Cherry

Egészségvédő növények – Cseresznye

Közzétette:

 

(Cerasus avium (L.) Moench.)

Vadon régebben él erdeinkben, mint a kertekben. Az országban szinte mindenütt előfordul. Nyugat-Szibériától Angliáig a tölgyerdők övezetében honos.

Blossoming cherry tree

Virágzó cseresznyefa

 

Jelentősége

Termése nagyobb részét nyersen fogyasztjuk. A tél vége után szinte az első a nagyobb termésmennyiséget adó gyümölcsfajok között. A friss fogyasztás mellett a gyümölcsfeldolgozó iparnak is fontos alapanyaga. A termés döntő részét a házikertek és a kisüzemi ültetvények adják. Kis-Ázsiából származik, melegigényes. Fényigénye jelentős.

Germersdorf 45 cherriesA fajtaválaszték cseresznyéből elég nagy, mégis állandó bővítésre szorul. A kistermelés, a kézi betakarítású frisscseresznye-termesztés elsősorban a család, a lakosság, az export, illetve kisebb arányban a tartósítóipar igényét elégíti ki. Fő terméskörzete: Pest, Bács-Kiskun, Heves és Csongrád-Csanád megye.

 

 

  blossoming cherry tree Prunus cultivars

 

Ízletes termése mellett a cseresznyefa szemet gyönyörködtető virágairól is ismert

A cseresznyefa nagy helyet követel magának a kertből. Ezért lehetőleg ne a kert közepébe, hanem a ház elé: a terasz szélére ültessük. Itt kevesebb helyet foglal el. Árnyékot ad és díszít is.

Ha a kerítés mellé ültetjük, pontosan tartsuk be az előírásos két méter távolságot a telekhatártól. Egy kiskertbe elegendő egy cseresznyefát ültetni.

Táplálóértéke

Cseresznyét soha ne együnk étkezés után, csak előtte vagy helyette. Így segít a szervezet sav-bázis egyensúlyának megteremtésében, helyreállításában. Idényben egy-két kg is fogyasztható belőle. Más étel nem is szükséges az ilyen napokon. Ez a regenerációs kúra újjászületést jelent. Minden része gyógyszer a szó szoros értelmében. Így a szára, magja, húsa egyaránt.

Gyógyhatása

Jelentős gyógyhatásai ellenére sem gyógynövény. A cseresznye káliumot, kalciumot, nátriumot, foszfort stb. tartalmaz. Van benne A-, B- és C-vitamin. A cseresznye kitűnő vértisztító. A téli húsos táplálkozás következtében hamarosan lerakódik szervezetünkben a sok húgysav, amely az ízületekben fájdalmat okoz idősebb korban. A cseresznye megvéd bennünket ettől a kellemetlenségtől. Hormonelégtelenségből számos betegség alakulhat ki. Ilyen esetben jobb, ha a természetes hormonokhoz folyamodunk, így a cseresznyéhez is. Ezek segítenek helyreállítani a szervezet egyensúlyát.

Gyógyhatású készítményei

 

Az erjesztetlen, desztillált vízzel hígított cseresznyelé kellemes és értékes ital lehet. Magas fehérje-, zsír- és szénhidráttartalma miatt Cherryönálló étkezésre is ajánlott. Ilyenkor több fajtája is fogyasztható érett állapotban.

Szárából vízhajtó, méregtelenítő hatású teát készíthetünk. A rákos sejtek felbontásával segít a betegség gyógyításában. Délután három óra után már ne fogyasszuk, mert mert megterheli a szervezetet éjszakára.

Forrás: Dr. Nagy Jenő – Növények az egészségért (10—131. oldal) Pannon-Literatúra Kft, 2021. ISBN 978 963 459 348 5

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s