XIV. Lajos francia király

 

 

1715. szeptember 1-jén hunyt el XIV. Lajos francia király

 

XIV. Lajos harcolt lázadók ellen, polgárháborúkat és sikeres hódító háborúkat vívott; ő volt a francia történelem legnagyobb királya

 

Egy nagy birodalom anyagi forrásai álltak a rendelkezésére XIV. Lajos királynak. Ennek tudatában nem elégedett meg azzal, hogy egyszerű király legyen, ő félisten akart lenni, akiről úgy tartják: a mennyből szállt le kormányozni. Megvált a francia udvar hagyományos jelképeitől, és saját jelet vezetett be: a Nap jegyében uralkodott. A hagyományokkal való radikális szakítás magyarázataképpen trónra lépésekor bejelentette: Azért választottam jelképül a Napot, mert más csillagokra vetett fénye , a belőle mindenhová sugárzó jóság, a szüntelen öröm, amit áraszt, egy nagy uralkodó legszebb jelképe.
A „Napkirály”-nak, ahogy később nevezték, egyáltalán nem volt fényes gyerekkora; ám a sötétség és a bizonytalanság, amit gyerekként tapasztalnia kellett, kitűnő tanítómesternek bizonyult. Születése után rögtön szoros felügyelet alá helyezték; így akarták biztosítani, hogy a királyné és spanyol rokonai ne gyakorolhassanak rá túlzottan nagy hatást. Ám anyja nem volt hajlandó lemondani arról, hogy fia életében jelentős szerepe legyen. Becsvágyó férfiak igyekeztek a királyné kegyeibe férkőzni, többek között Mazarin bíboros,aki olyan nagy befolyásra tett szert, hogy felmerült a gyanú, miszerint viszonyuk van egymással. Az e liezonból született gyereket a nagy politikai közíró, Voltaire szerint a Bastille-ba zárták, és vasálarcot kellett viselnie; ő lett a híres Vasálarcos. Mindez persze puszta legenda.


A régóta betegeskedő XIII. Lajos halála után, 1643-ban XIV. Lajost megkoronázták. Mivel ekkor a leendő Napkirály még csak LouisXIV-childötéves volt, nagykorúságáig régensnek kinevezett anyja és a bíboros uralkodott felette és helyette. A felcseperedő Lajos ezt nehezen viselte, de szerette az anyját is, meg a bíborost is, aki a hatalomgyakorlás minden csínjára-bínjára kitanította. Lajos anyja iránti szinte feltétlen rajongását kiterjesztette Mazarin bíborosra is, ám Franciaország gyűlölte Mazarint, mert a nép úgy látta, hogy bábnak használja a királyt. 1648-ban a párizsi legfelsőbb törvényszék fellázadt Mazarin ellen, és a régensnő elvesztette a Párizs feletti uralmat. Tovább rontotta a helyzetet, hogy a spanyolok kihasználták a rebelliót, és haddal indultak a franciák ellen. A királyi család menekülésre kényszerült. A Mazarint gyűlölő legfelsőbb törvényszék szabad kezet követelt a törvényalkotásban, és az adók mértékének meghatározásában. A lázadást csak a Lajos király nevében fellépő hadvezér, Condé herceg tudta leverni. A győzelem azonban rövid életűnek bizonyult, mert Mazarin és a királyné szövetkezett Condé ellen: tönkretették a karrierjét, mert úgy találták, hogy túl népszerűvé vált, ám ez újabb háborúskodást robbantott ki a régensnő, valamint Condé és a mellé felsorakozott udvaroncok között.
A polgárháborúk rettenetesen megrázták Lajos királyt. Párizs a felkelők kezére került, az ifjú király és családja kénytelen volt vidékre menekülni. Sátrakban aludtak. Veszélyes idők jártak a királyokra akkoriban: I. Károly angol királyt például 1649 elején kivégezték. Lajos anyja halkan megjegyezte, hogy a Károly fejére hulló bárd „olyan csapás, amelybe a királyok beleremegnek”. Lajos úgy ítélte meg, hogy az abszolút hatalmat kizárólag katonai erővel lehet megerősíteni, csak így tudja elkerülni Károly sorsát. Svájci zsoldosoktól körülvéve vonult be Párizsba; életét már nem bízta honfitársaira. A Louvre épületét választotta lakhelyéül, mondván: a „sáncárok nélküli magánházak” nem neki valók. A tömeg éljenzett: az ifjú király nagykorúvá vált, és a polgárháború tüzében újjászületett.

 

Louis_1661
XIV. Lajos, Lebrun festménye, 1661.

Mazarin bíboros 1661. március 8-án meghalt, és ezzel végképp megszűnt befolyása és hatalma a francia trón felett. Lajos udvara izgalomtól pezsgett; amint egy hivatalnok megjegyezte: „Szépnek mondott nők azzal kérkedtek, hogy ők meg tudják hódítani a 22 éves fejedelmet; fiatal udvaroncok hitték, hogy vissza tudják állítani a kegyencek rendszerét.” Mindnyájan tévedtek azonban, mert a Louvre-ban olyasmi történt, ami felért egy forradalommal. Lajos király kijelentette minisztereinek: „Örömmel hagytam ügyeim intézését a néhai bíborosra. De ideje, hogy ügyeimben magam intézkedjek. Akkor segítenek tanácsaikkal, amikor kérem.” Franciaország történetében még nem volt példa arra, hogy a király főminiszter nélkül intézze az államügyeket. Később azt mondták, ez volt az „isteni jogra alapított diktatúra” kezdete. Lajos a kormányzásért felelős királyból maga lett a kormány. Világosan kinyilvánította akaratát: „Mindenről tájékoztassanak; csapataim számáról és kiképzettségéről, és mindig továbbítsák és teljesítsék utasításaimat.”

