Erdélyt járva – Torda

Kútba esett múlt

A Rákos patak itt kiszélesedő talpas terét nemcsak hogy egészen elfoglalja és betölti Torda városa, hanem keleti oldalán a házak a hegy oldalára is felkapaszkodnak, mert úgy a keleti, mint a nyugati oldalon a Torda városa által elfoglalt öblözetet meredeken leszelt lankás bérczek keretelik be, szőlő és gyümölcsösökkel beültetett oly hegysorok, melyek Torda regényes fekvését nagy mértékben fokozzák és létalapját is képezik, a mennyiben a keletoldali hegyoromzat háta mögött fészkelte be magát az a hatalmas sótömzs, mely Torda városának lételt adott a multban, fejlődését elősegité s jövő felvirágozásának is természetes alapját képezi.

(Orbán Balázs)

Bár egy pajzán mondás szerint Torda a három „p” betűvel kezdődő dolgáról híres – azaz a tordai pogácsáról, pecsenyéről és hasadékról –, azért találni itt bőven másfajta érdekességeket is. Itt láthatta utoljára Júliáját és Zoltán fiát Bem tábornok seregével a harcmezőkre siető Petőfi Sándor, amire a református lelkészi hivatal falán emléktábla hívja fel a figyelmet. De történt Tordán ennél többeket érintő, a lehető legszebb és legszélesebb értelemben történelmi esemény is. Hiszen 1505-ben itt erősítették meg ötszáz évvel korábbi szövetségüket az erdélyi rendek, azaz a székelyek, a magyar nemesség és a szász polgárság. Ahogy márványba lehet vésni azt az 1568. januári napot is, amikor országgyűlést tartottak helyben, és a főtéri katolikus templomban kimondták az erdélyi vallásszabadságot, illetve ezzel összefüggésben az unitarizmust. Aminek a lényege, hogy higgyen, prédikátorként pedig hirdessen mindenki, amit csak akar. Az itteni népek tarka szőttesében kifejlődő gondolat, tudjuk, Európában elsőként fogalmazódott meg a belül barokk, kívül inkább gótikus szentélyben, ezzel összefüggésben sok is az unitárius máig a környéken.

A korszakalkotó eseményre meg a hasonló találkozásokra érkező fejedelmek, köztük az unitárius vallást haláláig pártoló János Zsigmond, a tér túlsó végén, az ahhoz képest puritán református templom parkjában szálltak meg, amit emiatt a Fejedelmek házának is hívnak máig, s amit pár éve Történeti Múzeumnak rendeztek be. A falai között felhalmozott népművészeti alkotások, festett üvegikonok és használati tárgyak az aranyosszéki népi kultúra jellemző darabjai, s immár átfogó képet adnak arról az egyszerűségében nagyszerű régebbi világról. Annak felkutatója és lejegyzetelője, Orbán Balázs nem hiába külön könyvet szentelt százhúsz évvel ezelőtt tapasztalatainak: a Székelyföld leírása címen megjelent nagy, összegző mű kiegészítő kötete Torda város és környéke címen emlékezik meg a hajdani Aranyosszék fővárosáról. Kár, hogy ma már csak egy falusias, szürke várost találunk annak a helyén, ami – Petőfi, a protestantizmus és a Potaissa nevű római erődtelepülés nyomai mellett – esetleg pecsenyéjéről, pogácsájáról és hasadékáról híres…

Forrás: Técsi Zoltán-Illyés Csaba – Erdély legszebb városai és főterei (34—35. oldal,Kárpáti Kincsestár, Pannon-Literatúra Kft. 2020 ISBN 978 963 237 236 5