemosódik,
Rákóczi Ferenc II. (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó [Törökország], 1735. április 8.): író, államférfi, hadvezér. I. Rákóczi
A számelmélet és a halmazelmélet egyik legjelesebb kutatója, Erdős Pál (Budapest, 1913. március 26. – Varsó, 1996. szeptember
Kétszer is elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. Munkássága évtizedei alatt 16 mozifilmet rendezett, amelyek közül három film
Magyarország első atlaszának készítője, Hevenesi Gábor (Vásárosmiske, 1656. március 24. – Bécs, 1715. március 11.) mindössze 15 éves
március 23. A lengyel–magyar barátság napjának (lengyelül Dzień Przyjaźni Polsko-Węgierskiej) története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech