Kopátsy Sándor

Kopátsy Sándor: A 48-as és a 18-as forradalomról dióhéjban

Közzétette:

 

 

A magyar történelem tragédiája, hogy a két előző forradalmát, mind a ’48-ast, mind a ’18-ast a túlbuzgók és a történelemformáló szerepre vágyó karrieristák irrealitásba vitték, illetve hamis vágányra terelték. Ezzel a forradalom eredeti szép és reális céljait megbuktatták, az utódok pedig politikájuktól, pártállástól függetlenül kisajátították.

Kopátsy SándorMiért 1848 vált a nagyobb magyar forradalommá?

Az is gyönyörűnek indult, de csak a pesti fiatalok kis csoportjának a polgári forradalma volt. Azután kisajátította a magyar nacionalizmus, mindenek előtt Kossuth, végül a nagybirtokos réteg. A magyar szabadságharc egyre inkább már nem az emberi szabadság, nem a polgári társadalom kialakítását, hanem a magyar etnikum nemesi társadalmának, mindenekelőtt a nagybirtokosok érdekeit szolgálta.

A szabadságharc formailag ugyan az osztrákoktól való magyar függetlenséget tekintette céljának, de a későbbi száz év tanulsága szerint a fő célja a Kárpát-medencében megvalósítandó magyar szupremácia és a feudális érdekek fenntartása volt. Azért volt osztrákellenes, hogy szabadabb keze legyen a magyar nemesi osztálynak az államában élő nagyszámú kisebbséggel szemben, ugyanakkor ne szűnjön meg a nagybirtok aránytalan túlsúlya.

Kossuth és a Kiegyezés előkészítői között csak abban volt különbség, hogy ez előbbi az osztrákokban látta a magyar nemzeti célok megvalósításának fő akadályát, Deákék viszont okosan felismerték, hogy az osztrákokkal meg lehet állapodni abban, hogy a trón támogatása ellenében szabad kezet kapjunk a magyar államon belül élő kisebbségekkel szemben, és nem zavarják az arisztokrácia túlhatalmát. Ebben a tekintetben vált a 67-es Kiegyezés a kossuthi politika stratégiájának a korrekcióján keresztül annak logikus folytatásává. Ezen az sem változtat, hogy Kossuth az emigrációból a Kiegyezést ellenezte, és onnan már a kisebbségekkel való összefogást hirdette. Ő ugyanis az emigrációban már belátta azt, amit az idő gyorsan bebizonyított: a magyar nacionalizmus kétfrontos harca reménytelen. Csak az egyikkel kiegyezve lehet a másik ellen szabadabban fellépni. Az a magyar nemesi réteg, amely Kossuth mögött a tényleges társadalmi bázist jelentette, sokkal inkább nacionalista, mint a társadalmi haladás híve volt.

1848-ban gyorsan két front közé került a forradalom ügye. Az arisztokrácia és a katolikus klérus vezetőinek a többsége, azaz a legnagyobb gazdasági és ideológia erő, egyre inkább a restauráció, vagyis a bécsi udvar mellé állt. A köznemesség és a közvélemény pedig a polgári célokat nem értette meg, Kossuth romantikus nemzeti buzgalmát annál inkább.

A Szabadságharc már nem a forradalom folytatása volt, hanem a térség népei között először a magyarságban felerősödött nacionalizmus háborúja a többnemzetiségű államon belül a magyar etnikumú nemesség és a már nemcsak magyar nagybirtokosok szupremációjáért.

Ezt két tény bizonyítja:

a. A Szabadságharc vezetői a hazai kisebbségeket nem megnyerni, hanem háttérbe szorítani igyekeztek. Az osztrákok a kisebbségeknek már jóval előtte több olyan jogot biztosítottak, amit Kossuthék a Szabadságharc, azaz a kisebbségekre való katonai rászorultság idején sem voltak hajlandók megígérni.

– Utólag arra hivatkozunk, hogy Kossuth Torinóból milyen konföderációs elveket és terveket hirdetett az osztrákokkal való kiegyezés megakadályozása céljából. Arra azonban nem találunk forrást, hogy Kossuthnak ugyanez a Szabadságharc alatt akárcsak eszébe is jutott volna.

– Erdély sorsát a Szabadságharc végén, vagyis akkor, amikor már mindenkinek látnia kellett az elbukását, örökre és végzetesen elrontottuk, a megoldások lehetőségét felégettük azzal, hogy Bem fegyvereinek árnyékában a magyar uralkodó osztály az erdélyi nemzetek megkérdezése nélkül kimondotta az Uniót. Nemcsak azokat a szászokat tekintette ezen alkalmi gyülekezet politikai nullának, sőt tehertételnek, akiknek Erdélyben az államalkotó szerepét soha egyetlen erdélyi fejedelem nem kérdőjelezte meg, hanem ugyancsak nullának tekintették azokat a románokat, akik akkorra már a lakosság felét tették ki, azaz a legnagyobb erdélyi nemzetiség lettek.

b. A Kiegyezés ugyanannak a magyar úri rétegnek az érdekeit szolgálta, amelyik a Szabadságharcban is vezető szereplő volt. A Kiegyezésben azután kiderült, hogy az osztrákokkal, ha nem szólnak bele a magyar kisebbségi politikába, és nem követelnek már régen megérett társadalmi reformokat, békésen megférnek, sőt azt a konzervatív erők joggal a maguk győzelmének tekinthetik. Ezt az állítást legfeljebb csak tompítja az a tény, hogy a Kiegyezés megkötésekor annak előkészítői még liberálisak voltak, és elfogadható kisebbségi politikát hirdettek és ígértek. Tíz évvel később azonban már a Kiegyezésben megerősödött pozíciójuk birtokában a kisebbségekkel szemben tombolhatott a magyar nacionalizmus.

Jó volna, ha a történelmünk eseményeit elsősorban a belőlük fakadó következmények alapján, és nem a saját romantikus történelemszemléletünkön keresztül ítélnénk meg. Ebben az esetben azt kellene mondani: Trianon és az ország megcsonkítása, a tényleges magyar nemzetiségű területénél is kisebbre való zsugorítása már az 1848-49-es Szabadságharccal kényszerpályára, került, és az 1867-es Kiegyezéssel

covers

pecsételődött meg.

Forrás: Kopátsy Sándor – Kádár és kora (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s