György Dózsa

A Dózsa-féle parasztfelkelés

Közzétette:

 

 

A magyarországi keresztesek, akik között kisnemesek, jobbágyok, végvári vitézek, mezővárosi polgárok, papok, diákok és más közrendűek egyaránt akadtak, nagy számban özönlöttek a gyülekezési pontokra. A feudális kötöttségektől való szabadulás vágya éppúgy motiválta őket, mint a pogányok elleni szent háború ügye, valamint a pápai bullában ennek fejében beígért teljes bűnbocsánat és az elesettek számára kilátásba helyezett örök boldogság. A pesti tábor létszáma már május elejére elérte a 15 ezer főt, az egész országban pedig 40 ezerre becsülték a keresztet felvevők létszámát. Ez annak ellenére alakult így, hogy a földesurak, akik az olcsó munkaerő elvesztésétől féltek, amennyire csak tehették, akadályozták a toborzást. Ennek és a néppel együtt érző papok, mindenekelőtt a ferences szerzetesek agitációjának hatására a délre vonuló sereg soraiban erősödtek az úrellenesség és a vagyoni egyenlőség eszméi. Elképzeléseik szerint a felkelés győzelme esetén megszüntették volna a nemesség előjogait, és a jobbágyokat a székely közrendűek által élvezett szabadsággal ruházták volna fel. Ugyanebben az évben hasonló ideák jegyében fordultak uraik ellen a német parasztok is. Az ún. Szegény Konrád-féle svábföldi felkelés résztvevői a rendi különbségek és a robot megszüntetését követelték.

A mozgalom antifeudális jellegéről értesülve II. Ulászló és Bakócz május közepén betiltotta a toborzást. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. A keresztes csapatok, amelyeket egy vitézségével korábban kitűnt végvári tiszt, a székely György Dózsaszármazású Dózsa György irányított, a török helyett a főpapok és a nagyurak ellen fordultak. Öltek, fosztogattak és gyújtogattak, mintha csak évszázadok sérelmeit akarták volna megtorolni. Az útjukba került nemesasszonyok közül többet megerőszakoltak. A július 15-ei Temesvár melletti ütközetben mindazonáltal vereséget szenvedtek, s most a nemesek álltak bosszút rajtuk. Dózsát és alvezéreit kegyetlenül megkínozták és kivégezték; az elfogott katonák közül sokakat megcsonkítottak.

 

Hungarian Peasant War

Rajz egy 16. századi augsburgi fametszet nyomán

 

Az, hogy Dózsát tüzes vastrónra ültették volna, utólagos legenda. Ezt ember élve el nem viselte volna. Az viszont igaz, hogy fogságba esett és kiéheztetett katonáit arra kényszerítették, hogy tüzes fogókkal darabokat tépjenek ki még élő vezérük testéből, s egyenek a megperzselődött, de nyers emberhúsból. A bosszúnak ez a kegyetlen módja nemcsak a kései utókor halálbüntetéstől elszokott emberét tölti el borzadállyal. A kortársak között is akadtak, akik szóvá tették a halálnak ezt az „igen mód nélkül való” és „kegyes keresztény emberekhez” méltatlan formáját. Ugyanakkor az igazsághoz tartozik az is, hogy a kínzás és a kivégzés ilyen és ehhez hasonló technikái a kor bevett gyakorlatához tartoztak. Azokat az árulókat, akik 1494-ben Nándorfehérvárt fel akarták adni, Kinizsi Pál nyársra húzatta és megsüttette. II. Ulászló pedig megnyúzatta és vasfogókkal tépette szét azokat a lázadókat, akik fia II. Lajos 1509-es prágai megkoronázásakor gyilkolni kezdték a kíséretében lévő magyarokat. Gyakran alkalmazták a kerékbe törést, a karóba vagy nyársba húzást és a testrészek szétszaggatását is.

Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (136—137. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s