Menyasszonyi ruha trend a 20. században

Közzétette:

 

 

Az esküvők folyamatosan jelen vannak az életünkben, a szokások és trendek azonban időről időre változnak. A különféle korszakok divatjait alapjában véve határozták meg a hírességekhez köthető, ikonikus menyasszonyi ruhák, az 50-es években például a lábszárig érő, bő szoknyás Audrey Hepburn stílus hódított.

Napjainkban a teljes szabadság jellemzi az esküvő trendet is, amire jó példákat láthatnak az érdeklődők az Őszi Esküvő Kiállításon.

Kevés olyan fontos pillanat van egy lány életében, mint amikor kimondja a boldogító igent. A nagy napot rendszerint hosszas előkészület előzi meg, a legnagyobb izgalom pedig általában a menyasszonyi ruha kiválasztását övezi.

Az esküvői öltözékek divatja a huszadik században folyamatosan változott, az 1920-as években például leginkább a csipkés, natúr színű – pezsgő, bézs, csontfehér – ruhák hódítottak. Egyenes, lefelé enyhén bővülő szabása leginkább a magas, vékony lányoknak állt jól, fátyol helyett pedig sikkesebb volt a fejpánt, tollas kiegészítő vagy kalap. A ’30-es években a csipke háttérbe szorult és előtérbe került a szatén, illetve a selyem, a továbbra is egyszerű szabású ruhát kristályokkal, brossokkal tették feltűnőbbé.

A későbbiekben reneszánszát élte a csipke, amit immár szaténnal is kombináltak. A szoknyarész egyre inkább bővült, és az ’50-es években – az Audrey Hepburn Mel Ferrerrel kötött házasságakor viselt ruhának megfelelően – többnyire lábszárig ért. A korszak másik emlékezetes menyasszonyi ruhája Grace Kelly-hez köthető, aki III. Rainer monaco-i herceggel való házasságkötésekor 1956-ban magasan záródó, apró gyöngygombokkal díszített, antik Valenciennes-csipkéből és selyemtaftból varrt ruhában mondta ki a boldogító igent – arcát csipkeszegéllyel díszített selyemtüll fátyol alá rejtve. Érdekesség, hogy ha Katalin hercegnő 2011-ben viselt menyasszonyi ruhájára tekintünk, mintha Grace Kelly fenséges eleganciája köszönne vissza.

 

esküvő.preview

 

A hatvanas években a sokat rejtő, de ránézésre is drága viselet hódított. A bájos Audrey Hepburn második házasságkötésekor például egyszerű, hosszú ujjú miniruhát választott különleges, gombos „fejkendővel”, ami semmiben nem hasonlított egy klasszikus értelemben vett menyasszonyi ruhára. A későbbiekben is egyre merészebb és extravagánsabb lett az esküvő divat. A ’70-es években aszimmetrikus kiegészítőket választottak, a testre szabott ruharészek pedig leginkább a felsőtest idomait emelték ki és egyre hangsúlyosabbá vált a válltömés használata is.

A nyolcvanas évektől kezdve szinte már bármiből lehetett esküvői ruha, az anyag, a szín és a fazon a mai napig szabadon változtatható és kombinálható. Örökre beírta magát a divattörténelembe például Diana hercegnő 1981-ben viselt habos, buggyos ujjú gyönyörűsége, amelynek modernebb, ujj nélküli változatát a Szex és New York Carrie Bradshaw-ja is viselte a sorozat 2008-as film feldolgozásában.

Napjaikban már a teljes szabadság jellemzi az esküvői divatot, így az Őszi Esküvő Kiállításon is mindenki megtalálhatja az alkatának, stílusának és hangulatának leginkább megfelelő menyasszonyi ruhát. Kiállít többek között a Csézy Collection, a Halász Éva szalonja és az Eklektika Szalon, jelen lesz a Barabás Villa, a Hilton és a Larus Étterem, de esküvőszervezők, ceremónia mesterek, fotósok, esküvői ékszerek és gyűrűk, cipők, meghívó-tervek és kiadványok hatalmas választéka is várja az érdeklődőket.

Őszi Esküvő Kiállítás november 7-8-án a HUNGEXPO-n!

http://www.eskuvo-kiallitas-osz.hu

 

 

2 comments

  1. Érdekes, hogy mennyit változott a módi, Diana hercegnő ruhája akkoriban nagyon hódító lehetett, ma már ilyen buggyos ujjú, ilyen habos szoknyás ruhát nem lehet látni sehol. A csokorról nem is beszélve…kicsit ijesztő is 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s