Gárdonyi Géza – A falu télen

Közzétette:

 

 

Sokszor mondtam már, hogy mihelyt tizezer forintom lesz, veszek egy pörge kalapot, bekecset, subát, és egy-két lánc földet. Nem irok, nem olvasok, csak szántok, vetek; vasárnaponkint elmegyek a templomba predikációt hallgatni, vagy orgonaszijat huzni; délután pedig kiülök a vén parasztokkal a ház elé, és csöndes pipázások között megbeszélem velük a Mártonok, Andrások, Zsófik, Juliánák és egyéb Annák és Pannák életét. Ilyenkor az ismerőseim mind azt vélik, hogy tréfálok.

*

Van egy jóbarátom falun. Iskolai társam volt. Ő se szerette a latint, én se. Ő is megbukott a számtanból, én is. Hát barátság keletkezett köztünk, és azóta szeretjük egymást.

Valahányszor két-három heti szabadságidőm van, nem megyek se Párisba, se Velencébe, hanem hozzá utazom Csobolyóra.

Csobolyó falu.

Nincs benne sem a lekszikonban, sem a mappán, sem a kalendárium vásári rovatában. Nem is talált oda sem a tatár, sem a török, sem a kolera. Az idegenek közül mindössze én tudom azt a helyet, meg a végrehajtó.

Ismernek már ott engem még a kutyák is. Amint végig kocsizunk a falun, minden ember köszön. Én is köszönök, s megkülönböztetett tisztelettel emelem meg a kalapomat a megrozsdásodott pléh-krisztus előtt, aki a korhadt, megdült keresztfáról évek óta azzal fenyegeti az arramenőket, hogy kitárt karjaival a nyakuk közé repül.

– Szerencsés jónapot. No meggyütt? – kérdik útközben az öregebbek.

Szivesen felelem, hogy igenis megjöttem. S miután így a helyzet tisztázódott, a szives hogy van? következik, illő viszont – hogy vannak-kal s hát-okkal, mint amelyek az emberi beszédben szükségesek is.

Az asszonyok szintén becsülnek engem, mert keresztvetésekkel egybekötött orvosságot tudok a hideglelésről; s a hideglelés ott olyan divatos, mint uri helyeken a migrén és az idegesség.

No ottan senkinek se fáj a feje, a bucsu hetét kivéve; és a tiszteletes asszony pincsijin kivül senki sem ideges.

Marcinál sohasem jelentkezem előre. Megyek, mint haza. Mindazonáltal Marci mindig elbámul, valahányszor meglát:

– Nini! Te vagy?

Nem tudom, mi bámulni való van azon, hogy én én vagyok.

Marci azonban megölel, ráüt a hátamra, tréfás megjegyzést mond a városi szinemre, s azzal belökdös az ebédlőjébe.

Régi, tágas, meleg ebédlő az. Az öreg butorok mintha benne termettek volna. A falon kakuk óra. Az egyik szögletben pipatartó. A két ablak között akkora bőrdívány, hogy Budapesten a fiókját kiadnák hónapos szobának.

Legelőször is borocskát uzsonnázunk.

A borocskát Ilonka teszi az asztalra, egy kékruhás, kékszemű mosolygó leány, Marcinak a huga. Aztán egy öregasszony is belép és holmi pogácsa-féle készítményeket helyez az asztalra. Az meg az édesanyja Marcinak.

A két nő rendesen megsajnálgat, hogy mennyit soványodtam. Nem tudom mi van azon sajnálni való, ha soványodik az ember. Én bizony sohse sajnálom ezért magamat.

Azután elkérdezik: mi történt velem, mióta nem láttak? Hát az, hogy reggel bemegyek a hivatalba, este meg kijövök belőle. A városi ember olyan, mint az óra: minden reggel fölhuzza a kötelesség és mozog estig.

Ezalatt berakják a táskámat egy kis szobába. Készítenek az ágyam mellé gyertyát, szivart és bibliát; s végül beakasztják a szobám kulcsát az ebédlő fegyver-tartójára.

Azalatt, míg oda voltam, több minden történt Csobolyón, mint Budapesten. Az öreg Pádé meghalt; Kelemenék megszaporodtak; a pap tehenének meggörbült a szarva; Gacsóék kutyája megveszett; az öreg Tóth János uj szárat vett a pipájába; Molnárék eladták már a szőlőt és még sok mindenféle.

Kimegyünk az udvarra, amely Budapesten beillenék városligetnek. Egymásután bukkannak elő az ismerősök.

Jön a vén mindenes, akiről azt tartják a faluban, hogy Szvatopluk óta él. Az öreg persze tagadkozik. Sokkal fiatalabb ő, Napoleon idejében szakadt ide Trencsénből. Három tekercs drót volt akkor vele. A kutyák leszedték róla a drótot is, meg a halinát is; persze néhány falat pecsenyével együtt s azóta itt van. Vencel a neve s ő ezt a nevet egészséggel viseli. Szereti a málét és a pálinkát, de a fizetését gondosan eldugdossa. Évenkint egyszer elcsoszog ide messzeföldről egy összetöpörödött tót aggastyán. Annak adja a pénzét az öreg. Mert az az aggastyán az ő egyetlen kedves fiacskája.

