Makovecz Imre
1935 November 20-án született Budapesten. Gyermekkorának nyarait apai nagyszülei házában, Nagykapornakon töltötte, amely kitörölhetetlen emlékként kísérte végig életét.
Séta a kultúra ösvényein
1935 November 20-án született Budapesten. Gyermekkorának nyarait apai nagyszülei házában, Nagykapornakon töltötte, amely kitörölhetetlen emlékként kísérte végig életét.
Makovecz Imre november 20-án lenne nyolcvanéves. A Magyar Művészeti Akadémia alapító, örökös tiszteleti elnöke emlékére rendezett ünnepségsorozat az
1905-ben születtem Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám – néhai József Áron – három esztendős koromban kivándorolt, engem pedig
1987. november 16-án halt meg Dömötör Tekla folklórkutató Dömötör Tekla élete eleve elrendelés volt: 1914. január 13-án,
Az első magyar népszokásgyűjtemény. Mi a népszokás? A magyar népszokásokról az első tudományos igényű leírások a
A szerelem motívuma műveiben sohasem a test vagy a lélek pihenőjeként jelenik meg. A nő helye nála Isten
November 11-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a maga hagyományai, népszokásai, jellegzetességei. Ehhez
Széchenyi Béla és Lóczy Lajos expedíciója Kelet-Ázsiában több mint 10 000 kilométert tett meg. 19 ládában 700 kilogrammnyi
Ezen a napon minden más Újra mélyen érint meg a gyász Nincs már velünk együtt Kit ismertünk vagy
Elsőként Cook hajózta körül az Antarktiszt második expedíciója során. „A becsvágy nem csupán messzebb hajt annál, ameddig mások