Humorérzék

Közzétette:

 

 

Nem mondunk újat azzal, hogy az unalom taszít, a humor viszont vonz. A humor szórakoztatóvá és népszerűvé tesz, „bearanyozza” személyiségünket. Ha azt mondjuk valakiről, hogy jó a humorérzéke, akár azt is mondhattuk volna, hogy nagyon intelligens, mindehhez még kiváló sportoló is, hovatovább végtelenül imádjuk őt. A humor egy „általános jó”. Nem is csoda, hogy amikor Allport 1961-ban körkérdést intézett diákjaihoz, amelyben azt firtatta, mennyire tartják jónak saját humorérzéküket, az egyetemi hallgatók 96 százaléka az átlag fölé helyezte magát. „Az emberek beismernek árulást, gyilkosságot, gyújtogatást, sőt még a műfogsort is meg azt is, hogy parókát hordanak. Na, de ki ismerné el, hogy rossz a humorérzéke?” – kérdezte az amerikai író, Frank Moore Colby az 1930-as években. A helyzet azóta szemernyit sem változott: a legjobb barátok leírásakor biztosan kitérünk arra, hogy szeretjük a másik humorát; s a társkereső hirdetésekben is megjelenik a jó humorérzék, mint a kiváló személyiség védjegye.

 

