Zrínyi Miklós

Bécs – minden törekvése ellenére – 1663-ban belesodródott egy oszmán háborúba. Az 1663 tavaszán megindult hatalmas török sereg, amelyet Köprülü Ahmed nagyvezér vezetett, azonban ezúttal sem jutott el a császárvárosig. A Felvidék legerősebb várát, a Bécstől 150 kilométerre fekvő Érsekújvárt azonban elfoglalták, s új hadjáratra készülvén télire csak Nándorfehérvárig vonultak vissza.

A készülő támadás elleni hatékony védekezés érdekében I. Lipót (1657—1705) császár és király 1663 őszén gróf Zrínyi Miklós horvát bánt, a szigetvári hős dédunokáját nevezte ki a magyarországi hadak főparancsnokává. A horvát származású, de nyelvében és érzelmeiben egyaránt magyar Zrínyi korának egyik legjobb hadvezére, legműveltebb gondolkodója, legnagyobb költője és legtehetségesebb politikusa volt. Hazai és külföldi tanulmányainak befejezése után családi birtokainak védelmében a horvát és dunántúli végeken számos győzelmet aratott a portyázó és fosztogató törökök felett, majd a Portával kötött békék előírásait megszegve és ezért a bécsi udvar neheztelését kiváltva Muraköz védelmére 1661-ben új várat (Új-Zrínyivár) építtetett. 1651-ben megjelent Szigeti veszedelem című eposza, melyben dédapjának állított emléket, a magyar nyelvű barokk epika remeke. Legnagyobb hatású politikai röpiratában (Az török áfium ellen való orvosság, (1661—1662) a török „áfium” és szükség esetén a német „maszlag” ellen is felhasználható állandó magyar hadsereg felállítását sürgette. A török elleni nemzeti összefogás érdekében kifejtett aktivitása és Erdélyhez fűződő kapcsolatai miatt a bécsi udvar bizalmatlanul tekintett rá, s a nádori méltóságra, melyet céljai érdekében szívesen vállalt volna, nem jelölte.

Ismerve a török gyengéit és a téli időszakból adódó logisztikai nehézségeket Zrínyi 1664 januárjában gyorsan mozgó könnyűlovasaival 250 kilométer mélységben behatolt a török végvárvonal mögé, visszafoglalta Pécset, és felégette a hat kilométer hosszú eszéki Dráva-hidat, amely létfontosságú volt a török hadak felvonulása szempontjából. Ezek kétségtelen sikerek voltak, ám nem stratégiai jelentőségű győzelmek. A törökök gyorsan újjáépítették az eszéki átkelőhelyet, és a dél-dunántúli útvonalon újra megindultak Bécs ellen. A több mint 100 ezer fős török hadsereg elfoglalta és felrobbantotta Új-Zrínyivárt, amit a császári csapatok főparancsnoka, Raimondo Montecuccoli altábornagy tétlenül nézett. A Szentgotthárd melletti döntő ütközetben azonban fényes győzelmet aratott a nagyvezér kétszeres túlerőben lévő serege fölött. Az uralkodó ennek ellenére nem a menekülő ellenség üldözésére, hanem békekötésre adott parancsot. Az 1664. augusztus 10-én Vasváron aláírt béke, amely a török minden addigi hódítását – beleértve Váradot, Érsekújvárt és Új-Zrinyivárt is – elismerte, és az új határvonalat ennek alapján húzta meg, egész Európában megdöbbenést, Magyarországon pedig elkeseredést váltott ki. Zrínyi egyenesen XIV. Lajossal keresett kapcsolatot, ám a francia király – saját szempontjából teljesen érthetően – csak a Habsburgok elleni harcához akart segítséget nyújtani, a török elleni felszabadító háborúhoz nem. Lipóthoz hasonlóan ő sem a török kiűzését tartotta szem előtt, hanem a Habsburgok spanyol ágának közeli kihalása és örökségük megszerzése miatt várható újabb nagy háborúra tartalékolta erejét.