Czine Mihály: Krúdy Gyula – A vörös postakocsi

Közzétette:

 

 

A vörös postakocsi

Krúdyban persze többször is ébredt vágy a teljes valóság megírására. Az első Szindbád-novellák után, 1913-ban a „pesti vásárt” akarta regénybe fogni. A realista szándék azonban különös formát ölt: a vörös postakocsi álombeli tájak felé viszi utasait, ábrándokba; maga is álombeli táj jelképe. Szereplői jórészt élő alakok: Alvinczi Eduárdot Szemere Miklósról, a híres kártyásról és lóversenyzőről mintázta; Rezeda Kázmér alakmás, mint Szindbád, a Pattantyús-utcai hölgyek is élő alakok – de végletesen elregényesítve és időtlenítve. Így a regény nem is azt adja pontosan, amit Krúdy ígért. Inkább a Krúdy-nemzedék elszállt ifjúságának a líráját s a századforduló pesti társadalmából azokat az alakokat – lezüllött írókat, óbudai kispolgár lányokat, gazdag polgárasszonyokat, örömlányokat, hírlapírókat, kis színésznőket, kupeceket –, „akiknek a társadalmi rangja – Ady szavaival – tisztázatlan, s állandóan a napidíjas és az Úristen között lebegő”. Társadalmi szempontokat Krúdy az ábrázolásban nem érvényesít; emberről, világról mindent a férfi és a nő kapcsolatán keresztül mond el. A kritika, illetve az irónia így sem hiányzik a rajzolt képből; Krúdy tudta, hogy „a szerelem, melyről Petrarca zengett, városukban nem szokásos”. Rezeda Kázmér romantikus ábrándja mögött ott van a Magyar utcai örömház – sok Krúdy-írás színtere – s a „nagy szerelmi renaissanceokra” vágyódó asszonyok: a szőkék, barnák, önzők és önzetlenek, akikkel életében találkozott Rezeda Kázmér, s éppúgy nem vigasztalják, mint Szindbádot az a százhét nő, aki viszontszerette. Pedig az ő számára ez látszott az élet egyetlen pozitívumának.

Illúzió és csömör ötvöződik ebben a szemléletben. Krúdy eszményei a puskini, turgenyevi alakok lehettek, – az Anyeginből idéz minden fejezet élén – de úgy látta, hogy a „hárfák, lugasok májusi éjszakák”, ábrándos szerelmek – inkább csak voltak, jó részüket már „szentségtartókban őrzi az emlékezet”. Az egészséges érzékiségtől a kor neuraszténiás, dekadenciába hajló, erotikus tévelygéséig a szerelem egész skáláját rajzolja itt is Krúdy. Regényeiben egyszerre van jelen a századvég turgenyeviesen tiszta nője s az új század érzéki asszonya. A két típus gyakorta egy személyben.

A vörös postakocsi az első sajátos Krúdy-regény, csillogó novelladarabok, prózába fogott költemények sorozata, regénnyé a főhős személye s a hangulat kapcsolja a fejezeteket. Álom és valóság egybemosódik, a jelen és múlt is, a hősök tudatában csakúgy, mint az ábrázolásban.

A vörös postakocsi sikere szinte példátlan volt: nyolc hónap alatt három kiadást ért meg; „minden nő olvasta, még a leányiskolák is” – a kortársak emlékezése szerint. A Petőfi Társaság tagjául választotta, s a Singer és Wolfner elhatározta Krúdy Gyula összegyűjtött munkáinak a kiadását. A szerző még csak 35 éves; a kalendáriuma többnyire virágvasárnapot mutat. Még hihette is talán, hogy a vörös postakocsi eljuthat valahová.

Regényhőseit még sokszor beleültette: az Őszi utazások a vörös postakocsin (1917), a Nagy kópé (1921), Őszi versenyek (1922), Az utolsó gavallér (1925), A kékszalag hőse (1926) A vörös postakocsihoz kapcsolódik valamilyen szálon; a hősök is átsétáltak az egyik műből a másikba. De megnyugtató tájra, ahol időzni lett volna érdemes, soha sem érkeztek.

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s