„Hajnal Anna egyik legmegbecsültebb és legszeretettebb kortársam. Költészetét és emberszeretetét, tevékeny, aktív emberszeretetét nem lehet szétválasztani. Egész életét a költészet sugallatában és
szellemében élte át. Ez volt számára a legfontosabb.” – írta Vészi Endre Hajnal Anna József Attila-díjas költőről, aki a Nyugat harmadik nemzedékének tagja volt. Nyelvének ereje a népköltészetre jellemző gondolatpárhuzamokban rejlik. Stilizáltsága, elragadtatott éneke késztette a tehetségét feltétlenül elismerő kritikusokat is, hogy jellegzetesen nőköltőt lássanak benne.
Hajnal Anna: Várlak, várlak hű barát…
Én tovább már nem birom,
tulnehéz lettem magamnak,
mézem felgyült éven át,
megáldottak ős hatalmak.
Szétfeszit, szivemnek telje,
Élet, hivtál, itt vagyok
s leborulni kényszeritnek
sziromlágy alázatok.
Vegyétek szerelmemet
mind kik éltek s élni fognak,
szétáradni vágy szivem
ital lennék szomjazóknak.
Erőimtől élednétek,
jertek, hadd szeresselek!
ezernedvü televénnyel
várok szomjas gyökeret.
Teljességem kinek kell?
nem hinni mohó szivemnek,
várlak, várlak hü barát
könnyitője terheimnek.
Ennyi erő már halálos,
csordult, érett hasztalan,
mégis csendes hullásomban
ezer tavasz magja van.
Nyugat · / · 1933 · / · 1933. 23. szám
