The Beatles

A négy fiatalember a zene és a popkultúra óriása volt. Többen rajongtak értük, mint valaha bármilyen más sztárért. Mi több: még ma, majd’ 50 évvel az együttes feloszlása után is milliók hallgatják lelkesen zenéjüket.

1963-as kép a Beatlesről: addigra kialakult (menedzserük,Brian Epstein nyomására) összetéveszthetetlen stílusuk. Aki nem tudná, balról jobbra: George Harrison, Paul McCartney, Ringo Starr és John Lennon.

Tomothy Leary írta nem sokkal az együttes feloszlása után: „A beatle-k mutánsok. Az evolúció új, Istentől titokzatos hatalommal felruházott prototípusai, akik létrehozták a nevető és szabad fiatalok faját.” Nem kizárt, hogy Leary ezt valamilyen tudatmódosító szer befolyása alatt írta, de hát a Beatles jelenségről sosem volt könnyű tárgyilagos megállapításokat tenni. Mi lehetett a négy liverpooli fiú emberfölötti sikerének a titka? Még csak huszonévesek voltak, de nem érték be számos dallal és nagylemezzel a toplisták élén, hanem egy egész nemzedék álmait testesítették meg. Minden koncertjükön a nézők tömegei sikoltoztak hisztérikusan. Még II. Erzsébet királynő is elismerte kiválóságukat, amikor 1965-ben lovaggá ütötte őket. Hosszú történetük rövid összefoglalóját négy kulcsszó köré csoportosíthatjuk.

Empátia: már kezdettől fogva, amikor a liverpooli Cavern klub homályában játszottak, észlelhető volt spontán egységük és hűségük a zenéhez. A sémákra és konvenciókra ráunt közönségük imádta őket. Két vezéregyéniségük az énekes-gitáros John Lennon és Paul McCartney volt, akiket remekül egészített ki a szólógitáros George Harrison, valamint a megbízható dobos, akire némi keresgélés után csak 1962-ben találtak rá: a kissé bumfordi, de nagyon szerethető Ringo starr.

Az együttes 1964-ben a híres-nevezetes londoni stúdióban, az Abbey Roadon tanulmányozza az azonos című nagylemezre épülő film, az Egy nehéz nap éjszakája (eredetiben: A Hard Day’sNight) forgatókönyvét. A film, amelyben a fiúk önmagukat játszották, komoly kasszasiker lett: a ráfordított pénznek mintegy 25-szörösét jövedelmezte.

Stílus: a Beatles pimasz volt, de nem közönséges. Megjelenésük vonzó volt és divatos, öltözetük ugyan minimalista, mégis elegáns. Védjegyük a homlokba fésült frizura volt, ezért gombafejűnek is titulálták őket. (George, amikor egy riporter megkérdezte tőle, minek nevezné ezt a frizurát, azt felelte: – Arthurnak.) Később, amikor már világsztárok voltak, beöltöztek kamu egyenruhákba, ázsiai stílusú kabátokba, és olykor hosszú szakállat is növesztettek.

Egyetemesség: a Mesés Négyes, ahogyan becézték őket) dallamai és szövegei a világon mindenkit megérintettek, az Egyesült Államoktól Japánig. Ontották magukból a dalokat és mindig meg tudtak újulni, szinte mindegyik nagylemezük tartogatott meglepetést a rajongóiknak, de már az első, a Please Please Me („Kérlek, járj a kedvemben”) rögtön listavezető lett.

Izgatott rajongókat próbál 1965. október 26-án kordában tartani a londoni rendőrség a Buckingham palota előtt. A Beatles ezen a napon vette át Erzsébet királynőtől a Brit Birodalom Rendje kitüntetést, vagyis ekkor ütötték őket lovaggá.

Fejlődés: Munkásságuk több szakaszra osztható. Eleinte az elsöprő lendület jellemezte őket mind a saját számaiknál (például az I Saw Her Standing There, azaz „És akkor megláttam, amint ott állt”), mind az olyan feldolgozásokban, mint a Twist and Shout („Rázz és ordíts”). Hamarosan jöttek a fülbemászó, lírai dalok is, mint a Michelle vagy a Girl („Lány”), aztán a kísérleti, majdhogynem forradalmi muzsika a Sergeant Pepper-albumon, végül az össznépi örömzene, a Hey Jude, amelynek felvételébe mintegy hetven vendégszereplőt (hangszeres zenészt, illetve énekest fele-fele arányban) vontak be. Az együttes feloszlása után mindenki szólókarrierbe kezdett, de a legígéretesebbik, a John Lennoné nem bontakozhatott ki igazán, mert egy őrült 1980. december 8-án New York-i lakóhelye előtt lelőtte őt.