Pilinszky János – Tűz és szalma

Közzétette:

 

 

Kik veszik körül a betlehemi jászolt? Nem a történetit, a valóságosat, hanem azt, ami a századok során a képzőművészeti alkotásokban realizálódott? Valamennyien ismerjük őket: az angyalokat és a csillagot, a barlangot és a barmokat, a pásztorokat és a térdeplő három királyt. S tudjuk azt is: a valóságban némileg másképp történt. A képzelet kikerekítette és átalakította a valóságot.

De épp ez az érdekes: hogy mivel övezte körül a képzelet az Evangélium beszámolóját? Mit és kiket állított a karácsonyéj bölcsője köré?

A teljes létet. A teremtő Isten köré a teljes teremtett valóságot. A csillag: a kozmosz küldötte, minden csillag nevében. Az angyalok: a láthatatlan erők és szellemek képviselői. A barlang: a föld, amely szívéig megnyílt az Újszülött fogadására. (Vele a föld öle van jelen: melegével és minden terményével.) A barmok: az állatvilág. A szalma (ugyanaz, ami a barmok párája – lehelete): a növényvilág melengető jelenléte. A pásztorok és a királyok: az egész emberiség.

Ebben a legendás együttesben némán az is benne van – tudatosan vagy öntudatlanul –, hogy Jézus a megtestesüléssel közvetve az egész teremtett világot magára öltötte. Az emberi testtel az egész anyagi világgal való testvéri összefüggést, a test egyetemes súlyát, az anyagnak egyetemes köntösét, amelyet a nehézkedés roppant öltései fognak egybe.

Az emberiség ezzel nemcsak tulajdon életét, hanem magát az egész létet is a Kisded vállaira helyezte. Jászolábrázolásával így vall, erről tanúskodik maga az ember.

*

Ez tehát az elmúlt századok tanúsága. De mit raktunk mi a jászol köré? A kérdés zavarba ejtő. Mert ha szétnézünk: látjuk, hogy szinte semmit a mi korunk jelképei közül.

Mégis, azt hiszem, emiatt nincs okunk nyugtalanságra. Az előző korszakokban sokkalta hosszabb volt egy-egy tárgy, egy-egy foglalkozás sorsa, szükségszerűen plaszticitása is. Gyermekibb volt a világ, egyszerűbb és képszerűbb, szemléletesebb.

De hiszen nem is ez a lényeges. A döntő: a szeretet és a hit, a felismerés, mely a létezés egészét a megtestesülés köré tömörítette, könyörgő és védelmező gesztussal, ahogy az eleven tenyér óvja a gyertyalángot.

És itt már lényegbe vág a kérdés: vajon életünk, létünk, szívünk és agyunk, érzelmeink és felismeréseink egészével fogadjuk-e, vesszük-e körül mi is e változatlanul nagy pillanatot, az isteni szeretet megtestesülését? És meghoztuk-e, itt van-e a marék szalma, mit tudatunk és ismeretlenjeink didergő fennsíkjáról összehordtunk az ő melengetésére?

Mert nem is lehet őt másképp szeretni, és másképp befogadni, mint ahogy azt a régi korok tették, belehelyezve őt a kozmosz szívébe.

Jézus mindenünkre igényt tart, és nekünk is mindenünkkel együtt kell hozzáhajolnunk. Marék szalmánkon csak így kaphat lángra az isteni szeretet tűzvésze.

(Új Ember, 1965. december 25.)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s