 

xivLouis1667

XIV. Lajos 1667 körül

Lajos mennyből küldött uralkodóként úgy érezte, szüksége van szerepmodellre, amihez igazodhat. A néhai bíboros és anyja nem felelt meg ennek az elképzelésnek, ahogy miniszterei sem; túl szokványos, túl hétköznapi emberek voltak, ráadásul alattvalói. Istennél lejjebb nem adta: Apollón, a félelemkeltő erejű, férfias Isten felelt meg a királyi szerepről alkotott elképzelésének. Apollón testesítette meg Lajos számára a győzelmes hadviselés ideálját is. Első hódítási célja a régi ellenség, Spanyolország volt; a spanyolok franciaországi beavatkozását megtorlandó cselekedetnek tekintette. Fülöp spanyol királyt puhány idiótának tartotta, és elhatározta, hogy megmutatja neki az erejét. Támadást indított Spanyol-Németalföld (a mai Belgium) ellen, azzal az ürüggyel, hogy feleségének dinasztikus jogai vannak ottani tartományokra. A harcedzett francia királyi sereg megtizedelte a spanyolokat; a háború súlyosan megtépázta büszkeségüket. Aztán az események bizarr fordulatot vettek: 1668-ban a hollandok – svéd és angol támogatással – békeközvetítést ajánlottak. Lajos ezt arcátlan árulásnak tekintette. Hálátlanságnak, hitetlenségnek és tűrhetetlen hiúságnak tartotta a tűzszünetet kérő üzenetet.
Lajos bosszút esküdött, és 1672-ben komoly megszálló erőt küldött Hollandia ellen. Arannyal fizette le az angolokat, és több ezer holland katonát lemészároltak, mielőtt csapatait a töltések mögött elárasztotta a víz. Lajos megint kénytelen volt elfogadni a békefeltételeket, de az 1678-ban megkötött nijmegeni békeszerződés így is új területeket adott Lajos kezére. Uralma szinte határtalan lett, s ambícióját tovább növelték a magáról rendelt portrék, amelyeken istenszerű alakként, hatalmas sereg közepén ábrázoltatta magát. Utolsó nagy háborújában mindent kockáztatott: az európai nagyhatalmak szövetsége ellen támadt, hogy befolyásolja a spanyol trón öröklését, és még tovább növelje hatalmát a kontinensen. A franciák keményen küzdöttek, ám Lajos ereje csökkent, ; 1704-ben a blenheimi csatában nagy vereséget szenvedett. A konfliktusokban Lajos több százezer honfitársát áldozta fel, és ha ő a Napkirály, akkor ragyogó fényét sokszor takarta el a háború véres köde. Európában több százezer életet követelt a szüntelen vérontás, a gazdaság romokban hevert, ám a francia udvar folyamatosan Lajos istenségének fényében sütkérezett. A király felépíttette a rettentő drága versailles-i palotát, továbbra is bőven költötte a nemzet pénzét saját elképzeléseinek megvalósítására, és feltétlen engedelmességet követelt. Udvara egyre jobban elszigetelődött a nemzettől.
Elterjedt a hír, hogy egyes udvaroncok boszorkányságba keveredtek. Lajos szeretője, Montespan asszony 1677-ben állítólag egy titkos párizsi jósnőszekta vezetője volt. E pletykák elhallgattatása érdekében Lajos elrendelte, hogy udvara legyen „minden tekintetben jámbor”, és elbocsátotta szeretőjét, de a pletykák nem szűntek meg, és népszerűsége tovább csökkent.

 

versailles_kertje_termei

Versailles kastélyának termei és kertje

Franciaországban 1715-ben nagy éhínség pusztított, mivel az élelmiszert a hadsereghez irányították. Lajos király, aki ritkán hagyta el palotáját, elfekélyesedett sebtől haldoklott, s 1715. szeptember 1-jén meghalt. Hetvenkét évig uralkodott. Uralma alatt Franciaország nagyhatalom lett, a Napkirálynak köszönhetően Európa meghatározó erejévé vált. Lajos az volt Franciaországnak, ami Rómának Caesar, ám amikor holttestét átvitték a St. Denis-székesegyházba, a temetési szertartásra, az emberek kifütyülték, gúnyolták. Lajos egyedül magának akarta a hatalmat, a nép csak eszköz volt ambíciói eléréséhez. Ők csak szenvedtek a Napkirály fényében.

Forrás: Királyok, hősök, vezérek (172-175. oldal) Bookazine Kft.,Geopen Könyvkiadó Kft. (2014) ISSN 2064-8952 ISBN 978-963-12-0563-3

 

2 hozzászólás a következőhöz: “XIV. Lajos francia király

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s