Marowijne körzet

A Marowijne a Suriname és a Saramacca őserdei felső folyásánál élő bozótnéger törzsek a 17. és 18. század maroonjaitól, megbillogozott néger rabszolgáitól származnak, akik az ültetvényekről a gyarmat megközelíthetetlen területeire menekültek. Innen vívták csaknem 100 évig tartó gerillaháborújukat a fehérek ellen. Egy „négervadász osztag” s fehér zsoldosok üldözték őket fejpénzért; akit elfogtak, az kínhalált halt. A holland zsoldosok egyik angol tisztje, aki 1772-ben érkezett Suriname-ba, feljegyezte, hogy a lovakhoz kötözött rabszolgákat elevenen tépették szét vagy izzó vaskályhához láncolták őket. A holland gyarmat egész Nyugat-Indiában hírhedett volt e kegyetlenkedések miatt. Az amszterdami Királyi Trópusi Kutatóintézet tanulmánya szerint a rabszolgaságot sehol az Újvilágban „nem jellemezte annyira a szadizmus, mint Suriname-ban”.

Marowijne-folyó

A bozótlakóknak nincs írott történelmük; olyan társadalmi és szellemi világban élnek, melyet nyugat-afrikai hazájuk szabályai és elképzelései alakítottak ki. Ezt az örökséget őrzik királyaik (granman), sámánjaik, javas- és orvosságos embereik. A „taki-taki” törzsi nyelvet beszélik, egy afrikai és európai elemekből álló keveréknyelvet, amely a rabszolgaság idején született.

Háromszáz évvel azután, hogy első őseiket behajózták, Suriname négy granmanja egy amszterdami történész, Silvia de Groot vezetésével 1970-ben felkereste ősei hazáját Afrikában. A fekete vezetők megrendültek, amikor megmutatták nekik Ghana egykori rabszolga-erődítményeit. A nyugat-afrikai portákon és szent helyeken rokonként fogadták őket.

A saramaccanók protestáns granmanja őseik sorsát József és testvéreinek sorsához hasonlította. A djukák vezetője pedig azt suttogta, amikor megpillantotta a tiszteletükre megterített asztalt: „A számlát abból a pénzből fizetik, amit őseikért kaptak.”

Forrás: Ezerarcú világunk – Amerika (399. oldal) Dunakönyv Kiadó Budapest, 1992 ISBN 963 7961 04 6, ISBN 963 7961 05 3