Csáth Géza: Az öngyilkosság főpróbája
Szombaton történt Felsőlászlón egy ilyen öngyilkosság. Egy fiatal vasutas – mindössze húszéves volt szegény – nagyon elkeseredett holmi
Séta a kultúra ösvényein
Szombaton történt Felsőlászlón egy ilyen öngyilkosság. Egy fiatal vasutas – mindössze húszéves volt szegény – nagyon elkeseredett holmi
A kérdésre, vajon vérteznek-e a tapasztalatok az élet olcsó vagy veszélyes, nagy erővel megszólaló kísértései ellen, tagadással kell
Ma már számos szervezet nyújt segítséget az elveszett családtagok megtalálásában. Az Amnesty International nemzetközi emberjogi szervezet 2000-es kezdeményezésére
Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: „Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.” A haza nemcsak föld
Életünk harmadrészét átalusszuk. A nap huszonnégy órájából körülbelül nyolcat az alvás foglal el. Az alvás és az álom.
A francia teológus, a ma is működő világhírű Sorbonne Egyetem alapítója. A legrégebbi francia felsőoktatási intézmény, az 1170-ben
Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és
Mikor az élet, valamilyen emberi helyzet döntésre kényszerít, vigyázz, hogy az elhatározásokat a változás törvényének térfogatába állítsd: mert minden
Az 1912. augusztus 4-én született svéd diplomata több ezer magyarországi zsidót mentett meg a biztos haláltól. Raoul Wallenberg,
Sok bonyodalmat és zavart okozott életemben a világ hívásának, vonzásának s a lényemtől és hajlamaimtól idegen világi szereplésnek