Makk Károly

Elhunyt Makk Károly filmrendező

Közzétette:

 

 

Életének 92. évében elhunyt Makk Károly filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze. Makk Károly a magyar filmművészet meghatározó egyénisége volt, a magyar játékfilmes alkotók nagy generációjának jeles képviselője, aki az egyén és a közösség viszonyainak tragikumát és komikumát egyaránt hitelesen ábrázoló, egyedülálló filmes – rendezői, forgatókönyvírói, produceri – életművet hozott létre.

Makk KárolyAz 1945 utáni rendezőnemzedék legegyénibb hangú, különös látványérzékenységű tagja a magyar és az egyetemes filmművészet meghatározó egyénisége volt. A cannes-i filmfesztiválra hat filmjét – LiliomfiSzerelemMacskajátékEgy erkölcsös éjszakaEgymásra nézveAz utolsó kézirat – meghívták az Arany Pálmáért folyó versenybe. A Szerelemmegkapta a zsűri díját, a katolikus sajtó díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari alakítását külön kiemelte a zsűri. 2001-ben minden idők száz legjobb filmje közé is beválasztották, bekerült a legjobb budapesti 12 film közé, és méltán van ott a Magyar Művészeti Akadémiaáltal összeállított legjobb 53 magyar filmet tartalmazó listán is. (E listán megtalálható még a Liliomfi és a Ház a sziklák alatt is.)

Filmjei megjárták a londoni, a New York-i, a San Sebastián-i, a madridi fesztiválokat és számos díjat nyertek.

Makk Károly Berettyóújfaluban született 1925 decemberében. Érettségi után fizetés nélküli gyakornok lett a Hunnia Filmgyárban és beiratkozott a pesti egyetem esztétika–magyar szakára. A második világháború miatt megszakadt tanulmányait Debrecenben, majd ismét Budapesten folytatta, aztán a Sarló Filmvállalathoz került. 1946-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, osztályfőnöke Radványi Géza volt, akinek később asszisztense lett a Valahol Európában készítésénél. Végzése előtt kirúgták, mert egy kötelező feladatként kapott, úttörő témájú filmjéből az illetékesek hiányolták a szocialista realizmus ismertető jegyeit. A forgatást is, a főiskolát is félbe kellett hagynia. Rövid időre a Híradó- és Dokumentum Filmgyárba került, ezután fél évig traktorosként dolgozott, mígnem Nádasdy Kálmán “suba alatt” levizsgáztatta, és megkaphatta a diplomáját. Még harmincéves sem volt, amikor 1954-ben első rendezésével, a Szigligeti Ede vígjátékából készült Liliomfival halhatatlant alkotott. A ma is felhőtlen szórakozást nyújtó filmnek csaknem hétmillió nézője volt. 1955-ben mutatták be a 9-es kórterem című filmjét, amelyben a korra nem jellemzően meglepően erős volt a társadalomkritikai hang. A következő években forgatott sikeres közönségfilmeket (Mese a 12 találatrólFűre lépni szabad) és feszültséggel teli lélektani drámát is (Ház a sziklák alatt). Irodalmi indíttatású filmrendező volt, többnyire rangos irodalmi alkotásokat vitt a vászonra. A Déry Tibor két novellája alapján készült Szerelem a magyar filmművészet kiemelkedő alkotása, amelyben felejthetetlen alakítást nyújtott Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván. A forgatókönyv politikai okokból hat évig fiókban hevert, és 1970-ben csak úgy készülhetett el, hogy a történet hőse nem Kádár, hanem Rákosi börtönéből szabadul. A film 1971-ben Cannes-ban elnyerte a zsűri díját és még számos magyar és nemzetközi elismerésben részesült, a 12 legjobb magyar film közé is beválasztották. Negyvenöt évvel később 2016-ban újra bemutatták a 69. cannes-i fesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics elnevezésű programban. Formanyelvi bravúr volt az Örkény-kisregényből készült Macskajáték, amelyet 1974-ben Oscar-díjra is jelöltek, hangulatos korrajzot adott az Egy erkölcsös éjszaka, Hunyady Sándor elbeszélésének filmváltozata. Az 1982-es, Galgóczy Erzsébet Törvényen kívül és belül című regényéből készült Egymásra nézve a magyar filmtörténetben az elsők között beszélt az 1956 utáni megtorlásokról, és az első magyar film volt, amely leszbikus kapcsolatot ábrázolt. Az 1956-os forradalom fiatal mártírjainak állított emléket az 1990-ben forgatott Magyar Rekviem. Dosztojevszkij kisregényéből 1998-ban amerikai–magyar koprodukcióban készült A játékos. 2003-ban rendezte az árulás és szerelem témáját boncolgató Egy hét Pesten és Budán című filmdrámát, 2009-ben mutatták be a korrupcióról, a politika és a bűnözés összefonódásáról készített Így, ahogy vagytok című politikai krimijét. Egy 90. születésnapja alkalmából adott interjúban azt mondta, több filmje is van, amelyekre nagyon büszke, de nem tudna kedvencként egyetlen egyet kiemelni közülük, mint ahogy a legsikeresebbet sem szívesen nevezné meg. Mint fogalmazott, a rendező elvégzi a dolgát, de utána nem rajta múlik, hogy a világ elfogadja-e a kész alkotást. Példaként említette az 1958-as Ház a sziklák alatt című filmjét, amelyet “meglehetősen erősnek” érzett, azonban az akkori kultúrapolitika az alkotást nem tartotta “elég humanistának”, a San Franciscó-i fesztiválon viszont elnyerte a legjobb film díját. “Most akkor kinek higgyen az az ember” – tette föl a kérdést.

1951-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1975-től egyetemi tanárként. 1959-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1970-ben érdemes művész lett, 1973-ban Kossuth-díjat vehetett át. 1982-ben lett kiváló művész, 1994-ben a Magyar Filmszemle életműdíját kapta meg. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki, ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést vehette át, és megkapta a filmkritikusok életműdíját. Prima-díjas lett 2008-ban, a nemzet művésze címet 2014-ben nyerte el.

Makk Károly

Makk Károly 2014-ben, amikor átveszi a Nemzet Művésze elismerést

Elnöke volt az MTA-n belül működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Számos nemzetközi filmes díj birtokosa volt, 2016-ban Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját kapta meg.
2012-ben szülővárosában, Berettyóújfaluban róla nevezték el egy helyi mozit. 2014 novemberében jelentette meg Szeretni kell – Egy élet filmkockái című életrajzi könyvét.

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s