Mózes jelentősége

Alakjának a hagyomány által való megrajzolása legjobban mutatja, hogy Mózest a zsidó vallás legnagyobb egyéniségének kell tekintenünk. A hagyomány értékelésén nem változtat a tudomány kritikája sem. Mert igaz ugyan, hogy az újabb bibliatudomány a hagyomány elbeszéléseit nem veszi készpénznek, – amire helytálló okai vannak – hanem sok helyre odateszi kérdőjeleit, az is igaz, hogy a forráskritika a Mózes könyveinek és a nevével kapcsolatba hozott kinyilatkoztatott törvényeknek az egységét nemcsak kétségbe vonta, hanem azok különböző korból való származását és egymásra rétegeződését be is bizonyította. A tudomány nem hisz a kinyilatkoztatásban s Mózestől elvitatja a tóra törvényeinek legnagyobb részét. Egy emberöltővel ezelőtt csak annyit engedett meg, – ha ugyan egészen kétségbe nem vonta Mózes létezését, – hogy Mózes a Jahu-kultusznak élő papi család őse, a Jahu-kultusz alapjainak megteremtője volt s törvényhozói és prófétai működése alighanem csupán arra szorítkozott, hogy a hozzáfordulóknak felmerült estekben sorsvetés (Urim és Tummin) útján közölte Jahu (Jahve) akaratát. A mag, amiből a későbbi hagyományok terebélyes fája kinőtt, mindössze ennyi lehetett. Újabban azonban közelebb jut igazi jelentőőségéhez az a megállapítás, hogy Mózes, ha pap volt is, ha közelebbi vallástörténeti szerepe Izraelnek és a Jahu-kultusznak összekapcsolása volt is csupán, ha alakját a Jahu-kultusz későbbi kiépítői növelték is óriásivá s ők kölcsönözték is törvényalkotásaikat Mózesnek, hogy tekintélyével fedje őket, mégsem volt csupán ennyi, csupán vallásalapító és törvényhozó. A zsidó vallás törvényeit nem ő alkotta és nem is kodifikálta. De sokkal többet tett ennél.

A zsidó nép megteremtője volt!

Egyiptomban a zsidó törzsek egysége még nem volt meg, nemzeti öntudatuk ki nem fejlett, közös eszményeik és közös oltáruk sem volt. Mózes egyesítette őket. Nemzeti öntudatot ébresztett bennük. Kifejlesztette azt az érzést, hogy jóban-rosszban összetartoznak s kitűzte a célt, hogy a szolgaságból, a pusztázó élet nyomorúságából földmíves jólétre kell törekedniök. És adott nekik hitet is. A Kánaánba törekvő nomád népet Jahu oltára köré gyűjtötte, Dánba és Silóba került utódai az ottani szentélyekben ennek az oltárnak a tüzét ápolták tovább.

A nemzeti eszmének a múltat egyre ideálisabb színben látó fanatikusai, a próféták és írástudók a mózesi vallást azután nemcsak egyeduralomra juttatták, hanem annak körét folyton tágítva istenüket minden más isten fölé emelve, majd egyetlenné téve, a világvallás lehetőségeit magában rejtő egyistenhitté építették ki. Ezt a páratlan perspektívát Mózes még nem tekintette át. Az alapot, hogy Izrael szétszórt törzsei egy néppé lettek, még pedig Jahu népévé, ő rakta le és vallásos fejlődés útján is ő indította el őket.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (374. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0