Az európai püspökök üzenete az első világháború 100. évfordulóján

Közzétette:

 

 

puspokok

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) képviselői zarándoklatot tettek az első világháború emlékhelyein Douaumont-ban és Verdunben, a centenáriumi megemlékezés keretében.

 

A zarándoklat végén az egybegyűltek nevében Reinhard Marx bíboros, München-Freising érseke és a Német Püspöki Konferencia elnöke felolvasott egy üzenetet, amely hangot ad az Európa békés jövőjébe vetett reménységnek.

Az európai egyházak képviselői személyes tapasztalatból tudják, hogy olyan országokból érkeztek Verdunbe, melyek közül néhány egy évszázaddal ezelőtt, de még a közelmúltban is háborúban állt egymással – mondta beszédében a német bíboros. „Egyházi emberekként alázattal elismerjük, hogy mi is engedtünk a konfliktusok tüzének és a nacionalizmus szenvedélyének. Ezek az emlékek sajnálkozással és szégyenkezéssel töltenek el bennünket. De emlékezzünk arra is, hogy XV. Benedek pápa állandóan kérte a konfliktusok megszüntetését, és sürgette a békét.”

Reinhard Marx bíboros hálával emlékezett az európai terv megvalósulására és az Európai Unió alapító atyáira, valamint azokra, akik az évek során elősegítették a népek közötti béke és egyetértés ügyét. Verdun 1916-ban az első világháború egyik leghosszabb és legvéresebb ütközetének volt a színtere. A püspökök zarándoklatuk során felkeresték a douaumont-i temetőt is, ahol 130 ezer ismeretlen katona földi maradványai nyugszanak. A sírok között imádkoztak a hősi halottakért, és meggyújtották az emlékezés mécseseit. A közös imádság a verduni székesegyházban a vesperással folytatódott.

Az európai püspökök üzenete egy ígérettel zárul: elkötelezik magukat Európáért, hogy a földrész újra rátaláljon önmagára, és örülni tudjon értékeinek, melyek valódi keresztény értékek. „Az evangélium örömhírétől inspirálva találkozónk a reménység jegyében zárul, a békés jövő reményével az egész emberiség javára” – írták. A verduni ütközet egy millió hősi halottjára emlékezve az európai püspökök megfogalmazták: „Ismét megrendített bennünket a háború tébolya és a mérhetetlen pusztítás. Ha a 20. század hajnalán az európai nemzetek sorsa egymásba fonódott volna, akkor az első világháború nem tört volna ki.”

Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Flickr.com
Magyar Kurír

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s