neveto_no
Hogy miért, arra az evolúciós pszichológia a következő választ adja: mivel a humor egyúttal jó kognitív képességeket, kellő gondolkodásbeli rugalmasságot és kreativitást is feltételez, egyfajta mutatója lehet a lehetséges partner más területeken is meglévő kiválóságának. Ezen érvelés szerint a kiemelkedő humor komoly értéket képviselhet a párválasztásban, hiszen itt is a legjobbra törekszünk.
Komoly érték, de bármilyen fontosnak is tartják egymásban ezt a jellemzőt, a férfiak és nők mégis teljesen mást értenek jó humorérzéken. Az ezzel kapcsolatos egyik első vizsgálat során a kutatók véletlenszerűen – mintegy villámrandevút imitálva – párokba rendezték az önként jelentkező személyeket. A nők nevetése előre jelezte a későbbi randevút, míg a férfinevetésnek nem volt ilyen „bejósló” hatása. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a női nevetés szexuális fogadókészséget, érdeklődést jelent(het).
Részben e kutatás tanulságait felhasználva formálódott az a kép, hogy a férfiak számára a jó humorérzék a saját humoruk kedvező fogadtatását jelenti, míg a nőknél produkciót és befogadást egyaránt takar.
Bressler és munkatársai kísérletileg is igazolták, hogy a férfiak csak a baráti kapcsolatok esetén kedvelik a női humorprodukciót. Ha viszont randevúzási céllal közelednek egy nőhöz, inkább a humoruk elfogadását értékelik. Mindez egy körkörös folyamat beindulását eredményezi: a férfiak jobban érdeklődnek a humorukat kedvezően fogadó nők iránt, és a kedvező fogadtatás egyfajta bátorítás számukra a további közeledésre. Hogy mindez miért alakulhatott így, arra szintén van válasza az evolúciós pszichológiának: a nevetés a beleegyezés, a hajlandóság egyfajta kifejezése, márpedig a férfi párválasztási stratégia az aktív keresés elvén működik, és akkor lelhet megnyugvásra, ha elfogadással találkozik. Vagyis azt, hogy kedvező eredményre vezet-e stratégiájuk, a kedvező női reakcióból mérhetik le – ami jelen esetben a nevetés. Ezért tarthatják jó humorúnak a vicceiken derülő nőt.
A női párválasztási stratégia viszont a keresés helyett a minőségi választáson alapul, a versengő – jelen esetben humoros – produkciók közül a legjobbat akarják kiválasztani. Ez lehet az ok, ami miatt fontos lehet számukra a lehetséges partner humora. Hogy a saját humoruk kedvező fogadtatása ezen túl miért fontos számukra, az könnyen belátható: a humor kiemelt értékként könnyen hoz énerősítő, kellemes társas visszacsatolást.
Bármilyen csábító legyen is azonban ez a „passzívan mosolygó nő, aktívan viccelődő férfi” modell, közelebbről nézve már korántsem olyan vonzó, mint amennyire elsőre tűnhetett. Napjainkban, a nemi szerepek átalakulásakor ugyanis egyre nehezebben tarthatóak ezek a nagyon egyszerű modellek. Mindennapos tapasztalataink persze látszólag sok bizonyítékot szolgáltatnak a két nem humorának különbözőségére, sőt, az 1980-as évek szakirodalmában még sorjáznak a két nem különbségét taglaló cikkek. Szembetűnő lehet például – kezdi az egyik írás – hogy amikor egy női vagy férfitársaság összeáll, tagjai más-más párbeszédet folytatnak. Míg a nőknél gyakori a pletyka, a saját vagy mások élményein alapuló anekdotázás, a férfiak humora sokkal inkább előkészített és formalizált. Vagyis ha ismerjük az aktuális vicceket, mókás YouTube-videókat, viszonylag könnyen beépülhetünk egy férfitársaságba – nők esetében azonban fontos tudnunk, hogy ki is tulajdonképpen az a Manci, akivel a Metróban összefutott a Lajos, különben lemaradunk a poénról. Igaz ugyanakkor, hogy a poénról való lemaradás inkább a férfitársaságban kínos, hiszen a 80-as évek kutatásai szerint a férfihumor versengőbb, s egy-egy sikeres vicc könnyen az egekbe röpítheti az önértékelés szintjét. A nők viszont inkább vigasztalásra használják a humort – ám a célját el nem érő vicc náluk sem számíthat túl sok jóra, női együttműködés ide, női együttműködés oda…
A nemi szerepek átalakulása némileg halványította ezeket a különbségeket – napjainkban egyedül az agresszivitás mértékében találhatunk különbséget a két nem „humorhasználatában”: a férfiak jobban szeretik az agresszív, illetve a szexuális tartalmú humort, bár a különbség már ezen a téren is kiegyenlítődni látszik…
A nemi szerepek átalakulása persze nemcsak azért mossa el a humorhasználat nemi különbségeit, mivel a különbségek általános elhalványításával értelemszerűen a humorhasználat jellegzetességei is elmosódnak. A nemi szerepek változása egyúttal kulturális változást is jelent, márpedig a humor mélyen a kultúrában gyökerező, társas jelenség. Kultúránk határozza meg, min nevetünk, milyen vicceket használunk. Például az amerikai és szingapúri egyetemisták humorhasználatát összehasonlító vizsgálat többek között azt találta, hogy a szingapúriak több agresszív viccet használtak és sokkal kevesebb szexuális tartalmút. Ennek valószínűleg az lehet a magyarázata, hogy Szingapúr a szexualitás szempontjából homogén országnak tekinthető, ahol a pornográfia állami tiltás alatt áll, s egységes a szexualitáshoz való hozzáállás – márpedig a humor megértéséhez kétértelműség kell. Feltételezhető ugyanakkor, hogy az agresszivitás megítélése Szingapúrban sokkal nagyobb változatosságot mutat, mint az Egyesült Államokban; vagyis ezért humorizálnak gyakrabban agresszív témákkal kapcsolatban.

A nemek humorhasználatát tekintve is átalakuló, változó korszakban élünk tehát: a régi motívumok még velünk élnek, de valami új is formálódik. Hogy ez egységességhez vagy valami új minőség kialakulásához vezet – egyelőre eldöntetlen kérdés. Természetesen élhetünk a szokásos huszárvágással – vagyis nem női-férfi, hanem férfias meg nőies humorról beszélünk. De ezzel talán csak fölösleges többletcímkével látjuk el a humorstílusokat, ahelyett, hogy mondjuk csak támogató meg versengő humort különböztetnénk meg. Persze ezt is csak abban az esetben, ha nagyon elkötelezett hívei vagyunk a kategorizálásnak…

 

Szerző: Csikós Gábor – Mindennapi Pszichológia

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s