Közzétette:
A vallás gondoskodása bölcsőtől—sírig, sőt még azontúl is elkíséri az embert. Szertartásaival körülveszi életének egyes kiemelkedő mozzanatait, születését, felnőtt sorba lépését, házasságát, kiváltképpen pedig halálát. Kifejlett elvei vannak az ember alkotottságáról, igen elterjedt az a nézet, hogy az ember testből és lélekből áll. A két alkotórész közül a test az anyagból készült, mulandó rész, a lélek léte azonban az elmúlásnak kevésbé van kitéve, sőt halhatatlan. A lélek halhatatlansága egyik sarkpontja a vallásos világnézetnek. Ez a hit irányítja a temetési szertartásokat, a halottkultuszt, alapja az ősök tiszteletének s visszahat az emberek életvitelére is. A legtöbb vallás híveinek élete erre a halál utáni életre való felkészülés. A halál utáni életben való hitnek számos formája van; a hitrege és vallásos spekuláció minden irányban nagy igyekezettel kiépíti. Az egyik a halált általános megtisztulásnak tartja. Holta után minden ember megtisztul, jó lesz és része lesz az üdvösségben. A másik minden halottat az árnyak honába száműz. Az a gondolat, hogy a halál után az istenek kinek-kinek megfizetnek a maga érdeme szerint, két táborba osztja a halottak lelkeit: üdvözültekre és kárhozottakra. Az üdvözültek a mennyországban, különböző égitesteken, de mindenesetre kellemes és pompás viszonyok között élnek, a bűnös lelkek a pokol mélyén gyötrődnek és válogatott büntetéseket szenvednek el megérdemelt büntetésül. De a vallások nemcsak a tényt szegezik le, hanem arra is törekszenek, hogy híveiket az üdvösség útjára térítsék, ha pedig mégis bűnbe estek volna, lehetőleg kimenteni igyekeznek őket a pokol szenvedéseiből. E téren a legmesszebb ment az egyiptomi vallás, mely a halottaknak útravalóul adott szövegekben szinte lépésről-lépésre kioktatja a halottakat arra, hogy a másvilági útján hogyan viselkedjék s hogyan kerülje ki a rá ólálkodó veszedelmeket. A halottkultusz csak részben szolgál arra, hogy a halottat ellássa, szellemét az élőktől távol tartsa s jóindulatra hangolja az élők iránt, egy része engesztelő váltság jellegű s arra irányul, hogy a halott másvilági helyzetét megjavítsa.
A halál utáni élet naturalisztikusabb formája a lélekvándorlás, mely szintén igen elterjedt hit.
A halál és az utána következhető kárhozat gondolata, egyik legerősebb rugója a megváltás után való sóvárgásnak. A vallások óriási tömegében két vallásnak ez a központi gondolata. A buddhizmus és a kereszténység, ez a két váltság-vallás, melyek meglehetős ellentétesen oldották meg a kérdést. A buddhizmus egyik iránya az önmegváltás álláspontját hangsúlyozza és az üdvösség végső révét a tökéletes megsemmisülésben látja. A kereszténység ezzel szemben a Jézus Krisztus által történt megváltás történeti tényéhez kapcsolja a a világ megváltását s az élet végcélját a mennybéli életben, illetve az istennel való egyesülésben jelöli meg.
Forrás: Szimonidesz Lajos – A világ vallásai (18—19. oldal) Könyvértékesítő Vállalat utánnyomás-sorozata, Dante Kiadás, Háttér Kiadó. Budapest ISBN 963 7455 93 0
Lighthouse 