Tőzsér Árpád kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat

Közzétette:

 

 

Erről az Euphorboszról beszélik című válogatás- kötetéért Tőzsér Árpád szlovákiai magyar író, költő, műfordító és irodalomtörténész, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A kötetet sokan a tömörség mintakönyveként is emlegetik. A fiatalabb szerzők közül Bognár Péter és Gerőcs Péter, míg a középgenerációból Beck András és Takáts József részesül a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület irodalmi elismerésében, a díjakat március 1-jén adják át a Budapest Music Centerben (BMC).

Tőzsér Árpád_Fotó_Logusi Lugo LászlóA Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas Tőzsér Árpád a kortárs magyar irodalom egyik legtekintélyesebb alkotója – fogalmaz a közlemény, amely emlékeztet: az író 1960-ban szerzett magyar-szlovák szakos tanári oklevelet Pozsonyban, később a Comenius Tudományegyetemen régi magyar irodalmat tanított egészen 2002-ig, majd szerkesztő lett a Madách-Posonium Könyvkiadóban. Első verseskötete, a Mogorva csillag 1963-ban jelent meg, a legutóbbi pedig tavaly látott napvilágot.

Az indoklásban idézik Báthori Csaba írót, műfordítót és irodalomtörténészt, aki a Kalligram Kiadónál megjelent Erről az Euphorboszról beszélik című válogatáskötetet „tízezer titokkal gazdagított művészeti teljesítménynek” nevezi. A kiadvány Tőzsér Árpád 1963 és 2012 között született verseit mutatja be, összegzést nyújtva az öt évtizede folyamatosan épülő, mindig új elemekkel gazdagodó nagy jelentőségű költői életműről.

A szervezet MTI-hez eljutatott közleménye szerint az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek alkotómunkájának folytatásához. Az Artisjus Egyesület által 2006-ban alapított elismeréseket a korábbi években olyan jeles szerzők vehették át, mint Kukorelly Endre, Pintér Béla, Bodor Ádám, Tolnai Ottó, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Zalán Tibor, Cserna-Szabó András és Závada Pál.

Forrás: MTI / MMA

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata korábban “Az év legjobb könyve” díját szintén Tőzsér Árpádnak Erről az Euphorboszról beszélik című verseskötetéért adományozta. Az író az MMA Élőfolyóirat estjén vette át az elismerést.

Tekintsék meg Tőzsér Árpád: Könyvektől búcsúzik; Ballada T. Á. nyakkendőjéről c. versét a költő előadásában. Elhangzott az MMA Irodalmi Tagozatának rendezvényén (Élőfolyóirat 2015/3.), a Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költőt, a Nemzet Művészét 80. születésnapján köszöntő ünnepségen 2015. november 12-én a Műcsarnokban.

 

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s