Összeilleszthető-e az arab és az európai kultúra?

 

 

Szerző: Dr. Drábik János

 

eurabiaAz “Eurábia” elnevezés olyan eklektikus geopolitikai és kulturális képződményre utal, amely szervesen összeilleszthető és kiegészíti egymást. Ezt az utópikus kulturális stratégiát az európai és az arab társadalmakat irányító vezetőcsoportok dolgozták ki azért, hogy létrehozzanak egy nyílt földközi-tengeri, gazdasági, demográfiai és kulturális együttélést Európa és az Arab Világ között.

Eurábia fogalmát Bat Ye’Or (Gisele Littman) kezdte használni a 2000-es évek elején. Ye’Or abból indult ki, hogy létezik egy összeesküvés Európa ellen, amelyet állítólag Franciaország és az arab hatalmak közösen irányítanak, és amelynek a célja Európa iszlamizálása, geopolitikai egyesítése az Arab Világgal és az európai, valamint az arab kultúra szintetizálása. Ez meggyöngítené Európa létező kultúráját. Ye’Or ehhez azt is hozzáfűzi, hogy Eurábia létrehozásának célja az Egyesült Államok és Izrael kapcsolatának a gyöngítése.

Az Eurábia elnevezés fokozatosan a politikai szóhasználat részévé vált a politikai spektrum szinte teljes egészében. Széles körben használták az olyan iszlám-ellenes mozgalmakban, mint amilyen az „Állítsd le Európa iszlámosítását!” elnevezésű mozgalom. Eurábia koncepciója különösen nagy karriert futott be a 2001. szeptember 11-ig események után, amikor Anders Behring Brevik 2011. július 22-én Oslóban, Utöja szigetén meggyilkolt 77 táborozó fiatalt. Brevik – szörnyű tettét megelőzően – közzétett egy több mint 1500 oldalas manifesztumot „A European Declaration of Independence” (Egy európai függetlenségi nyilatkozat) címmel. Brevik és szellemi mentora a norvég Fjordman (Peder Are Nøstvold Jensen) értelmezésében Eurábia létrehozása Európa-ellenes elképzelés, amely Európa hanyatlását és a fehér ember életterének a felszámolását célozza.

Bat Ye’Or 2005-ben megjelent „Eurabia: The Euro-Arab Axis” (Eurábia: Az Euro-Arab Tengely) című könyvében megállapítja, hogy ezt a nagyszabású tervet 1973-ban kilenc európai közösséghez tartozó ország és a Földközi-tenger menti arab országok politikai elitjei közösen gondolták ki, tervezték meg és hajtották végre. E cél sikere érdekében átalakították bevándorlási politikájukat, propagandájukat. Ehhez igénybe vették az egyházak, a gazdasági társulások támogatását, és együttműködésüket a kulturális, a tömegtájékoztatási, valamint a felsőoktatási és tudományos intézményekkel is ehhez igazították. Azóta nemzedékek nőttek fel, akiket ebben a szellemi és politikai közegben szocializáltak. Európa irányítói úgy nevelték az egymást követő nemzedékeket, hogy az általuk kialakított feltételeket fogadják el és természetesnek vegyék. Ye’Or szerint ez az egyik forrása annak, hogy Európában erős az Amerika- és Izrael-ellenesség.

Az európai és arab elitek politikai erőfeszítéseit segítette az is, hogy az erőtlen és dekadens Európa már nem volt képes önmaga reprodukciójára. Elöregedő népessége teljes körű társadalombiztosítási szolgáltatásokra tart igényt, ugyanakkor a fiatalok nem vállalják a kétkezi munkát, és Európa centrum-országai egyre több arab munkaerőre tartanak igényt. Oly sokan emigráltak Európába, hogy muszlim többségűvé alakulhatnak olyan nagyvárosok is, mint például Malmö Svédországban, vagy Rotterdam Hollandiában. A Demográfiai folyamatok azt mutatják, hogy a XXI. század közepére több európai országban is a lakosság többsége mohamedán lesz. A bevándorlók kezdetben rokonszenvet éreztek a fogadó országok iránt, amelyek nagyvonalú szociális támogatásban részesítették őket és munkát is biztosítottak a számukra. A közelmúltban azonban már nemcsak a tömeges bevándorlás miatt volt egyre több feszültség, hanem azért is, mert a bevándorlók között, különösen a fiatalok körében, sokan a dzsihadista-iszlámhoz közel állónak bizonyultak. Egyre több európai számára az Eurábia-projekt a dzsihád paradigma egy szélsőséges megjelenési formájává vált.

