Mózes

A zsidóság Jahuban (Jéhu, Jahve) való hite a sinai pusztában való vándorlás ideje alatt, Kánaán földjén való letelepedésük előtt alakult ki. Az a hittétel, hogy Jahu Izráel istene, Izráel pedig Jahu választott népe, a zsidó vallástörténet első szilárd pontja. A népet ért sok történeti viszontagság közt ez volt az a szikla, melyen szilárd talajt éreztek a lábuk alatt, a legválságosabb időkben erre menekültek s ebben kapaszkodtak meg. Ezen a ponton a zsidó vallás nem fejlődik, hanem állandóan és keményen elzárkózik minden megalkuvás elől. A nép eltévelyedhet, de Jahu mindig támaszt magának hívő, bátor és elszánt embereket, látókat és prófétákat, akik a népet megint visszavezessék hozzá s helyreállítsák tiszteletét, a megzavart benső viszonyt, mely van közte és választott népe között.

A fiatal Mózes. E. M. Lilien kiváló illusztrátor rajza. Az idealizáló vallásos művészet egyik legkiválóbb és legjellegzetesebb alkotása.

Ezt a nem reflexiókon, hanem hívő bizakodáson alapuló hagyományos viszonyt a későbbi kor Mózes nevével hozta legbensőbb vonatkozásba s fenséges jelenetek egész sorában színezte ki. A vallása keletkezéséről számot adó hagyomány szerint ennek a viszonynak a keletkezése nem merült feledésbe. Isten a leggrandiózusabb külsőségek között kötötte meg a zsidó néppel való szövetségét s kinyilatkoztatott, majd saját ujjával kőtáblákra írt törvényekben fektette le a szövetség alapelveit.

A közvetítő, a szent ember, akin keresztül megismertette magát s népévé fogadta a zsidóságot, Mózes volt.

Egy egyiptomi rabságban sínylődő zsidó asszony fia, akit a fáraó kegyetlen parancsa halálra szánt, akit azonban a fáraó saját leánya ment meg. Mikor felnövekszik, leüt egy egyiptomi férfit, aki egy honfitársát bántalmazza, menekül, mert halálra keresik. A midianiták földjére fut, beházasodik Jethro medianita pap családjába s apósa juhait őrzi. E foglalkozása közben van része az első isteni kijelentésben: „És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből és látá, hogy íme a csipkebokor ég, de meg nem emésztődik”. Mikor közelebb lép, maga az úr szól hozzá:„Mózes! Mózes! Ő pedig mondá: Imhol vagyok. Ismét monda: Ne jöjj ide közel, old le a te saruidat lábaidról, mert ahol állsz, szent föld. És mondá: Én vagyok a te atyádnak istene, Ábrahámnak istene, Izsáknak istene és Jákóbnak istene. Mózes pedig elrejté az ő orcáját, mert fél vala az istenre tekinteni”. Meghagyja, neki, hogy menjen el a királyhoz, szólítsa fel Izráel népének a szabadon bocsátására, aztán pedig álljon a nép élére és vezesse azt ki Egyiptomból. Isteni megbízatásának az igazolására csodatévő erővel ruházza fel úgy, hogy az ellenszegülő fáraót a tíz csapással kényszeríti az engedelmességre, mikor pedig az mégis üldözi az elvonuló népet, seregét a tengerbe temeti. A Sinai hegy alá jutva, Mózes felmegy az istenhez és az úr szól hozzá: hivatkozik arra, hogy sasszárnyakon hozta ki népét Egyiptomból s szövetséget ajánl nekik: „Ha figyelmesen hallgattok az én szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim, mert enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép”. „És lőn harmadnapon virradatkor mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés és megrémüle mind az egész táborbeli nép. És kivezeté Mózes a népet a táborból az isten eleibe és megállanak a hegy alatt. Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az úr tűzben és felmegyen vala annak füstje, mint kemencének füstje és az egész hegy nagyon reng vala. És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az isten felel néki hangosan”. Isten kinyilatkoztatja a tíz parancsolatot és az egyéb törvényeket… „És szóla az úr Mózesnek: Jöjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kőtáblákat, a törvényt és a parancsolatot, amelyeket írtam, hogy azokra megtaníttassanak… Akkor felméne Mózes a hegyre és felhő borítá el a hegyet. És az úr dicsősége szálla alá a Sinai hegyre s felhő borítá azt hat napon át; a hetedik napon pedig szólítá Mózest a felhő közepéből. Az úr dicsőségének jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint az emésztő tűz a hegy tetején. És beméne Mózes a felhő közepébe és felméne a hegyre és negyven nap és negyven éjjel vala Mózes a hegyen … Mikor pedig az úr elvégezte vele való beszédét a Sinai hegyen, által adá Mózesnek a bizonyság tábláját, az isten ujjával írt kőtáblákat … A Mózest várni elunó nép közben arany bálványt öntet magának. Mózes lejön a hegyről, látja a borjút és a táncolást, haragra gerjed, elveti kezéből a táblákat és összetöri azokat a hegy alatt, azután fogja a borjút, megégeti tűzben, maradványait apróra töri és vízbe hintvén megitatja Izráel fiaival. A bálványozókat isten megbünteti ugyan azzal, hogy nem engedi őket az ígéret földjére, a népet azonban kárpótolja, két új kőtáblára megint leírja parancsolatait s szigorúan meghagyja nekik, hogy új hazájukban szövetséget ne kössön az őslakókkal s részt ne vegyen azok istentiszteleteiben. „És lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla), Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy ővele szólott … És az Izráel fiai látták a Mózes orcáját, hogy sugárzik az ő orcájának bőre”.

Mózes szobra. Michelangelo világhírű műve II. Gyula pápa síremlékén, ahol a szemlélődő és elmélyedő vallásosságot megtestesítő Pál mellett a vallásos aktivitást szimbolizálja. Kezében törvénytábla s felemelkedni készül, hogy az „aranyborjút” imádó izraelitákat megfenyítse.

A kinyilatkoztatott törvények alapján Mózes segítőtársaival, Áronnal és Józsuával berendezi a kultuszt isten parancsai szerint. Ez a pusztai kultusz a későbbi istenimádás előképe, az az eszmény, melyhez későbbi koroknak igazodniuk kell. Az első két ízben kapott törvényeket később egész sor új törvény egészíti ki, melyeket a feljegyzések „Szóla ismét az úr Mózesnek” bevezetéssel sorolnak egymás mellé. Veszedelmes helyzetekben Mózes a nép megsegítője, vitás kérdésekben Mózes a nép útba igazítója. Más prófétákkal az úr csak látásban vagy álomban szól, Mózessel szemtől-szembe beszél, nyilvánvaló látásban jelenik meg előtte. Százhúsz évig él az isten e kiváltságos embere s isten kegyelme abban is meglátszott rajta, hogy ebben a magas korban a szeme el nem homályosodott, sem az ereje még nem fogyatkozott. Az isten megadja neki, hogy népét elvezethesse az ígéret földe küszöbéig. Halála előtt újra összefoglalja a törvényt, megáldja népét, felmegy a Nebo hegyére, onnan egy pillantással áttekinti azt a földet, amely az ő népéé leszen. És meghal a Moáb földjén, az úr eltemeti egy völgyben; „és senki nem tudja az ő temetésének helyét mind a mai napig.”

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (370-374. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0