Ferenczy Károly magyar festő

 

 

FerenczyFerenczy Károly (Bécs, 1862. február 8. – Budapest, 1917. március 18.) magyar festő. A nagybányai művésztelep első nemzedékének kiemelkedő képviselője, az impresszionizmus legnagyobb magyar mestere, Ferenczy Noémi, Béni és Valér apja. Jogi, mezőgazdasági tanulmányait félbehagyva 1884-től festészetet tanult Rómában és Münchenben, majd két évig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt. Robert-Fleury és Bouguereau voltak tanára, de mint magyar tanulótársai: Csók István, Iványi-Grünwald Béla, ő is Bastien-Lepage-t tartotta eszményképének. Ezt tükrözi Párizsban készült első műve, Kallós Ede arcképe és 1889-92 között Szentendrén készült alkotásai (Válás, Leányok virágot gondoznak stb.).

1893-ban Münchenben megismerkedett Hollósy Simonnal és szabadiskolának idegen és magyar tagjaival. Fejlődésére ez időben Herterich hatott igen erősen (Madárdal, Orfeusz stb.). 1896-ban csatlakozott a Nagybányára vonult festőcsoporthoz (Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Csók István, Iványi-Grünwald Béla és mások), és ott hosszú időre le is telepedett. Stílusa ettől kezdve egyenletes ütemben fejlődött sajátosan egyénivé, amely ugyanakkor a nagybányai irányzatot is képviselte (Hegyi beszéd két változata, 1896-97; Három királyok, 1898; Esti hangulat lovakkal, Hazatérő favágók, 1899; Józsefet eladják testvérei, 1900 stb.). 1900-tól a napfény festése kötötte le érdeklődését, és egyidejűleg az emberalak és arc kifejezése vált lényegessé számára (Gesztenyefák, 1900; Nyári reggel, Márciusi est, Nyár, 1902; Festőnő, 1923; Templom, Október, 1903; Napos délelőtt, 1905; Gyermekek ponnykon, 1905; Nyári nap, 1906 stb.). Oldott és árnyalt festése lassan nagy foltokká alakulva erős körvonallal, a dekorativitás ízeit keverte néhány kísérletébe (Archeológia, Levétel a Keresztről stb.). 1906-ban a Képzőművészeti Főiskolán az alakrajz és festés tanára. Budapestre költözött s addig szinte kizárólagosan szabadtéri gyakorlatát műtermi piktúrával cserélte fel.

Életműve több szakaszra tagozódik. A kezdeti korszakára a müncheni leíró ábrázolás volt a jellemző. A nagybányai szakaszban a plein air sajátos magyar válfaját teremtette meg. Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái vonzották (Akt zöld háttérrel, 1911; Akt vörös háttérrel, 1913; Pieta, 1913; Alvó cigányleány, 1915 stb.). A 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb képviselője, a nagybányai művésztelep egyik iránymutató egyénisége volt. Nagy hatással volt a magyar festészet további alakulására. Fő művei a Magyar Nemzeti Galériában kerültek.

 

Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)

 

nagykep

(Nagyítható kép!)

 

Műelemzés  Október

Ferenczy Károly, 1903

Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Kompozíció

Ferenczy Októberének máig ható vonzerejét a formai harmóniák és a téma összetettsége biztosítja. A világos és sötét tömegek ritmusát a horizontális tengelyeken a napfényben fürdő előtér, a sötét hegyoldal és ismét a világos, kék ég adja. Ezt a rendszert a vakító napernyő, a fehér abrosz és a modell fehér inge egy fénnyel telítettebb irányba fokozza, a székre vetett sötét kabát pedig sötét ellenpontot képez. Izgalmas ritmust kelt a függőleges, vízszintes és átlós motívumok rendszere is. A napernyő, az olvasó férfi és a kert végében álló fák alkotta függőleges tengelyeket a hegy gerince, a kerítés által kijelölt horizont és az előtéri szék támlájának vízszintese keresztezi. Igazi dinamikát azonban áz átlósan befordított asztal pozíciója biztosít a kompozíciónak, amelyhez a félrecsúszott terítő, a modell kalapjának karimája, a terítő csíkozása még finomabb belső ritmusokat kölcsönöz.

 

Téma

Még izgalmasabb azonban a kép tematikai harmóniája. Otthonosabb kertet, finomabb időt, délelőtti olvasgatásnál kellemesebb időtöltést, egy jó tea és néhány friss gyümölcs mellett aligha tudnánk elképzelni. Ferenczy egész festészetében a tökéletesség keresésének egy mesterkéltségtől és konvencióktól mentes útját járta. Művészi személyiségéből a spekuláló, formaproblémákat abszolutizáló elem éppúgy hiányzott, mint az ő korában már egyre gyakoribb kinyilatkoztató attitűd. Az Októbert tájképként is nézhetjük. Az olvasó férfi, bár gazdája a természet egy darabkájának, mégis magától értetődő természetességgel simul a pompás őszi tájba. A természet részévé vált, de nem formai lefokozás, hanem intellektuális tevékenysége révén. Ha azonban az olvasó alakra koncentrálunk, zsánerképként is értelmezhetjük a művet, melynek témája a természeti és a polgári lét ama modern harmóniája, mely a századforduló emberét oly bizakodóvá – és talán mondhatjuk – boldoggá tette.

S végül, ha nem feledkezünk meg az előtérben a román népi szőttessel letakart asztalról, a ropogós almákról, a kínai teáskészletről, a kompozíciót egy tájba helyezett csendéletként is felfoghatjuk. Csendéletszerű az ember is: a szellemi tevékenysége révén olyan stabil nyugalomban áll az asztal mögött, mint az almák az asztalon.

A kép sajátos színkompozíciójában csaknem a teljes színskála megjelenik, ám igazából egyetlen szín sem kap domináns szerepet benne. A világnak, a természetnek ez a komplex, egyszerre érzékeny és intellektuális szemlélete, erős érzelmi telítettsége ad különös jelentőséget Ferenczy alkotásának.

Írta – Bellák Gábor
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (276-277. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s