Közzétette:
Az őskantonok a 13. század vége felé kezdenek ellenszegülni a Habsburgok növekvő befolyásának. Szabadságtörekvésük csúcspontja 1291. augusztus elseje, amikor a három őskanton Uri, Schwyz és Unterwalden szövetséget köt, és ezzel megalakítják az Eidgenossenschaft-ot, a svájci szövetséget. Ebben a történelmileg nem hitelesített „Rütlischwur”-ban, a Rütli-esküben a három őskanton képviselői a Vierwaldstätti-tónál lévő Rütli mezőn megfogadták: mindent megtesznek annak érdekében, hogy országukat felszabadítsák a Habsburgok alól.
A természet színjátéka: a Rajna vízesés Schaffhausennél. A 150 méter széles Jura-mészkőlépcsőtől tajtékozva, dübörögve zúdul le a Rajna vize a 21 méteres mélységbe.
Két évtizeddel később úgy-ahogy sikerült is a tervük: 1315-ben Morgartennél legyőzték a Habsburgok seregét. Az ezt követő évszázadokban gyakorlatilag sohasem volt nyugalom Svájcban. A végleges önállósághoz és szabadsághoz vezető út állomásait új szövetségek, a nemesi uralom elleni felkelések, osztrákokkal, burgundokkal és svábokkal vívott csaták jelezték. A 30 éves háború végén, a vesztfáliai békében (1648) elismerték Svájc önálló államiságát.
A zürichi Bahnhod-strasse – elegáns bevásárlóközpont és a felhőtlen svájci jólét szimbóluma – most viám népi tavasz-ünnepi felvonulás helyszíne.
Mindezek ellenére 150 évvel később Napóleon könnyű zsákmánynak tekinti az országot: meghódítja és francia mintára létrehozza a Helvét Köztársaságot. Svájc csak a bécsi kongresszust követő második párizsi békében, 1815 végén nyeri vissza önállóságát, biztosítják örökös semlegességét is. Ezt a státuszt mind a mai napig megőrizte. A szövetségi állam szinte károk nélkül vészelte át mindkét világháborút, sőt menedéket nyújtott a politikai üldözötteknek. Világszervezetek, mint például az Egyesült Nemzetek – korábban a Népszövetség – Genfben működő szervezetei és nemzetközi pénzintézetek szívesen választják székhelyüknek ezt az országot.
A berni medve, a főváros címerállata díszíti a 16. századi aranyozott Zähringer-kutat.
Svájc tehát mégiscsak a boldogság szigete? Nehéz lenne ezt tagadni. Van benne valami, amit irigyei és gúnyolói „romlatlan világ”-nak neveznek. Errefelé minden tiszta és takaros. Átlépve a határt, máris afféle patyolatországban érezhetjük magunkat. Ápoltnak, frissen fényesítettnek látjuk az utakat, a városokat, sőt még a hegyeket, völgyeket is. Svájc olyan, mint a képeskönyvek idilli világa, mint egy óriás babaszoba. De a svájciakon is érezhető, hogy büszkék országukra. Nem éppen szerénytelenül mondják, hogy egy svájci útlevél felér egy első osztályú életbiztosítással. Persze akadnak önkritikus hangok is, mint amilyen például a zürichi költőé, Otto Steigeré: „Majd minden svájciban megfordul egyszer a gondolat, hogy kivándoroljon, és egy másik országban letelepedve örökre hátat fordítson Svájcnak. Utcáink és szállodai szobáink makulátlan tisztasága, intézményeink tökéletessége, hivatalnokaink megvesztegethetetlensége néha már nyomasztó, fojtogató. Vannak pillanatok, amikor egy kis emberi tökéletlenségre, hanyagságra vágyunk – legalább egy döglött légy lenne valamelyik utazási iroda kirakatában. De nem. Minden tiszta és tökéletes.”
Forrás: Ezerarcú világunk – Európa (346—347. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1991 ISBN 963 7961 04 6 ISBN 963 7961 06 4
Lighthouse 