Gothic apartment buildings in Bistrita

Erdélyt járva – Beszterce

Közzétette:

 

 

Szász és szép, s nem százszorszép

Regényes tájon zakatol a vonat, midőn a Szamos-völgyi vasút fényes sínpárja már lassan Besztercze felé nyújtózkodik. Gazdag kukoricavetések közt robogunk a völgyben, szőlővel ültetett Position of Bistrița on the map of Romaniahegyoldalak között; jobbra is, balra is távoli falvak kertjei, házikói és csillogó tornyocskái látszanak, előttünk a Borgói- és Kelemen- havasok kéklenek a messzi távolban. Aztán elénkbe tűnik a völgy közepén elterülő vén város, kormos falaival, cserepes védműveinek romjaival, s felhőket verő, magas tornyával.”

(Emléklapok a régi Magyarországról)

 

Aztán folytatja a vélhetőleg történészi vénájú korabeli krónikás: „A Besztercze folyó két partján, a Bukovinába vezető országút mentén települt a város, mely egykor Erdély egész északi területének belső forgalmát ellenőrzése alatt tartotta. Kereskedelme Brassóéval, Nagyszebenével vetekedett – Danzingtól le a Fekete-tengerig terjedt. A Kr. u. II—III. században római erősség állott a város helyén, az ötödik macedón légió valamelyik cohorsának volt itt a táborhelye. A mai várost II. Géza királyunk telepítette flandriai, Rajna-vidéki, szepességi szászok alapították a XII. század közepe táján.”

 

Bistrita 2008

Apafi Mihály ide is telepített a török elől menekülő örmény kereskedőkből, akikben kapásból konkurenciát láttak a városalapító szász atyafiak, így hamarosan a falakon kívül találták magukat derék katolikusaink, s Örményváros, azaz Armenopolis néven új települést hoztak létre száz kilométerrel odébb. Ezt hívják most Szamosújvárnak, illetve – börtöne miatt – románul Gherlának.

Na, egy szuszra elég sokat megtudtunk erről a fekvésében a legszebbek közé tartozó észak-erdélyi városról, s ami érdekes: sok minden nem változott. Jó, annyi azért mégis, hogy az eltelt évtizedek alatt a lakosság teljesen kicserélődött, s nem is csak arra gondolunk, hogy az akkoriban éltek helyett újak születtek. Beszterce ugyanis elsősorban nem attól válhatott híressé, hogy a róla szóló bestseller szerint megfordult falai között, és a közelében lévő Borgói hegyek közt vitte véghez rémtetteit egy bizonyos Drakula nevű vérivó várúr – sokkal inkább szász múltja miatt. Szász… akarom mondani, száz éve, mikor még csak 13 ezren lakták, ennek közel felét tették ki e dolgos és takarékos nép gyermekei – s így kétszer annyian voltak, mint a magyarok vagy az oláhok –, míg ma mutatóba se nagyon maradtak. S hogy mit veszített ezzel a vidék, a város? Túl a feledés homályába veszett akkori vívmányokon – elég legyen csak megemlíteni „sörgyárát, műmalmát, messze földön híres bőr- és kalapos iparát, bádogos- és szerelő vállalatát, kefekötőüzemét”, no meg gyümölcstermesztő hagyományát és Bertalan-napi vásárát –, szóval, mindezeken túl tisztaságát és tisztességét, egyszóval: tartását. De hagyatkozzunk ebben is az előttünk élt embertársra, aki így fejezi be száz évvel ezelőtti városismertetését, egyúttal a korabeli divatba is beavatván bennünket.

 

Evangelica Church in Bistrita

Nem kérdés, hogy a város hírnevét Erdély legnagyobb, 76 méteres toronymagasságú gót temploma, az evangélikus hitüket német földről magukkal hozó szászok szó szerinti csúcsteljesítménye alapozta meg. Mondanunk sem kell, hogy a toronyban – lifttel ellátott – kilátó üzemel.

„Besztercze s a környező falvak szász lakossága mindmáig hűen őrizni igyekszik erkölcsét, szokásait, életmódját – s bár mostanában már kezd átalakulni az ősi viselet, a kézimunkát felváltja a gyárilag készült, tetszetős és olcsó termék, az utánzat, még ma sem ritka látvány, hogy vasárnaponként fehér kendős, vállukon fekete posztó- vagy bársonypalástot viselő asszonyok sereglenek a templomba, férfiaik nyomában. A leányok cifrán hímzett bőrmellényén is csak két színt – fehéret s feketét találhatni, legfeljebb fekete bársonyból készített, gyöngypalásttal övezett pértájukon megengedhető egy-egy színes szalag. A férfiak viselete hosszú, prémes bőrködmön vagy abaposztóból való csuklyás köpönyeg, széles karimájú, fekete kalap.”

 

Arcades in the old main square of Bistrita

A régi főtéren – mert van egy újabb is, szállodákkal és bankokkal – ezek az úgynevezett lábasházak voltak a kereskedelem színterei. Ma is nagy élet van árkádjaik alatt – csak épp német és magyar szót hall egyre ritkábban az utas.

Úgyhogy képzeljük oda ezeket a derék polgárokat és lányaikat, asszonyaikat a főtéren meredező templomuk tövébe – s ha egy pár pillanat múlva kipukkan a buborék, arról már nem mi tehetünk!

Forrás: Técsi Zoltán-Illyés Csaba – Erdély legszebb városai és főterei (62—63. oldal,Kárpáti Kincsestár, Pannon-Literatúra Kft. 2020 ISBN 978 963 237 236 5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s