Csáth Géza: A téboly
Minden előzetes magyarázgatás és megjegyzés mellőzésével el fogjuk most beszélni egy tébolynak a kórtörténetét. Aki figyelmesen elolvassa, megérti,
Séta a kultúra ösvényein
Minden előzetes magyarázgatás és megjegyzés mellőzésével el fogjuk most beszélni egy tébolynak a kórtörténetét. Aki figyelmesen elolvassa, megérti,
A Hortobágy Európa legnagyobb szikes pusztája. Itt alapították meg Magyarország első nemzeti parkját 1973. január 10-én: a 81
“Azt nem tudjuk megválasztani, hogyan és mikor halunk meg. De azt el tudjuk dönteni, hogyan éljünk.” New Yorkban
Elnéztem éjnek-évadán havas szél őket hogy dobálta! Romos udvar zugában állt a bál, megúnt fenyőfák kerge tánca. Három-négy
Szép idő lessz-é vagy homályos hólnap? Nem nagy országban, de csak egy megyében: Ily kevésről is nyomosan felelni
A „genetika atyja” és a tudományos örökléstan megalapozója” Mendel szeretett tanulni, érdekelték a tudományok, különösen a természettudomány. Azonban
Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened,
Ilyenkor januárban, amikor kinyitott borotvával rohangálnak a szelek az erdők között s a be-beszakadó hóban négykézláb vonszolja magát
Köd alattam, köd felettem, a legjavát elfeledtem… Ezernyolcszáznyolcvanötben: rég volt, hogy világra jöttem. Születésem óta fáj: egyszer meghalni
Ami a kártyajátékot illeti, elég komoly kártyajáték a hühü, ami pedig a zsöllért illeti, elég szegény ember a