Samuel Huntington 1996-ban megjelent „Civilizációk összecsapása” című munkájában már előre jelezte azt a világméretű konfliktust, amely napjainkban bontakozik ki, s amelynek nemcsak megfigyelői, de kényszerű résztvevői is vagyunk. Az Eurábia-koncepció előre jelzi: számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy katonailag gyöngébb népek menekültjei úgy hatolhatnak be egy erősebb, de már hanyatló civilizációba, hogy azt a saját igényeik szerint át tudják alakítani. Ha ez sikerül nekik, akkor megállapíthatjuk, hogy a világnak ebben a térségében a Római Birodalom bukása óta ilyen változásra nem került sor.

Az Eurábia-koncepcióban kezdeményező szerepet vállaló francia elit úgy gondolta, hogy Európa a vezetésükkel sikeresen rivalizálhat természetes szövetségesével (az Egyesült Államokkal és az angolszász kultúrával) úgy, hogy szövetségre lép természetes ellenségével (az Arab Világgal és a mohamedán kultúrával). A tervezők számításaikat arra a „prime divider” (a társadalmat elsődlegesen megosztó) mentalitásra alapozták, amely differenciátlan magatartást tanúsít a közemberekkel szemben. A fő törésvonal szempontjából mindegy, hogy egy kétkezi munkás vallásos keresztény, agnosztikus, vagy pedig hithű muzulmán, aki az iszlám fanatikus követője.

Az írás megjelent: http://drabikjanos.com/2015/09/06/osszeillesztheto-e-az-arab-es-az-europai-kultura/

Miért kezdeményezte Párizs Eurábiát?

 

A második világháborút követően Franciaország többször is kísérletet tett arra, hogy megnövelje mozgásterét az angolszász befolyással, elsősorban az Egyesült Államok túlzott befolyásával szemben. Charles De Gaulle, aki az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európában gondolkodott, Nyugat-Európa és az Arab Világ szoros együttműködésére törekedett. Fenn akarta tartani befolyási-övezetét a korábbi európai, elsősorban a korábbi francia gyarmatok felett. E stratégia szerint az Arab Világ kőolajtermelő országai ellátják Európát energiahordozókkal, Európa pedig lehetővé teszi az arab államok számára, hogy szabadon hozzáférhessenek a Nyugat tudományos és technológiai vívmányaihoz.

Az „Eurábia” elnevezésű folyóirat az 1970-es évek közepén Genfben, Párizsban és Londonban jelent meg. Kiadója Lucien Bitterlein, a Francia-Arab Szolidaritási Társaság elnöke volt. A folyóirat cikkei az Euro-Arab álláspontot szorgalmazták minden fontos kérdésben. Általánosságok helyett konkrét döntéseket ajánlottak aktuális politikai kérdésekben európai állami vezetőknek és törvényhozóknak.

marianne_hallal-800x540

http://www.glistatigenerali.com/wp-content/uploads/2015/01/marianne_hallal-800×540.jpg

 

De Gaulle 1967. november 27-én tartott sajtóértekezletén már úgy fogalmazott, hogy az Arab Világ vált a francia külpolitika alapjává. Két évvel később, 1969-ben Kairóban, az arab népek támogatására összehívott második nemzetközi konferencián olyan parlamenti csoportok létrehozását kezdeményezték, amelyek a különböző országok parlamentjeit az arab nép és a palesztin ellenállás fórumává tették. 1974 júliusában, Párizsban létrejött az Euro-Arab együttműködés parlamenti szövetsége, amely Euro-Arab Dialógus néven működött. Az első lépés közös külpolitika létrehozása volt. A fő mozgatóerő De Gaulle környezete és az arab politikusok voltak. Ez utóbbiak követelték, hogy minél szélesebb körben férhessenek hozzá a nyugati tudományos és technológiai vívmányokhoz. Szorgalmazták, hogy Európa folytasson az Egyesült Államoktól független politikát és Washington támogassa az arab törekvéseket, ismerje el, hogy Izrael fenyegeti a békét. Szorgalmazták olyan intézkedések meghozatalát, amelyek megkönnyítik az arab bevándorlást és az iszlám kultúra terjesztését Európába.

