Kopátsy Sándor – Horthy levele

Horthy Miklós jelleméről az mond a legtöbbet, hogy amint kormányzó lett, elárulta a császári családot, úgy viselkedett velük szemben, mintha semmit sem köszönhetett volna nekik. Jól tudom, hogy IV. Károly hazatérési kísérlete komolytalan volt, annak kudarca felett nem lehetett kétség, az csak ostoba arisztokraták naiv játékának volt tekinthető. Annak sikerét minden eszközzel megakadályozta volna Franciaország és Nagy Britannia. Ami zavar ebben, az Horthy szerepe. Neki a császári családhoz való korábbi viszonya alapján személyesen kellett volna rábeszélnie a megkoronázott királyát a távozásra, és élete végéig megtartani a Habsburg családdal a személyes kapcsolatot.

Azt, hogy Horthynak, mint katonának sem volt szakmai értéke, bizonyítja, hogy kellő felszerelés hiányában is az orosz télbe küldte el a magyar hadsereget harcolni, azaz elpusztulni. Ebben szerepet játszott a szakértelmének hiánya mellett az is, hogy betegesen gyűlölte a kommunistákat, és majomi szeretettel csodálta a földbirtokos arisztokráciát. Márpedig az olyan királyi szerepben tetszelgő kormányzó, akit nem a hideg logika, hanem az érzelmei és vágyai vezérelnek, azt az úriemberek úriembernek tekinthetik, de az utókor szemében csak csapnivaló államférfi lehet. Ezért aztán fel sem vetődik, hogy Horthy Miklós gyenge erkölcsi és szakmai képessége hány százezer ember oktalan haláláért felelős.

Márpedig, ha Horthyt ilyen kegyeletesen ítéljük meg, mit várhatunk a meggyőződéses kommunista Kádár Jánosról alkotott véleménytől?

Most azt is mély csend borítja, hogy Horthy Miklós nemcsak beteges antikommunista, hanem született antiszemita is volt. Erről tanúskodik többek között egy levele, amit 1940 október 14-én az ugyancsak antiszemita, de nála sokkal nagyobb formátumú, és valóban arisztokrata Teleki Pálnak írt: „…Én egész életemben antiszemita voltam. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem, stb. zsidókézen legyen. Azonban, minthogy a kormányzat legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat(…) egy-két év alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen és nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk…Nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, amikor még szükség van rájuk.”

Ez a levél még úgy is felfogható volna, hogy a nála is radikálisabb antiszemita Teleki Pált óvatosan akarja mérsékelni, ha nem árulkodna az indoklás módja.

– A zsidókérdést ugyan meg kell oldani, de nem egy-két év alatt. Például előbb vissza kell foglalni az elszakított országrészeket, aztán jöhet a zsidókérdés.

– A zsidók vagyonát, pozícióit arra érdemeseknek kell adni, nem senkiknek, azaz például nem kiosztani a szegényparasztok között a zsidók nagybirtokait, hanem esetleg odaadni az Erdélyből menekült arisztokratáknak, akik már Szegeden is őt választották vezérül. Ezek, köztük Bethlen István és Teleki Pál, voltak az ő legközelebbi bizalmasai, a revizionizmust minden magyar érdek elé állítók legszínvonalasabb képviselői.

– Nem az a baj, amit a zsidók ellen csinálnak, hanem annak az úriemberhez nem méltó módja. A magyar úriembereket semmi sem jellemezte jobban, mint a célokban való gátlástalanság, a módszerekben való kényesség. Nem ők vesszőzték meg a jobbágyaikat, hanem a hajdúik. Ők még a zsidókérdést is fehér kesztyűsen akarták elintézni.

Még egyszer elnézést a kitérőért, de számomra nincs nagyobb veszély, mint az 1867-1945 közötti múltunk dicsőítése.

Forrás: Kopátsy Sándor – Kádár és kora (Magyar Elektronikus Könyvtár)