Múzeum+ a Magyar Nemzeti Galériában

 

 

Az idei év első január 19-ei múzeum+ estjének a témája a Babona, vagyis mindaz, amiben nem akarunk hinni, ám mégis hiszünk benne, vagy éppen az, amiben hinnénk, de mégsem hiszünk, mert azt gondoljuk: babona.

Múzeum+ a Magyar Nemzeti GalériábanNémeth István művészettörténész Boszorkányok márpedig nincsenek címmel kalauzolja az érdeklődőket a Szépművészeti Múzeum remekművei között, Vázsonyi János pedig szaxofon-improvizációkkal vezeti a látogatókat 19. századi gyűjteményben. Az évindító Múzeum+ esten Szirtes Edina Mókus koncertjével és forralt bor kóstolóval is várják az érdeklődőket. Az igazán babonásak pedig a workshopban szerencsehozó amulettet készíthetnek! A múzeum+ esten az Árny a Kövön. Ország Lili művészete című új időszaki kiállítás is látogatható.

Vendég tárlatvezetők

18.15 Vázsonyi János – szaxofon-improvizációk a 19. századi gyűjtemény remekműveire

            I. emelet, 19. századi gyűjtemény

19.30 Németh István művészettörténész – Boszorkányok márpedig nincsenek című előadás

II. emelet, Remekművek a Szépművészeti Múzeumból

Séták a gyűjteményben

18.45 és 21.00 A világ mágikus szemlélete  –  Cser Judit tárlatvezetése a Remekművek a Szépművészeti Múzeumból című kiállításban

II. emelet, Remekművek a Szépművészeti Múzeumból

19.15 és 20.30 Elhitted?! – Tévhitek, hiedelmek és a vallás. – Földváry Piroska tárlatvezetése a Templomok ékességei című kiállításban

földszint, Információs pult

19.30 Fears and Paintings – Devotion, Superstition, and Popular Beliefs in European and Hungarian Art – Guided tour in English with Ágnes Mertus in the permanent collections

földszint, Információs pult

18.00-19.00 Élő Múzeumcafé Beszélgetés

Régi/új magyar rajzművészet – Gombosi György grafikai gyűjteményéről és a grafikagyűjtésről

Gombosi György (1904-1945) a 20. századi művészettörténet-írás egyik legjelentősebb alakja, elsősorban a középkori és a reneszánsz itáliai művészet szakértője volt, aki ugyanakkor tervszerűen gyűjtötte hazai kortársai rajzművészeti alkotásait. Gyűjteményét, amely a századfordulótól kezdve a második világháborúig terjedő időszak csaknem valamennyi jelentősebb magyar művészének a munkáiból áll, 2016-ban vásárolta meg családjától a Nemzeti Galéria. Az ebből rendezett Rippl-Rónaitól Vajdáig című, március 19-ig látható kiállítás kapcsán a gyűjtőről, gyűjteményéről, és általában a grafika műfajáról kérdezzük vendégeinket.

A beszélgetés résztvevői:

Zsákovics Ferenc művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályának főmuzeológusa, a kiállítás kurátora,

Szepesvári Ildikó, a Magyar Nemzeti Galéria restaurátora és

Marsó Diana művészettörténész, az Arte Galéria tulajdonos-vezetője.

Moderátor: Martos Gábor, az Élő MúzeumCafé-beszélgetések szerkesztője.

I. emelet, Barokk-terem

19.00 Előadás

Amulettek titkai – Bartos Zoltán, a Szépművészeti Múzeum egyiptológusának előadása

20.00 Koncert

Szirtes Edina Mókus looper koncertje

A fergeteges humorú kecskeméti lányt (jelentős) korkedvezménnyel vették fel a szegedi konzervatóriumba, és lévén a legkisebb, a többiek anyáskodásának köszönheti azt a nevét, amit (lassan) világszerte ismernek. Hegedűművész diplomájával évek óta szinte le sem jön a színpadról, szenzációsan énekel – lényegében lényegtelen, hogy mit. Emlékei szerint hétévesen komponálta az első mesejáték muzsikát, és másodikos gimnazista volt, amikor kirúgták a Ki Mit Tud?-ból, mert nem hitték el, hogy a választott József Attila-vershez ő írta a zenét.

Ezen az estén a „Ki visz át” című looper koncert egy változatát hallhatják a vendégek.

18.00-21.30 Workshop

Eredjünk a fekete macska nyomába! Szerencsehozó amulettek készítése drótból, papírból, textilből.

Zene egész este: Savages Y Suefo/Noir York

Borkóstoló Forralt bor

Teaház Big Ben

2017. január 19. 18:00-22:00

Múzeum+

Magyar Nemzeti Galéria

 

http://mng.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s