A „tanítás kereke” 2500 éve forog

Nepál történelme visszanyúlik a ködös ősidőkbe; kultúrája több mint kétezer-ötszáz éves folyamatosságát régészeti leletek bizonyítják.

Itt Lumbiniben, az ország déli részén, közel az indiai határhoz született a világtörténelem egyik legjelentősebb személyisége: Sziddharta Gautama herceg a Sakja nemzetségből, akit később Buddhának, a „megvilágosodottnak” neveztek. Megvilágosodása után a bölcs negyven évig vándorolt, tanítva és az igét hirdetve az ősidők óta megművelt Gangesz-síkságon; 80 éves lehetett, amikor meghalt. Tanítása, melyet az emberiségre hagyott – az emberi lét megszabadítása a fájdalomtól és kíntól – az elkövetkező évszázadokban egész Ázsia történelmét meghatározta. Ma, amikor a nepáli államnak az a legfőbb külpolitikai törekvése, hogy lehetőleg minden ország ismerje el a„béke övezetének”, tulajdonképpen a buddhista hagyományokra épít, amelyek Nepálban sosem haltak el.

Immár 2500 év óta forog a „tanítás kereke”, ahogy azt a Kelet virágos nyelvén nevezik. S Buddha tanítása az évezredek alatt semmit sem veszített vonzerejéből. Ellenkezőleg: a huszadik században – először történelme során – Nyugaton is meggyökeresedett, s alapvetően megváltoztatta a nyugati hívek életfelfogását.

Az ezredforduló után Nepálban – elsősorban a Katmandu-völgyben – sok uralkodóház született és tűnt el, mint pl. a kiratik, a licchavik, a thakurik. Nepál virágkorát – a 13—18. századot – a malla királyok uralkodása jelentette. A művészetbarát uralkodók patronálásával ekkor alakították a nevar művészek a Katmandu-völgyet olyan egyedülállóan szép „szabadtéri múzeum”-má, amely még ma is a legtöbb látogatót csalogatja Nepálba.

A virágkornak hirtelen szakadt vége. 1768-ban a kicsiny hegyi ország, Gorkha királya, Prithvi Narayan Shah elfoglalta a Katmandu-völgyet, s megfosztotta trónjuktól a Malla uralkodókat. A legutóbbi időkig Nepálban a király abszolút hatalommal rendelkezett. Katmandu trónjának birtokosa – ősi hindu hagyományok szerint Isten földi helytartója, Visnu, a mindenható hindu istenség reinkarnációja volt; kezében egyesült minden hatalom.

1947-ben a szomszédos India visszanyerte függetlenségét, s a „világ legnagyobb demokráciája” lett. Ez a nepáli demokratikus mozgalmaknak is erőt adott. Vezetőjük – az indiai Kongresszus Párt, Gandhi és Nehru pártjának mintájára alapított – Nepáli Kongresszus Párt lett.

Nepál útja a demokráciáig rögös és nehéz volt. 1959-ben, Tribhuvan király uralkodása alatt tartották meg az első szabad választásokat. A Kongresszus Párt győzött, ám egy évvel később bekövetkezett a fordulat; 1960-ban Mahendra király államcsínnyel feloszlatta a parlamentet, s letartóztatta a miniszterelnököt. A politikai pártokat betiltották s nem is működhettek az elkövetkező 30 évben. Az ellenzék vezetői százával kerültek börtönbe vagy menekültek Indiába. Az uralkodóház egy időre ismét biztosította abszolút uralmát.

Ez volt az utolsó kísérlet arra, hogy megállítsák a történelem kerekét. 1990 tavaszán következett be a fordulat: a nép fellázadt az idejétmúlt életforma ellen, s véres összecsapások árán kikényszerítette Birendra királytól, hogy ismét engedélyezze a pártokat. Átmeneti kormány alakult a Kongresszus Párt s az egyesült baloldal vezetőiből; 1990 őszén a királyi ház ellenére sikerült elfogadtatniuk Nepál új alkotmányát.