antik görög váza, részlet

A görög kultúra

Közzétette:

 

 

Az Égei-tenger térségében a görög kultúra előfutára az úgynevezett kükladikus kultúra volt (Körülbelül Kr. e. 3000—1100). Kultikus tárgyaikra az emberi test absztrakt ábrázolása jellemző. A görögök előtti Kréta úgynevezett minoszi kultúrája is (körülbelül Kr. e. 2600—1200). A hatalmas építmények, mint a Knosszoszi-palota, az élénk színű freskók, a kézművesség és a kisipar különböző műfajai, valamint a kerámiák természethű formanyelve egy késői korszakában igen kifinomult fejlett kultúráról tanúskodnak. A mükénéi kultúra (kb. 1600—1100) hatalmas, ciklopsz-falaktól körülvett királyi várakkal – a leghíresebb Mükénében – érte el a csúcspontját. A kupolasírok (pl. a mükénéi Átreusz-sír) gazdag leletei, a bronz- és aranytárgyak, a borostyánékszerek és fajanszgyöngyök krétai valamint egyiptomi hatásra utalnak. A vázákat egész Görögországban geometrikus stílusban (vonalornamentika) díszítették.

 

Knossos, Kreta

A régészek számára még mindig rejtély Minosz király legendás székhelye, a Knosszoszi palota Krétán.

Az archaikus kultúra (8—6. sz.)

Kr. e. a 8. században a geometrikus stílust felváltotta a figurális ábrázolás. Az archaikus korszak legszebb fekete, később vörös alakos vázáit athéni mesterek készítették. A szigeteken már a Kr. e. 7. században kialakult a szobrászat: a ruhátlan, egyéni jegyeket nem viselő szobrok az erős és szép ifjú típusát (kurosz ) testesítik meg. Körülbelül a 6. században megjelentek az életnagyságú, dúsan redőzött ruhájú női alakok (kóré). A Kr. e. 7. században az építészet legjelentősebb változása az volt, hogy a fából és agyagból épült régebbi házakat lassan felváltották a kőházak. A monumentális építészet fő típusa a négyszögletes alaprajzú, oszlopos templom. A kultikus szobrot őrző, ablaktalan szentélyt bordázott oszlopsorok veszik körül. Az oromzatot mitológiai alakok vagy jelenetek díszítik. Már korán kialakult a különbség a szigorúbb dór s a könnyedebb ión stílus között.

A görög irodalom első ránk maradt művei, az „Iliász” és az „Odüsszeia” érzékletesen mutatják be, miként hatnak a görög istenek (Zeusz, Athéné, Apolló, Héra és a többiek) az emberek életére. Valószínűsíthető, hogy a remekműveket – legalábbis az „Iliászt” – a legendás költő, Homérosz írta a 8. században. Az eposzokat a 7—6. században a líra felvirágzása követte: e műfajban már megfogalmazódnak az egyén érzelmei és élményei is (pl. Szappho költészetében). A nyugati filozófia gyökereit a görög természetfilozófiai elmélkedések jelentették, például az ősanyagról, amelyből a világ született. A 7—6. századi, Szókratész előtti filozófusok közé tartozik többek között a milétoszi Thálész, Püthagorász és az efeszoszi Hérakleitosz.

A klasszikus kultúra (5—4. sz.)

Ebben a két évszázadban a görög kultúra minden ága egyedülálló virágkorát élte. A szigorú stílusú reliefművészet, de főleg a szobrok (480—450) – az archaikus elődökhöz képest – nagyobb anatómiai pontosságról és már mozgásábrázolásról tanúskodnak. Jellegzetes példái ennek az eginai (aigina) Aphaia-templom keleti homlokzatának oromcsoportja (jelenleg Münchenben), valamint az olimpiai Zeus-templom oromcsoportjának alakjai vagy a delphoi kocsihajtó bronzszobra. Az igazi klasszikus periódus Periklész kora (kb. Kr. e. 461—429), amikor az athéni Akropolisz nagy építészeti alkotásai születtek. A márványszobrászat legkiemelkedőbb mestere Pheidiasz, akinek arany-elefántcsont szobrai: Athéné az athéni Parthenonból és az Olimpiai Zeusz szobor a Parthenon frízei mellett (nagy részük a londoni British Múzeumban) az antik korszak leghíresebb művei.