1973-ban az olajválság során az OPEC (Kőolaj-exportáló Országok Szervezete) arab tagjai bejelentették, hogy a folyamatban lévő Jom Kippur háború miatt – amely Izrael és arab szomszédai, Egyiptom és Szíria között folyt – nem szállítanak kőolajat az Izraelt támogató nyugati országoknak. Az olajembargó nyomán nemcsak a kőolaj világpiaci ára emelkedett, de annyi petro-dollár áramlott Szaúd-Arábiába, hogy lehetővé tette az ottani uralkodóháznak a világszintű iszlám ellenállás beindítását. Az arab kormányoknak természetesen el kellett adniuk a kőolajat. Népeik jelentősen függtek az európai gazdasági és műszaki segítségtől. Mindez megerősítette az Euro-Arab Dialógust, az EAD-t.

A kőolaj-embargó csak ürügy volt annak a politikának az álcázására, amely már jóval korábban, 1960-ban is a francia külpolitika fontos részét képezte. A cél Európa kulturális átalakítása volt. Az EAD 1977-ben Velencében és 1983-ban Hamburgban olyan ajánlásokat fogadott el, amelyeket azóta sikeresen végrehajtottak. Ezek közül legfontosabb az volt, hogy minden eszközzel elő kell segíteni az arab és más mohamedánok bevándoroltatását Európába. A megállapodások szerint az arab országoknak koordinált erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy széles körben terjedjen Európában az arab nyelv és kultúra oktatása. E célból közös Euro-Arab Kulturális Központokat kell létrehozni az európai fővárosokban. Kellőszámú, az európaiak oktatására specializálódott tanárt kell az európai intézményekbe és egyetemekbe küldeni. Az európai és az arab specialistáknak pozitív képet kell közvetíteniük az arab-iszlám civilizációról és az Arab Világ jelen helyzetéről.

Ezeket a megállapodásokat politikai okokból nem foglalták írásos dokumentumokba. Az európai döntéshozók csak „párbeszédről” tettek említést. Az európai közösséghez tartozó országok és az Európa Tanács képviselői valamennyi bizottságban és munkacsoportban jelen voltak az arab országok és az Arab Liga küldötteivel egyetemben. A döntéseket zárt üléseken hozták és hivatalos jegyzőkönyveket nem készítettek. Megállapíthatjuk tehát, hogy az EAD olyan politikai, gazdasági és kulturális intézmény, amely hatékonyan biztosította az európai és az arab elitek együttműködését. Az EAD-ot támogatta a MEDEA Intézet (az Euro-Arab Együttműködést Kutató Európai Intézet) és az Európai Intézet a Mediterránium Kutatására, valamint az Euro-Arab Együttműködés nevű szervezet, amely az Európai Bizottság támogatásával jött létre 1995-ben. Az EAD segítségével szoros együttműködés jött létre az arab és az európai tömegtájékoztatási intézmények, a televíziók, a rádiók, a kiadóvállalatok, az egyetemi és tudományos intézmények, kulturális központok, tankönyv kiadók, a diák és ifjúsági szervezetek, valamint a turisztikai cégek között. Az egyházak és a vallási szervezetek között is szoros kapcsolatok jöttek létre.

Az Eurábia-stratégia végrehajtásáról elsősorban az Euro-Arab Együttműködés Parlamenti Szövetsége gondoskodott, amely 1974-ben Párizsban alakult meg. 2015-ben már több mint 600 tagja van és minden nagyobb európai politikai párt képviselői részt vesznek benne. Az egyes országok nemzeti parlamentjeinek a képviselői mellett jelen vannak az európai parlament képviselői is. Párizs továbbra is az elsőszámú irányítója ennek a szervezetnek. A kidolgozott hosszútávú stratégia kitér Európa és az iszlám arab országok együttélésének minden fontos részletére. A megállapodások nem kerültek hivatalos nemzetközi szerződésekbe. A szervezet munkáját az egyes európai országok miniszterei felügyelték szorosan együttműködve arab kollégáikkal, valamint az Európai Bizottság és az Arab Liga képviselőivel. A cél egy olyan pán-mediterrán politikai struktúra létrehozása volt, amely lehetővé teszi az emberek és az áruk szabad mozgását.

A kulturális szférában már az 1970-es években megkezdődött a történelem átírása az európai egyetemeken. Ezt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hagyta jóvá 1991 szeptemberében. A program elnevezése is sokatmondó: „Az iszlám civilizáció hozzájárulása az európai kultúrához.” Ezt a programot Jacques Chirac francia elnök 1996 áprilisában Kairóban megerősítette, majd Romano Prodi az Európai Bizottság akkori elnöke is támogatásáról biztosította.