– No öreg, mikor táncolunk a lakodalmán? – kérdezem egy kis aprópénzt nyomva a markába.

Megvakarja az öreg a fületövét és nevetve felel:

– Mindig csak megbolondozza zifiur.

Örülnek nekem a kutyák is. Azok az oroszlánvérü nyájas képű cerberusok olyan kitüntetéssel polkáznak körül, mintha én írtam volna a legádázabb vezércikket az ebadó ellen.

Kénytelen vagyok botforgatással viszonozni az érzelmeiket, különben valamennyi a nyakamba borulna, ami tekintettel arra, hogy a sárban is mezitláb járnak, nem éppen kivánatos.

Marci megmutatja a lovait. Derék értelmes és ügyes lovak azok. Egyetlen egy se törte ki a lábát, amióta nem láttam őket, s épp úgy búsulnak, mint annakelőtte.

– Miért nem huzatsz valami víg nótát ezeknek a lovaknak? – kérdezem egyszer Marcit.

– Tudom én azoknak a nótáját, – felelte. És a kocsishoz fordult:

– István, ma a lovaknak dupla zabot adj!

Egyszerre megvidámultak a lovak. Összenéztek és viharos derültséggel nyiharásztak.

Megtekintettük aztán az ökör lakosztályt is. – Én persze csak kivülről. Marci elbeszélte, hogy melyik ökör hogyan hizik göbölylyé s olyan dicséretet mondott kettőre, hogy a két ökör szinte elpirult belé. Voltunk a teheneknél is, amelyek a régi buzgósággal gyártják a kávétejet, sőt három közülük lefesteni való kisborjut is ajándékozott a gazdának.

A borju kedves állat. Milyen kedves-bambán néz! A fővárosban nem lát az ember borjut, legfeljebb a hangját hallja az operában, mikor Rigolettót játszák.

Szépek a disznók is – messziről. Kedvesek a ludak is, havas fehérségükben, örökös fürdő kedvökkel. A kakasokat órákig el tudom nézni, ahogy kevélykednek. Mire kevélyek? Csudálkozva hallgatom a tyúkok kotkodácsolását. Mért lármáznak annyira, mikor eltojtak? Eltünődöm a vigan uszkáló récéken, micsoda boldog állatok! A galambok meg olyanok nekem, mintha mindegyik egy-egy repülő szerelmi költemény volna.

Megkondul a harang. Este van.

A béresek komoly áhitattal szedik le a süvegüket.

Marci is leveszi a kalapját.

Én is.

Beballagunk az ebédlőbe, ahol már ragyog a sok cimeres fehérség az asztalon és csillognak a cimeres ezüsteszközök.

Az asztal közepén ropogósra pirosodott malacz mosolyog ábrándosan. Két palaczk bor őrzi.

A kályha vörös fényt lehel a szobába. Olyan jó hely, olyan barátságos. Péter apostol az ilyen szobában bizonyára még lelkesebben kiáltaná:

– Uraim, jó nékünk itt lenni!

Vacsora után két tajtékpipát állit elő Marci. Régi táblabirói pipák azok. Rásörcentünk az illatos, édes szüz dohányra és a füstfelhők közé vegyítjük a gondolatainkat.

– Mondj már valamit, – szólal meg Marci, – mikor bukik már meg az az átkozott kormány?

– Megbukott az már régen.

Elcsudálkozik erre az én Marci barátom és úgy néz rám, mintha azt vélné, hogy tréfálok.

– Meg bizony, – mondom tovább, – dehát miért nem is járatsz már hirlapot?

Legyint a kezével:

– Minek az?

Aztán a komoly meggyőződés hangján toldja hozzá:

– Minden ujság hazudik. Miből is élnének, ha nem hazudnának?

– De látod így sohase tudod mi történik a világban.

– Dehogynem: mikor lódoktor jön, megtudom, hogy járvány van; mikor az urak csókolóznak a parasztokkal, bizonyos, hogy képviselőválasztás lesz; mikor pedig a végrehajtó jár nálunk, tudom, hogy megint valami szaporapuskát találtak fel a katonaságnak.

A kályha melegen dorombol. Rákönyökölünk az asztalra. Hallgatunk. Közöttünk egy-egy jól sikerült muskotály-füstfelleg sétál el lassu méltósággal. Azon át rám méláz Marci és mosolyog; én pedig az ő fehérképü kékszemü kis hugát nézem hosszan, ábrándba merülő mámoros nézéssel. A finom fehér füst ugy lengi körül, mint valami menyasszonyi fátyol.

Forrás: Gárdonyi Géza – A báró lelke (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s