Istentisztelet

Az embert körülvevő jobbára láthatatlan és emberfeletti világ a vallás igazi világa. Ebben csapong képzelete, ide vonják vágyai. Ettől függőnek tudja magát s főgondja az, hogy ezekkel a nála hatalmasabb lényekkel valami úton-módon érintkezésbe jusson s jóindulatukat a maga számára hasznosítsa. Amire több módja van. Először a kölcsönös ajándékozás álláspontjára igyekszik helyezkedni. Az áldozat lényege az, hogy azt kapott vagy ezután kapandó javakért cserébe adja az ember istenének. Az áldozat elsősorban az istenek számára nyújtott eledel vagy ital, ajándék, amit azok szívesen fogadnak s amire szükségük is van. Bizonyos szempontból köteles járandóság, azután azonban olyan adomány, amelynek az istenekre hatása van. A primitív áldozatokban kiemelkedő az istenekkel való közös étkezés szempontja. Mikor a totemállatról vagy olyan áldozatról van szó, amelyet az istenek már magukévá fogadtak, az áldozat az istenekkel való szentségi egyesüléssé válhatik. Áldozat sokféle lehet. Amint az anyaga, bemutatási formája vagy a hozzáfűződő szándék változik, aszerint módosul elnevezése is.

Az áldozás bizonyos ünnepies szertartásossággal megy végbe. Különböző cselekményekből van összetéve, melyeknek egymásutánja pontosan meg van szabva. A cselekmények mikéntje szintén szabályozva van. Az áldozati teendőket imák s a közösségnek az áldozás menetébe való bekapcsolódása egészíti ki. Sokszor zene kíséri és tánc kapcsolódik hozzá. A cselekményeknek és a kíséretnek az összessége az istenszolgálat, a liturgia. Az áldozást megelőző tisztálkodási és önmegtartóztatási szokások (mosakodás, füstölés, ünnepi ruha stb.) nem tartoznak a szorosan vett liturgiához. A liturgia gazdag és színes anyaggal bővíti ki és díszíti fel az áldozás lényegileg egyszerű cselekményét és a vallás világában óriási a jelentősége. Erősen hangsúlyozza értékét az ind vallás, amely az áldozat alapanyagait és a tüzet isteníti, sérthetetlennek tartják a rómaiak, akik a liturgiától való legkisebb eltérés esetén megismétlik az áldozatot. Az áldozásban rejlő alapgondolat változásával a vele kapcsolatos liturgiai részek (ima, ének, tánc és buzdító beszéd) leválnak és külön életet élnek. Klasszikus példája ennek a zsidó vallás, melyben a jeruzsálemi templomi áldozatban kulmináló istentisztelet mellett a Jeruzsálemen kívül szétszórtan élő zsidó gyülekezetekben szokásba jön az áldozat nélkül tartott istentisztelet.

Az áldozásnak hosszú története van az emberáldozástól egészen odáig, míg például a kínaiak papirosra festett képek elégetésével szimbolizálják az áldozatot; még hosszabb az útja addig, amíg a próféták felállítják azt az alapelvet, hogy az isten irgalmasságot kíván, nem áldozatot!

Ez a történet a vallásban rejlő konzervativizmus dacára is, az istentisztelet átszellemesítése irányában halad. Ötszáz évvel ezelőtt még volt nép, amely istenének legbecsesebb áldozati adományképp élő embertestből kivágott, friss vértől párolgó szívet mutatott be. Más területeken azonban teljesen kivesztek a véres áldozatok, elpusztultak és kiselejteződtek azok a vallások, amelyek ezzel a gondolattal álltak és estek. A hekatombák, „melyektől az ökrök reszkettek”, mind ritkábbá váló patriarkális ökörsütésekké szelídültek, a véres áldozatokból oltárra szánt gyertyák, virágadományok és szerény pénzösszegek lettek. A katolicizmus szentmise áldozata sokban átvette ugyan a régi áldozatok jellemvonásait és istentiszteletbeli szerepét is, azonban lényegileg egészen más, s a kereszténység ezenfelül ismeri azt a másik áldozatot, a legnagyobbat, mit mit ember adhat istenének, mikor lelkét avatja a szentlélek élő templomává.

Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (16—17. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0