Apja a helyi iskola, a Berkhamstead School igazgatója volt, ahol az ifjú Graham az igazgató fiaként rengeteg megaláztatást élt át. A félénk és érzékeny fiú rosszul viselte diáktársai zaklatását, ezért többször is öngyilkosságot kísérlet meg.. Tanulmányait az oxfordi Balliol College-ben fejezte be, ahol történelmet hallgatott. Egyetemista korában élénken érdeklődött a politika iránt.
Később Londonban, a The Times segédszerkesztőjeként dolgozott. 1930-tól körülbelül tíz éven keresztül jelentek meg könyv- és filmkritikai írásai a The Spectator, és a The Times hasábjain.
A harmincas évektől rengeteget utazott. 1935-ben például beutazta Libériát. Itteni élményei köszönnek vissza az 1936-ben megjelent Utazás térkép nélkül című művében. 1939 szeptemberében látott napvilágot a Titkos megbízatás című regénye, aminek befejezése teljesen újszerű Greene-től. 1941 augusztusában már a titkosszolgálat számára dolgozott Sierra Leonéban, a hírhedt kettős ügynök, Kim Shelby főnöksége alatt.
Itt szerzett élményi jelennek meg 1948-ban, A kezdet és a vég című regényében. A munkakapcsolatból egyébként életre szóló barátság lett, ami még akkor is megmaradt, amikor Philby lebukott, majd fogolycsere révén hazatért a Szovjetunióba. 1944-ben lépett ki a titkosszolgálattól. Élete során Greene bejárta szinte az egész világot. Utazásai során mindig olyan helyekre látogatott, ahol politikai- vagy vallási válságok voltak.
Így jutott el az indokínai háború idején Vietnamba – itteni élményei szerepelnek 1955-ben kiadott A csendes amerikai című regényében, amelyből egyértelműen érződik az USA iránti ellenszenve amit többek között számos közép-amerikai politikussal (Castro, Noriega) való kapcsolatával is jelzett. De eljutott például a Mau Mau felkelés idején Kenyába, a sztálinista Lengyelországba és Castro Kubájába – itteni élményei alapján íródott az 1958-ban kiadott Havannai emberünk című regénye.
2001-ben az American Modern Library A kezdet és a vég című regényét beválasztotta a huszadik század 100 legjobb angol nyelvű regénye közé.
Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros