Közzétette:
Messze keletről jött, Európa közepén vetette meg a lábát a harcos magyar nép s ezer esztendőn át állta Kárpátok-övezte földön az idők viharait. Új honában a keresztény vallásra bízta lelkét. A sok száz esztendő, ami elmúlt, még akkor is elhomályosította volna régi pogánysága képét, hogyha soha király és püspök nem üldözte volna a pogány gonoszságot, a régi babonát. Őshazájában pedig hitének nyoma sem maradt. Elpusztították a századok, elöntötte a tatár vízözön, eltemette az új vallások valamelyike: az iszlám vagy a kereszténység.
Katasztrófájának, végpusztulásának az utolsó jelei azok, amelyeket ismerünk, amelyek szemünk előtt játszódnak le. Azontúl csak fejfái maradtak fenn régi királyi törvénykönyvekben, amelyek eltiltották a régi módon való áldozást, feldúlatták az oltárokat, összetörték a bálványokat.
A térítés
Ez a meglehetős gyorsan lefolyó folyamat Géza fejedelem (971—997.) uralkodásával lesz kárhozatossá a régi vallásra nézve. Szláv és német papok honosodnak meg udvarában s járják a pusztákat. Az első keresztény gyülekezetek magva a rablókalandozások alatt szerzett keresztény rabszolgákból került ki. Legbuzgóbb térítő a fejedelem volt, aki hatalmi kérdéssé tette a kereszténység elfogadását alattvalóira nézve s azt, aki szépszerével nem hajlott térítő szavára, megfenyegette, ha pedig a fenyegetés nem volt elég, erőszakkal verte le s tiporta el szentségtörő szertartásait. Géza keze vértől csepegett a szent munkában, mert érdemeit az egyház méltóképpen nem méltathatta. Helyette fiát, a munka rokonszenvesebb részét elvégző Szent Istvánt ünnepelte a kereszténység uralma nagy alapítójaként.
A lázadó Koppányt Szent István lefejezteti. A bécsi Képes Krónika miniatűrje – nagyítva.
Szent István se térített pusztán az igazság erejével. Királyi hatalmát is latba vetette s hozzá kellett nyúlnia kardjához is. A tetterős, fanatikus és mohó kereszténység ellen mindjárt uralkodása kezdetén összefogott a sűrűvérű, lassú, vallási fanatizmustól addig mentes pogányság s Koppány lázadása volt István trónra lépésének első eseménye. Somogy vidékén lángolt föl az elégedetlenség tüze, Koppány, a Tar Zerind fia volt a vezére, Veszprém, a király városa volt a cél, azt akarták a lázadók megvenni. István szembeszállt velük. Idegen vitézek tanácsa és segítsége támogatta a királyt a véres testvérharcban, melynek az lett a vége, hogy a király hadai Koppány seregét leverték. Koppány elesett. Testét Szent István négy felé vágatta. Egyik darabját Veszprém kapujára tűzték, másik darabját Győrbe, a harmadikat Esztergomba, a negyediket pedig a távoli Erdélybe küldték. Somogy ettől kezdve az egyháznak fizette a tizedet, a királyban pedig meggyökeresedett a hit, hogy az új rend ellen lázadó magyarokkal szemben két szövetségese van: a német jövevények és az egyház. El is halmozta mindkettőt minden jóval. Az általa alapított püspökségek hatalmas birtokokat kaptak, ellenszolgáltatásul viszont a király segítségére tartoztak lenni. De gondoskodott a rendszer teljes kiépítéséről is. Minden tíz falu tartozott templomot építeni, azt két házzal, ugyanannyi cseléddel és harmincnégy darab apró barommal tartozott „megajándékozni, a miseruhákat a király adta, könyvekről a püspök tartozott gondoskodni.
A papok meg az ispánok a falusi bírák útján kötelezték a népet, hogy vasárnap minden ember, nagyja és apraja, férfia s asszonya, mind templomba menjen – kivéve azokat, akik a tűzhelyet őrzik. Elrendelte, hogy kántorböjtön vagy pénteken húst evők egy hétig bezárva böjtöljenek, hogy aki annyira megátalkodnék, hogy a pap intésére se akarná meggyónni bűneit, feküdjék sírjába minden egyházi szolgálat és alamizsna nélkül, mint hitetlen. Büntető gondviselése azokra is kiterjedt, akik a misemondás ideje alatt illetlenül viselkedtek: az öregebbeket dorgálás után szégyennel kiűzette a templomból, a fiatalabbakat és közrendűeket pedig mindenek szeme láttára a templom pitvarába köttette ki s megostoroztatásukat rendelte el. A régi vallás javasait és bölcs asszonyait, mint ördöngősöket és bűbájosokat a papok kezére adta, azokra bízván, hogy előbb böjttel meg ostorral „igazítsák” meg őket, annak utána a templom kulcsával keresztforma bélyeget süttessék a mellükre, homlokukra és a válluk közé, harmad ízben pedig adják őket bírák kezébe akik aztán később tűzhalállal büntették őket).
Atyjához hasonlóan a király maga is igyekezett különösen az előkelőket megtéríteni. Rábeszéléssel kezdte, de ezzel a pogányság nyakas híveinél kudarcot vallott.
Az erdélyi vajdát, Gyulát és két fiát, Baját és Vajnát erőszakkal kényszerítette keresztény hitre. Hatalma oly nagy, az ellenszegülés oly kilátástalan volt, hogy uralkodása alatt a pogányság alig mert megmozdulni, halála után azonban megint fellángolt a lázadás tüze.
Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (257—259. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0
Lighthouse 