Közzétette:
Ilyenkor januárban,
amikor kinyitott borotvával
rohangálnak a szelek az erdők között
s a be-beszakadó hóban
négykézláb vonszolja magát a Nap is,
mindig a télben elesett katonákra gondolok.
Ott feketednek egymás után
az összegyüremkedett fehérségben,
mint menekülő kocsikról
ledobált csomagok.
Nem kellenek már senkinek.
Nem kellenek már a kárhozatnak sem.
Karácsony elmúlt,
az óév elmúlt,
az élet elmúlt
s a haza helyén egy irgalmatlan bombatölcsér.
Ilyenkor januárban,
mikor a keletre szálló varjúk
recsegő jégcsapoknak röpülnek neki a láthatáron,
mindig elindulok én is
az elbitangolt halottak útján.
Sínek kísérnek hosszan
és Ukrajna sebe kísér,
ágyúlövések és Oroszország,
elüszkösödött szájak
a katyusa-golyókkal átluggatott levegőben,
zsákok,
melyekre vérrel írtak,
templom-kupolák,
melyekhez agonizáló szemek menekültek.
Ilyenkor januárban,
mikor meghosszabbodnak az utak
idegen alföldeken,
de bent lerövidülnek a halál felé,
mindig elfelejtem, hogy valaha éltem is,
hogy húsom elevenebb volt,
mint a dinnye húsa,
elevenebb, mint a karmoló fáké
s fejemen, a jégrücskös katonapokróc helyett,
még nyári lombok is csuszkoráltak.
Digitális Irodalmi Akadémia
Lighthouse 