Magyar Animáció 100 – kiállítás Miskolcon

 

 

A miskolci CineFest kiegészítő programjaként mutatják be a Magyar animáció 100 című filmtörténeti kiállítást, amelyet a magyar animációsfilm-készítés centenáriuma alkalmából állított össze a Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben. Az október 2-ig látogatható tárlat az Magyar Animáció 100 logoelső amatőr trükkfilmkísérletektől a videómegosztókon megjelenő kortárs animációs kisfilmekig mutatja be a magyar animáció változatos történetnek legfontosabb állomásait, máig kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek mögött álló alkotókat.

A kiállítás – melynek szakmai megnyitóját Henrik Irén operatőr tartotta és Bíró Tibor, a CineFest fesztiváligazgatója mondott köszöntőt – áttekinti a magyar animáció történetét, ami 1914-ben kezdődött Kató-Kiszly István trükkfilmjeivel. A nagyüzemi gyártás ezután a Macskássy Gyula által vezetett budapesti reklámfilm-műteremben az 1930-as, 1940-es években indult el.

 

Magyar animáció 100 kiállítás

 

A következő jelentős időszakot az 1950-es években formálódott állami Pannónia Filmstúdió fémjelzi, amely évtizedekre a magyar animáció alapintézményévé vált. Itt a 60-as évektől egymás után születtek a ma is ismert animációs mozifilmek és tévésorozatok, valamint a külföldi fesztiválokon nagy sikerű művészi animációk, többek között Rófusz Ferenc 1980-ban készült A légy című filmje, amely az első magyar film volt, amely Oscar-díjat kapott.

A rendszerváltozás óta eltelt 25 év a gyártási és financiális nehézségek ellenére is bővelkedik kultikus filmekben és nemzetközi sikerekben. Az Oscar-díjra jelölt Maestro, az Annecy-fődíjas Nyócker!, vagy a videómegosztókon is milliós nézőszámot elérő, száz részes Magyar népmesék sorozat.

A kortárs magyar animáció utánpótlásának egyik legfőbb intézménye a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a MOME-s diákmunkák mind gyakrabban szerepelnek sikerrel a világ legrangosabb fesztiváljain. A kiállításon is találkozhatunk a MOME-n végzett új-generációs rendezőkkel és siker filmjeikkel, többek között Vácz Péter Nyuszi és Őz című animációs filmjével valamint Bucsi Réka Symphony No. 42 rövidfilmjével is.

A magyar filmgyártás történetének egyik legszínesebb fejezete az animációs film. Olyan máig népszerű karaktereket köszönhetünk neki, mint a Kiskakas, Gusztáv, Vuk, a Mézga család vagy Grabowski.

A magyar animáció máig legnépszerűbb alkotásait többek között Jankovics Marcell, az MMA rendes tagja, alelnöke, Gyulai Líviusz, az MMA rendes tagja, Orosz István, az MMA rendes tagja és Ternovszky Béla, az MMA levelező tagja is jegyzi.

A kiállítás magyar és angol nyelvű. Az eredeti bábok és a rajzfilmekből vett eredeti képek segítségével a látogatók betekinthetnek az animációs film készítésének kulisszatitkaiba is.

Eredeti bábokA MMA anyaga a mostani tárlatra kiegészült eredeti kölcsönzött bábokkal és egyéb szakmai anyagokkal. Így kerültek ki a falra a Kecskemétfilm Kft-től kapott Magyar Népmesék, Cigánymesék és a Mondák a magyar történelemből című sorozatok. Foky Emmitől bábokat, Cseh Andrástól a Frakk figurákat, Cakó Ferenctől egy makett-asztalt, Kopasz Milántól pedig werkfilmet és fa figurákat kapott a kiállítás.

A képekkel gazdagon illusztrált szöveges tárlatot klasszikus és kortárs magyar animációs filmekből összeállított vetítési program kíséri. Több monitoron vetítenek filmeket, melyeket miskolci vonatkozásokkal egészítettek ki, például Csáki Lászlónak a Miskolci Művésztelepen Pálfi Szabolccsal végzett munkájának dokumentációjával és Országh Gábor miskolci képzőművész kisfilmjével.

 

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s