A zsidó vallás – a kezdet

A zsidó vallás eredete éppúgy elvész a múlt idők homályában, mint bármely más ókori népé és vallásé. Kr. e. 2000 évvel a chabirok nomád pusztázók voltak, akik Kr. e. 1200 körül szivárogtak be Kánaánba s ott letelepedve, Kánaánita fajrokonaikat leigázták s 1300 körül Sámuel próféta politikai ösztönzésére Saul alatt királyságba tömörültek.

Ezzel kezdődik igazi történetük. Ami ez előtt van, az mind monda és mese, vagy töredékes adat, a zsidóság hitelre számot tartó története a királyság kialakulásától datálódik.

Ádám és Éva, Káin és Ábel, Noé és Seth, Ábrahám, Izsák és Jákob, József Egyiptomban, Mózes és Áron, Jósue és a bírák részben a hitrege, részben pedig a népmonda alakjai. Ez az egész, a világ teremtésétől elbeszélt történet nem is mindig eredeti zsidó mondákból tevődött össze. Nem új az a gondolat, hogy az emberiség keletkezését isteni teremtésből származtassa, ahogy saját történetét a világ történelmévé teszi s az sem, hogy magát isten választott népének hiszi, hiszen a legtöbb ókori nép ebben a viszonyban állott istenével, az azonban mindenesetre feltűnő és nem közönséges céltudatosságra vall, hogy milyen erőszakoltság nélkül való természetességgel sikerült felsorakoztatnia ezeket az ősmondákat és hogy milyen mesterkéltség nélkül kapcsolta őket egymással össze. Érdekes ezeknek a mondáknak a gazdagsága és elbeszélésüknek az elevensége is, amely azt a rendkívül hatásos látszatot kelti, mintha a zsidóságnak tényleg jobban ismert, gazdagabb és jelentősebb múltja volna, mint más népeknek, holott e múltjának egyes darabjait más népek hasonló mondáiból vette kölcsön, más részüket pedig fantáziája teremtette meg.

A Szt. Katalin kolostor a hagyomány szerint a Sínai-hegy lábánál azon a helyen épült, ahol Mózes megkapta a törvénytáblákat

A zsidók régi vallására vonatkozólag ebből a gazdag és költői anyagból mindössze annyit lehet kihüvelyezni, hogy ősrégi istenük az a Jahu, Jaho vagy Jaó, akinek a nevét a bibliai szövegek Jehovává eltorzított formájában őrizték meg; ezt a nevet vallásos tilalom következtében csak Adonájnak (Úr) vagy Hashemnek( [a szent] név) szabad ma is olvasni. A tudós világban a Jahve név használatos. Jahu a Sinai heggyel állott valamely közelebb, ki nem deríthető vonatkozásban, megnyilatkozása mennydörgés, villámlás és földindulás volt, tehát hegyisten vagy mennyei isten, aki viharban száguld tova, aki villámaival sújt és büntet, aki oly félelmes és hatalmas, hogy ember előtte meg nem állhat. Segítsége különösen hadban nyilvánul meg. Ő jár a hadak élén, ő tölti meg a hősöket bátorsággal s az ellenségen ő diadalmaskodik.

A csata, a háború igazi eleme, neve csatakiáltás, a levert ellenség az áldozata. A Kánaánba bevonuló zsidóság neki áldozza az elfoglalt Ai, Jerikó, Sichem és Agag minden népét és az ott kezükbe kerülő összes zsákmányt. Ez a cherem.

A nép közt való jelenlétét a szent láda, a frigyszekrény jelképezi. Ez a szentély, mely megszenteli mindazokat a helyeket, ahol valaha állott. Kades, Sittim, Gilgal és Silo ezen réven lesznek szent helyek s a jeruzsálemi szentély is annak köszönheti kiváltságos szentségét, hogy a frigyszekrény hosszú időn át benne volt elhelyezve.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (369-370. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0