Amikor az egykori négy gyámsági terület legkisebbike 1981-ben alkotmányt fogadott el, hivatalosan a Palaui Köztársaság lett a világ első atomfegyvermentes állama. Az alkotmány szerint a Nyugat-Karolinákon nukleáris, biológiai és vegyi fegyvereket sem háborús, sem kísérleti célokra nem szabad tárolni. Tilos kikötniük az atommeghajtású hajóknak és tengeralattjáróknak is. Azóta az Egyesült Államok számos népszavazást rendezett annak érdekében, hogy megváltoztassák az alkotmányt, s így megteremtsék a lehetőséget a Palau-szigetek katonai igénybevételére, de az alkotmánymódosításhoz szükséges 75%-ot sosem sikerült elérni.
Palau a Karolina-szigetek legnyugatibb szigetcsoportjain helyezkedik el. Az államot 241 sziget alkotja, amelyből csupán 12 lakott. Nagyobb szigetei vulkanikus eredetűek, a kisebbek korallképződmények.
Palau bővelkedik különleges látnivalókban. A fővárostól (2006-ig), Korortól délre kereken 200 mészkősziget mozaikképe fogadja a látogatót, sűrű növényzettel borítva, egyedülálló faunával rendelkező víz alatti barlangokkal. A szigetek gombaként emelkednek ki a tengerből, mert a víz alámosta a puha kőzetet, ezért „úszó kerteknek” nevezték el őket. A legtöbb sziget megközelíthetetlen; ez az óriásteknősök tojásrakó helye. A szigetsortól nyugatra húzódó 100 kilométeres sziklazátony mentén 1500 trópusi halfajta él a vízben. Babelthuap mocsaras szigete jókora nagyságú krokodilok hazája. Kuriózum Mikronézia térségében a majom és a szamár; a német gyarmatosítás idején honosították meg Angaur szigetén.
Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (479. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X