Gorgo

Gorgó

Közzétette:

 

 

A név jelentése görögül: akinek szörnyű a nézése, és akire szörnyű ránézni. A sok néphitben jelenlévő ijesztő maszkok rémjének, aki „szemmel ront”, a görögöknél saját személyes mítosza lesz. Hésiodos az Istenek születésében három Gorgóról beszél, nevük: Sthennó, Eryalé és Medusa. ők a tengeristen Phorkys és Kétó lányai, a Graiák hugai, és az Ókeanoson túl laknak, messze nyugaton. Hármójuk közül csak egyikük, a Medusa halandó. Poseidóntól várandós, így amikor Perseus levágja fejét, Khrysaór és a Pégasos pattannak ki belőle. A történet, amint Perseus levágja a Medusa fejét, Athéna segítségével, gyakori téma az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt. Lukianos a Tengeri párbeszédekben úgy meséli, hogy Athéna a pajzsát tartotta Perseusnak, hogy annak tükrében lássa a Medusát, akit színről színre nem volt szabad látnia, mert szörnyet halt volna. 

 

Gorgo

Egészalakos Gorgó a szicíliai Selinusból
Forrás: Beazley Archive


A történet egyik ősibb változata szerint maga Athéna öli meg a Gorgót. Innen kapja a Gorgóölő melléknevet és eszerint a Gorgóneiont (a Gorgófőt) is saját jogon viseli a pajzsán, nem Perseus ajándékaként.
A művészetben a Gorgó a Kr.e. 7. században jelenik meg, keleti hatásra. Az archaikus művészetben rémisztő külsejűnek mutatják. Eleinte gyakoriak egészalakos ábrázolásai is, rendszerint térdelőfutásban, később azonban uralkodóvá válik a Gorgófő, széles arccal, rémisztő szemekkel, kidugott nyelvvel, kígyókkal a hajában, gyakran négy szárnnyal és néha szakállasan. Mint bajt elrettentő szimbólum gyakori pl. pajzsokon, kapukon, hajókon, csészéken, de sírokon is.
Idővel megszelídül a külseje, Kr.e. 400 k. már kifejezetten szépségnek ábrázolják, a hellénizmus idején pedig nem rémisztő, hanem megrémisztett alaknak mutatják. 

Forrás: Szépművészeti Múzeum (szepmuveszeti.hu/hyperion/lexikon)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s