Franz Werfel

 

 

1890. szeptember 10-én született Franz Werfel

Csak az elviselhetetlen, ami céltalan.” (A Musza Dagh negyven napja)

 

Franz Werfel expresszionista költőként a hagyományokkal szembeforduló avantgardista költészet nevezetes alakja volt, majd Werfelnéhány azonnal világsikerű regénnyel a prózairodalom legnagyobbjai közé emelkedett. A „Musza Dagh negyven napjá”-nak megjelenése óta már-már élő klasszikusnak tekintette a nemzetközi közvélemény.

A Verdiről írt nagy terjedelmű, stílusában is művészi könyvét az akkor divatos életrajzregények legjobbjának vallotta a kritika. A „Halljátok az igét” ótestamentumi tárgyú történelmi-lélektani nagyepikában a zsidó vallásos hit mélyről jövő vallomását ismerték fel, a nem sokkal később kelt „Bernadette” pedig a katolikus hitre megtért, a miszticizmustól is elragadtatott lélek maradandó értékű és hitelű hitvallása volt.

 

musza_dagh  verdi  napolyi testverek  bernadette

 

A világhírű A Musza Dagh negyven napja című regényét 1933-ban, a náci hatalomátvétel évében írta Werfel, s az örmény nép tragikus sorsának ábrázolásában a fasizmus, az embertelenség ellen tiltakozik. A regény, az 1. világháború éveiben játszódik, amikor a törökök valósággal halálra ítélik az oszmán birodalomban élő katolikus örményeket, mikor elrendelik áttelepítésüket. Az üldözöttek eleinte tehetetlenül fogadják sorsukat, s csak később ismerik fel, hogy egyetlen lehetőségük maradt, az ellenállás.

A Musza Dagh egy, az anatóliai tengerparton emelkedő fennsík. Erre az erődítménnyé kiképezhető hegyre vonul vissza hét örmény falu népe. A vállalkozás vezetője Bagradjan, egy sokáig Párizsban élő archeológus. A regény ennek az alig ötezer embernek negyven napig tartó hősies harcát drámaian izgalmas módon beszéli el, egészen a győzelemig, azaz addig, amíg a megtizedelt, éhező, lerongyolódott örményeket a francia hadihajók fedélzetükre veszik…

 

Forrás: József Attila Könyvtár Dunaújváros

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s