Pilinszky János

Pilinszky János – Éjszaka van?

Közzétette:

 

 

Hamvazószerdán s a rákövetkező vasárnapon, hamuból rajzolt kereszttel jelölte meg az egyház övéi homlokát. Tudjuk, a hamu gyászt és mulandóságot jelent, a földi élet mulandóságát, a nappali vígság után a természet éjszakáját. A farsang véget ért; a világ ránk sötétedett. De mi is történik az éjszakában? Ebben az éjszakában?

Janos PilinszkyAz esték hasonlatával: sötétedéssel visszatérünk otthonunkba. De már ez a „sötétség” is! A nappali világ, közvetlen kis földi környezetünk kialszik ugyan, de helyette kitárul az egész. Már ez a sötétség is csalóka – hisz a csillagos mindenséget, a teljességet nyújtja cserébe.

De folytassuk a hasonlatot. Megérkezünk otthonunkba, meggyújtjuk odabent a lámpát. S most elhagyva a hasonlatot: elfordulva a földiektől, figyelmünket befelé fordítjuk, afelé a világ felé, amit Avilai Nagy Szent Teréz „belső várkastélynak” nevez. Ezzel már előttünk is áll a kép. Kívül az elcsendesedett világ – cserébe a csillagok szelíd teljességével –, s e „sötétben” a „belső várkastély” kivilágított ablakai. De éjszaka ez még? És gyász ez még?

Nyilvánvaló, hogy nem. Öröm, vagy ami ugyanaz, előkészület az örömre, a bensőséges boldogság természetes többszólamúságával. Olyan csendes és biztos öröm, amely a gyászban még a várakozással is megajándékoz. A közelítő tavaszra esik a böjti idő, visszafogva szívünk természetes dobogását, hogy aztán annál fényesebben köszöntsön ránk húsvét hajnala.

Mert valóban: ahogy az éjszaka képében megidéztük a lét intim teljességét – éppúgy a nagyböjt gyászában, várakozásában is kitárul a krisztianizált világ teljessége, drámaiságában és kozmikus szelídséggel és kiegyenlítettséggel. S épp ily szelíd a dráma, e várakozás feloldása. Jézus újra és újra a hajnal leplében érkezik hozzánk, szinte súlytalanul, szinte észrevétlenül. Hogy vártuk, s mégis ő lep meg minket. Nem baj, ő szereti ezt a hajnali hűvösséget, ezt a kicsit ámulatból ébredező, s ámulatba forduló örömöt. Ezt a csendes, józanodó örömöt, mely épp józanodva éled, s leginkább hasonló „ahhoz a boldogsághoz”…

Mikor tehát az egyház hamuval jelöl meg minket, ne lássunk ebben külsőséges szertartást. Valódi szertartás ez, amely épphogy nem körülményességből fakad, hanem lerövidítést jelent. Liturgiánk különben is, túl azon, hogy minden vonatkozásunkban, tehát testi és közösségi mivoltunkban is megszentel – egyúttal végtelenül összetett szellemi tartalmaknak csodálatosan sűrített rövidítése. Szertartás ez még, ez a mindent és mindenünket releváló gyermeki érzékletesség? Vagy már a lényeg édessége?

Éjszaka van?

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s