A Martinovics-féle összeesküvés

Közzétette:

 

 

I. Ferenc 1792-es trónra lépésével szakított elődei – II. József és II. Lipót – felvilágosult abszolutista törekvéseivel, s híveiket eltávolította az államigazgatásból. A közélet fórumairól kiszorult reformereknek Martinovics Ignác kínált alternatívát. A délszláv származású és pályáját ferences szerzetesként kezdő, majd lembergi paptanárként folytató művelt, de mérhetetlenül hiú és nagyravágyó tudós, aki II. Lipótot titkos ügynökként szolgálta, ám sorsával elégedetlen volt, 1794 tavaszán titkos szervezkedésbe kezdett. Ebbe számos ismert reformert is bevont. Hajnóczy József mellett közéjük tartozott Szentmarjay Ferenc, nemesi származású jogász és kamarai titkár, Rousseau Társadalmi Szerződésének és az 1793-as francia jakobinus alkotmánynak a fordítója; Laczkovics József huszárkapitány, a bécsi nemesi testőrség egykori tagja, aki 1790-ben a magyar ezredek számára magyar vezényleti nyelvet és magyar tiszteket követelt, és amikor a hadbíróság áthelyezésre ítélte, lemondott rangjáról, ám később maga is II. Lipót ügynökévé vált; Batsányi János, egy falusi varga fiából lett jogász, a kassai Magyar Museum egyik szerkesztője, aki a szabadkőműves és felvilágosult báró Orczy család nevelőjeként ismerkedett meg a modern eszmékkel, és aki 1789-ben a francia forradalmat versben üdvözölte; s maga Kazinczy Ferenc, Abaúj vármegye aljegyzője és II. József alatt a kassai tankerület elemi iskoláinak felügyelője, a korabeli magyar irodalom egyik vezéralakja.

A szervezkedés összesen pár száz tagját – főleg fiatal értelmiségieket és megyei tisztségviselőket – beállítottságuktól függően Martinovics két társaságba osztotta, és mindkét társaság célját egy-egy „kátéban” foglalta össze. A mérsékelteket tömörítő Magyarországi Reformátorok Titkos Társaságának programjában megbélyegezte a bécsi udvar magyarellenes, elnyomó politikáját és a császári-királyi ház elleni fellépésre szólított fel. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Királyság teljesen önálló, független államként is életképes, s hogy nemzeti nyelvre, valamint önálló hadseregre és külpolitikára lenne szükség. Elsősorban az elégedetlen köznemességre számított, s mellette a jobbágyságra, amelyeknek szabad földbérleteket és politikai képviseletet ígért. Mindezek érdekében az „osztrák zsarnokság, a főpapok és a mágnások ellen indított fölkelés” kirobbantását helyezte kilátásba. A radikálisok számára létrehozott Szabadság és Egyenlőség Társaságának programja ezzel szemben a rendiség és a nemesség egésze ellen irányult, s az értelmiségre és a parasztságra támaszkodó demokratikus köztársaság létrehozását célozta. Martinovics elgondolásainak fontos eleme volt az ország föderális jellegű átalakítása, amit a népesség soknemzetiségű jellege miatt tartott elkerülhetetlennek. Négy tagállammal számolt: Magyarországgal, Szlovákiával, a délszláv Illíriával, valamint a Bánság és Erdély egy részéből kialakítandó Valachiával. E tartományok mindegyike nagyfokú belső önállóságot élvezett volna, beleértve a vallásszabadságot és a saját nyelv használatát is. A magyar nyelv használata csupán az országgyűlésben és „az összes tartományt érintő ügyekben” lett volna kötelező.

 

Martinovics és társai kivégzése a Vérmezőn. Egykori szemtanú vízfestménye, 1795. május 20., Buda

Az alig két-három hónapos szervezkedés után lelepleződött mozgalommal szemben a hatalom rendkívüli szigorral lépett fel. Mindazokat, akik lemásolták vagy akárcsak elolvasták a kátékat, felségsértés és a törvényes rend felforgatásának vádjával illették. A félszáz letartóztatott személy közül Martinovicsot és a négy igazgatót, Hajnóczyt, Szentmarjayt, Laczkovicsot és gróf Sigray Jakabot 1795. május 20-án, két fiatal, elveikhez a bíróság előtt is ragaszkodó fiatal jurátust pedig június 2-án kivégezték. Többeket – köztük Kazinczyt és Batsányit – hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre ítélték. „Példa kelle, hogy rettegjen az ország” – magyarázta a szigorú ítéleteket Kazinczy, s ez így is lett. A reformer nemesek és a demokrata értelmiségiek egyaránt elnémultak, s a következő három évtizedben a polgári átalakulás ügye egy tapodtat sem haladt előre.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (310—311. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s