Irodalom – 71 Oldal

Dsida Jenő – Június

Az érés dícsérete Helyét gyümölcsnek adja a szirom. A déli égen elterül a hőség. A termő kor jön:

Ha eljön majd a nap, Amikor meghalok, Ti ne gyászoljatok. Én itt leszek, közel. Itt találtok napnyugtakor, ha

Mint a koraérő júniusi körte: Incseleg a lomb közt ígéretes zöldje, De ha leszakítod, savanyú is, fás is,

Február közepén, késő délután – bizonyosan péntek volt -, valamikor egy fiatalember szállott le a váradi peronon. Kezében esőernyő és kopott

című filmet vetítik filmszínházainkban. Talán érdekes néhány gondolatot fölidéznünk nekünk is ez alkalommal. A kereszténység a szerelem kérdésében

– Nézd – figyelmeztetett Esti Kornél -, mindnyájan ábrándozunk arról, hogy valamikor boldogok leszünk. Mit képzelünk el ilyenkor? Többnyire

Kis méhek! kerteken, Mezőkön, berkeken Mit futtok sok veszéllyel? A friss forrásokra, Az új virágokra Repkedvén szerteszéjjel?

Nagymessziről ködölt a Bükk, Gőzölt a sík, áradt az Ér S fáradt testemben hirtelen Ott a záporverte mezőn

Ebben az álmatagon elnyújtózó alföldi városban mintha a magyarság két nagy ellentétének lelke viaskodnék a halál után a

Mikor a vonat e csöndes alföldi város határába ér, mintha egy árnyalattal valahogy sötétebb kék lenne a levegőég