Magyarok kenyere: idén ezt tervezik

Közzétette:

 

 

Idén a Kárpátaljáról érkezik Baranyába a kovász az idei magyarok kenyeréhez, a sót pedig Parajdról küldik majd – mondta el Korinek László ötletgazda sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.

A jogászprofesszor a Páva Zsolt pécsi polgármesterrel tartott pénteki tájékoztatón beszámolt arról, hogy idén is Magyarország összes megyéjéből és a Kárpát-medence valamennyi országából várják a szervezők a búzát a magyarok kenyere programhoz, a tavalyihoz hasonlóan idén is mintegy száztonnányi alapanyagra számítanak. A 2011-ben indult kezdeményezés folytatásaként ebben az évben is a Baranyába érkező lisztből sütik meg augusztus 20-ra a magyarok kenyerét és az azt jelképező több ezer cipót.

A megőrölt liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el. Páva Zsolt elmondta, látszik, hogy a magyarok között nagy tisztelet és szeretet övezi a kezdeményezést, így a hagyomány továbbéléséhez nem férhet kétség. Mint mondta, a magyarok kenyere üzenete továbbra is az, hogy erősítse a nemzeti összetartozást, nem mellékesen öregbítse hazánk és a baranyai megyeszékhely jó hírnevét.

Korinek László beszámolt arról, hogy hamarosan minden hazai település polgármesterének levelet juttatnak el, hogy felkérjék őket: amennyiben határon túli magyar lakta vidéken testvértelepülésük van, idén cseréljenek búzát, lisztet, és süssék meg az összekevert alapanyagból a maguk ünnepi kenyerét augusztus 20-i ünnepségeikre. A beérkezett búzát összeöntik, és – ahogy eddig minden esztendőben – a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban, valamint a szigetvári malomban őrlik meg.

Ezt követően Pécsváradon sütik meg a nemzet kenyerét, valamint a jótékony célú értékesítésre szánt cipókat. Utóbbiakat az augusztus 20-i pécsi Magyarok Kenyere Ünnepen árulja majd a Pécsi Jótékony Nőegylet; a befolyt összegből a rászoruló gyermekek étkezését segítő Nekem Nincs Ebédem programot támogatják. Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 10 tonna búza érkezett Baranyába, egy évvel később már 25 tonna, majd a harmadik évben, tavaly már 100 tonna. A 2013-as komoly mennyiség annak köszönhető, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 77 tonna búza összegyűjtésével járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. A szervezet idén is hasonló felajánlást helyezett kilátásba.

Forrás: mno.hu

Magyarok Kenyere 2014. Összeöntés ünnepe
2014. augusztus 17. (vasárnap) 15 óra

patakmalomA Magyarok Kenyere program keretében összegyűjtött búzaadományok egyesítése Mohács mezején, a Csele patak partján.

Helyszín: Szent Miklós Vízimalom
Mohács, Csele völgy (Mohács-Sombereki út)
GPS N 46,040903 E18,676922
Program

Vers
Köszöntők
Búzaösszeöntés
A búza megáldása
Őrlés a vízimalomban és gyermekek közreműködésével kézimalmokon

Közreműködnek

Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész
Sárközi Települések Közös Tánccsoportja
Bitskey Gáspár Hagyományőrző Tüzércsapat
A magyarok kenyerének megszegése

Időpont: 2014. augusztus 20.
Helyszín: Pécs, sétatér

Forrás: Szent Miklós Vízimalom Mohács

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s