Eredetileg megjelent: http://drabikjanos.com/2015/09/13/miert-kezdemenyezte-parizs-eurabiat/

 

Eurábia lesz Európából?

Európa és az Arab Világ fizikai, valamint szellemi egyesítését jelenti Eurábia. Az új geopolitikai egység elméletben egymást kiegészítő körülményeket hozna létre. Kombinálná a magas születési arányt, a tömeges bevándorlást és a nagyarányú kultúraváltást az eurázsiai földrész Európának nevezett félszigetén. Az Európába bevándorló muszlim lakosság nyomán a keresztény Európa egyre inkább hasonulna az iszlámhoz, nemcsak kultúrájában, de politikai karakterében is.

 

 Eurabia: The Myth and Reality of Islam in Europe, Economist June 28, 2006

Szerkesztett kép – Eredeti kép: Eurabia: The Myth and Reality of Islam in Europe, Economist June 28, 2006

Eurábia tehát az európai és az arab kultúra egyfajta szintézisét jelenti. Ezt elsősorban az államok feletti pénzhatalmi világelit agytrösztjei dolgozták ki, szorosan együttműködve az európai és az arab elitekkel. A cél egy olyan nyílt földközi-tengeri, gazdasági, demográfiai és kulturális zónának a létrehozása, amely életképes szimbiózist jelentene Európa és az Arab Világ között.

Az Eurábia-tervet kidolgozói arról is gondoskodtak, hogy megtervezett bevándorlási programokkal, propagandával, a különböző egyházak és gazdasági szervezetek támogatásával, valamint a segélyszervezetek, a tömegtájékoztatás és a közoktatás, továbbá a tudományos élet bevonásával, folyamatosan végrehajtsák. Immáron több nemzedék is úgy nőtt fel, hogy ehhez a nagyszabású politikai programhoz szocializálódott. E nemzedékeknek a tagjait úgy nevelték, és politikailag is úgy kondicionálták, hogy támogassák ennek a nagyszabású programnak a megvalósítását.

A XX. század polgárháborúiban kivérzett és erőtlenné vált Európa kulturálisan is hanyatló szakaszba érkezett és több más vonatkozásban sem tudta ez az enervált társadalom biztosítani az egészséges reprodukcióját. Lakossága folyamatosan elöregedett, és számos olyan manuális munkakör van, amit az európaiak szívesebben végeztetnek el például arab bevándorló munkaerővel. Az elmúlt évtizedekben a muszlim munkaerő olyan méretekben áramlott be Európába, hogy a nagyobb városok lakosságának az összetétele megváltozott és már számolni kell azzal, hogy a következő évtizedekben mohamedán többségűvé válnak még olyan városok is, mint a svédországi Malmö, vagy a hollandiai Rotterdam.

A mohamedán bevándorlók beállítódása is megváltozott. A korábbi bevándorlók bizonyos hálát éreztek a befogadó nyugati országokkal szemben, amelyek gondoskodtak róluk, munkához és tisztességes élethez segítették őket. A mai bevándorlók többségükben fanatikusan elkötelezett dzsihadisták, akik főleg fiatalokból állnak. Elgondolkodtató, hogy az eurábiai koncepcióban egy számbelileg és katonailag is gyengébb bevándorló lakosság fokozatosan alakítja át a saját igényeinek megfelelőn a befogadó, és nálánál sokkal nagyobb valamint erőteljesebb civilizációt. Történészek arra emlékeztetnek, hogy ilyen jelenségre a Római Birodalom bukása óta nem került sor. Úgy tűnik, hogy az enervált és dekadens európai elit saját téveszméinek az áldozatává válik. Az Egyesült Államok vazallusává süllyedt Európai Unió vezető körei versenyeznek az Egyesült Államokkal, az angolszász kultúrával és politikai módszerekkel és növekvő mértékben tesznek méltánytalanul nagy engedményeket a tőlük távol álló arab, mohamedán riválisaiknak. Még hisznek abban a téveszmében is, hogy mindegy kik végzik az alacsonyabb rendűnek tekintett manuális munkákat, keresztények, ateisták vagy mohamedánok. A fontos az, hogy az európai bennszülött fehér ember és elitje maradjon a társadalom felső struktúrája.