 

Athos, Greece

A görög felségterülethez tartozó autonóm athoszi szerzetes-köztársaság, 20 kolostorvárával.

Az irodalom is a klasszikus korszakban érte el csúcspontját. Aiszkhülosz (525—456 körül) még hitt az istenek világában és hatalmában: drámatrilógiái isteni kegyelemmel végződnek. Szophoklész (497—406 körül) tragédiáiban érződik először, hogy meginog a kialakult világrend. Euripidészt (480—406körül) már kizárólag az emberi kapcsolatok foglalkoztatják. Arisztophanész (445—385 körül) komédiáiban a kor politikai és szellemi életét gúnyolta ki. A perzsa háborúk után Hérodotosz és Thuküdidész a történetírás első klasszikusai. Hasonló fejlődés következett be a filozófiában is. Szókratész ( szül. Kr. e. 469), akit az athéniak Kr. e. 399-ben állítólagos istentagadása miatt halálra ítéltek – a vélt tudás látszólagosságát bizonyítva – az ember önmeghatározását kereste. Elsősorban azt kutatta, mi az erény. Tanítványa, Platón (427—347) is az erényeket és azok összefüggéseit vizsgálta számos dialógusában (pl. Lakhesz). Gondolatrendszerének középpontja az ideák tana volt: eszerint nem a látható dolgoknak, hanem egyedül a gondolkodásban megszülető ősképeknek (ideáknak) van örök és megváltoztathatatlan létük, a valóság csak ezeknek a visszfénye. Platón nagy tanítványa, Arisztotelész (384—322) az empirikus valóságból vezette le filozófiáját: ő volt első európai gondolkodó, aki rendszerbe foglalta a metafizikát, az etikát és a politikát.

Az erényre törekvő sztoikusok a kötelességről szóló tanításukkal, sztoikus nyugalmukkal élesen különböztek az epikureusoknak a belső harmóniát és az élet örömeit értékelő életfilozófiájától.

A hellenisztikus kultúra

A hellenizmus világa Nagy Sándor és a diadokhoszok birodalma volt. A görög életforma, a görög gondolkodás az egész keleten elterjedt. A gyakran monumentális szobrászatban barokkos pátosz fedezhető fel (pl. a Laokoón-csport, Pergamon-oltár). A hellenizmus volt az ókori festészet és portrészobrászat virágkora (uralkodók, költők, szónokok, filozófusok képmásai). A kis területen fekvő városállamok átalakulása hellén birodalommá megmutatkozott az építőművészetben, elsősorban a nagyméretű építményekben is (vár- és városépítészet. Athén mellett, ahol Menandrosz (Kr. e. 342—kb. 291) megalapította az úgynevezett Új Komédiát, Alexandria és Pergamon voltak az irodalmi központok. A költészet új formájaként megszületett a bukolika (pásztorköltészet): a városlakók vágyódása az idillikus vidéki élet után. Új irodalmi műfaj a regény (Heliodorosz, Lonosz) és a szatírikus esszé (Lukiánosz).

A római kor és a bizánci kultúra

A római korban buzgón másolták a görög formavilágot; sok ókori szobor csak római másolatban maradt fenn. Az irodalmi műfajok közül elsősorban a történetírás említendő (Diodorosz, Dionüsziosz); híressé váltak Plutarkhosz „Párhuzamos életrajzai” (Kr. u. 46—125 körül).

 

antik görög váza, részlet

Az antik görög életet ábrázoló vázák ma a világ minden múzeumának díszei.

A bizánci kultúra már keresztény volt. A templomépítészetben az oslopsoros bazilikát felváltotta a kereszthajós kupolás templom. Kívülről az olyan jelentős kolostorépületek, mint Daphni is szerénynek látszottak, mivel kőből épültek, egyszerű kőornamentikával; belsejüket azonban rendszerint márvány és gyönyörű mozaikok díszítették. A templomépítészet s az ikonfestészet fejlődése jól nyomon követhető az athéni Bizánci Múzeumban.

Forrás: Ezerarcú világunk – Európa (146-147. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1991 ISBN 963 7961 04 6 ISBN 963 7961 06 4

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s