Közzétette:
1945 után, az újabb világégést követően, a kiéleződő politikai küzdelmekben mindegyik párt és irányzat igyekezett kisajátítani a maga számára József Attila örökségét, mindegyik belekapaszkodott az életmű neki kedves és kedvező részletébe, s erre hivatkozva tette meg a két háború közötti időszak vezéralakjává. A különböző, egymással nem vagy alig érintkező József Attila-képek idővel egyetlen egységgé „finomultak” a fejekben. Lehet, hogy éppen az vált utólagos sikere alapjává, ami annyira gátja volt elismerésének életében: hogy mindenhová és sehová sem tartozott.
Elsősorban két párt követelte magának József Attilát: a kommunista és a szociáldemokrata párt. A költő kommunista átértékelésére igen korán, már 1945 decemberében sor került. Később, a kommunista hatalomátvételt követően Horváth Márton értékelése emelkedett hivatalos rangra s vált az „egységes” József Attila-kép alapjává. A kultúrpolitikának föl kellett mutatnia egy reprezentatív proletárköltőt, így hát államosította József Attilát. Legnagyobb verseinek a Munkásokat, a Favágót, a Mondd, mit érlelt tette meg; a Döntsd a tőkét, ne siránkozz-pályaszakaszt mintegy kivetítette az életmű egészére – azt sugallva, hogy József Attila eszmei fejlődése véget ért, amikor rátalált a kommunista pártra. A magyar irodalomtörténet kommunista átiratában (amely mindenekelőtt Lukács György és Révai József nevéhez fűződik) a „nagy hármas”: Petőfi, Ady és József Attila képviselte a „haladó hagyomány”-t.
Az elfogadás azonban nem lehetett teljes, József Attila „dekadens” vonásai fölött csak ideig-óráig lehetett szemet hunyni.
Forrás: magyar-irodalom.elte.hu