Egy Iszlám Európa még ma is értelmetlenségnek tűnik, amelynek csak az a célja, hogy a mohamedán bevándorlókat démonizálja. Az európaiak többsége még ma is meg van győződve az európai kultúra és keresztény morál fölényéről. Még ma sem tudják elfogadni, hogy az iszlám képes fölénybe kerülni Európában és Észak-Amerikában. Az elmúlt két évtizedben már tapasztalatból is tudjuk, hogy az Eurábia létrehozásának stratégiáját megtervezték és következetesen végrehajtották a bevándorlás felgyorsításával és tömegessé tételével, a széleskörű propagandával, az álszent, képmutató egyházpolitikával, és a gazdasági életet irányító korporációk bevonásával. Ezt kiegészítette a bőséges pénzügyi támogatás és együttműködés a kulturális és az oktatási területen.

Megfigyelhettük azt is, hogy a más kultúrából érkező „új európaiaknak” bizonyos értelemben sikerült korlátozniuk a szólásszabadságot. Azért meg kell itt jegyezni, hogy valójában a szólásszabadsággal való visszaélés szabadságát vétózták meg az iszlám fanatikus hívei. Megtapasztalhattuk azt is, hogy a női egyenjogúság vonatkozásában is megpróbálkoztak korlátozásokat bevezetni. Az a vélemény alakult ki, hogy a muszlim lakosság arányának a növekedésével Európában növekedett az erőszakos bűncselekmények száma. Ezt még a kutatóknak meg kell erősíteniük.

Megjelentek olyan félkatonai dzsihadista csoportok, amelyekben a fanatikus muszlimok már fegyveresen is nyomást tudnak gyakorolni. Ez a helyzet akkor, amikor még az Európában élő mohamedán népesség alig haladja meg a 6%-kot. A mohamedán vallás normái annyira különböznek a keresztény kultúra normáitól, hogy az iszlám kultúrkörben nem adnak azonos jogokat a hitetleneknek (ahova a keresztények is tartoznak). Arról se nagyon hallunk, hogy a mohamedán országokban volt-e már olyan tüntetés, ahol a hitetlenek számára biztosítandó azonos jogokért tüntettek volna.

Törökországban, ahol hangsúlyozottan szekuláris politikai rendszer működik, 1914-ben Isztanbul lakosságának a fele még keresztény volt. 2015-ben a számuk az 1%-kot se éri el. Egész Törökországban pedig a keresztények száma ugyanezen idő alatt 15%-ról 1%-ra csökkent. Egyiptomban is üldözik a kopt keresztényeket, akik menekülnek az országból. Ha csak erre az egy következményre figyelnek Európa őshonos lakói, már akkor is látniuk kell, hogy a két kultúrkör élhet ugyan egymás mellett, de szervesen nem integrálódhat. A franciák 74%-ka úgy látja, hogy az iszlám összeegyeztethetetlen hazájuk hagyományaival. A rendkívüli módon átmosott agyú német lakosságnak az 51%-ka foglalt úgy állást, hogy az iszlám nem tartozik Németországhoz és a német kultúrkörhöz.

Az iszlám világ folyamatban lévő inváziója Európába nem egyszerűen migrációs kérdés. Az tekinthető normál bevándorlásnak, amikor az emberek azért választanak új hazát maguknak, hogy ott önként éljenek, elfogadják a befogadó ország jogrendszerét, kultúráját, és idővel integrálódjanak, sőt asszimilálódjanak annak a szellemi életébe is. Angol kutatók szerint ezzel szemben az a valóság, hogy amikor egy iszlám országban született muszlim bevándorol az Egyesült Királyságba és ott él több mint 30 éven át, akkor vallási beállítódása ahhoz a nem-mohamedánhoz hasonlítható, aki éppen akkor érkezett a Szigetországba. Egyre többen vélik úgy, hogy Európa végülis egy a jövőben létrejövő globális kalifátus részévé válhat. Akik így vélekednek, azok nem vesznek tudomást arról, hogy a nyugati világ felett a hegemóniát Washington és a NATO gyakorolja, az Egyesült Államok politikai rendszerét pedig a szupergazdag bankárdinasztiákból álló pénzhatalmi világelit irányítja.

Az eredeti megjelent: http://drabikjanos.com/2015/08/30/eurabia-lesz-europabol/

drabik1Dr. Drábik János, közíró, a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztője. Ma a Leleplező c. könyvújság főmunkatársa, továbbá 20 könyv szerzője.

 

EuroAstra

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s