Ind civilizáció

Közzétette:

– Mohendzsodáró, az első tervezett város –

Indiai mítoszokban és legendákban szívfájdító utalásokat találunk egy rég elpusztult, elfelejtett civilizációra. A Kr. e. 2. Évezredből származó szanszkrit Rig-véda szerint a Kr. e. 1500 körül Indiát elözönlő árjákat a hindu isten, Indra vezette, akit erődrombolónak neveztek, mert “kilencven erődöt és száz ősi várat rombolt le”. A 20. századig pusztán mitikus településeknek tekintették ezeket az említett erődöket. Az archeológia az óta bebizonyította létezésüket.

Az 1920-as, 1930-as évek ásatásai során az egyiptomival és mezopotámiaival egyidős civilizáció került napvilágra. Híresebb társaihoz hasonlóan ez is egy folyó, a mai Pakisztánt átszelő Indus-völgyében alakult ki, de nagyobb területen virágzott. Az Indus-völgyi kultúrát ma a történelem előtti idők legnagyobb birodalmának tartják. Csaknem 100 falut, várost és metropolist tártak fel abban a háromszögben, melynek alapja 960 km hosszan nyúlik el a tengerpart mentén, a folyó torkolatánál, csúcsa pedig 800 km-rel feljebb, az Indus felső folyásánál van.

A világ elsõ várostervezõi

Amikor Sir Mortimer Wheeler 1944-ben az Indiai Archeológiai Intézet főigazgatója lett, újra hozzáfogott az Indus-völgyi civilizáció két legnagyobb városát (északon Haragpát, 560 km-re délnyugatra pedig Mohendzsodárót, a “holtak dombját”) rejtő óriási földhalmok feltárásához.

A világ elsõ, tervezett városa...

A két település csaknem teljes egészében égetett téglából épült Kr. e. 2500 és 2100 között, s feltehetőleg a ma Harappai Birodalom néven ismert civilizáció fővárosai voltak. A meglepően jól szervezett, s egymásra feltűnően hasonlító két testvérváros abban az időben a világ legnagyobb városi jellegű települése volt. Kerületük meghaladta az 5 km-t, s ezzel csak a mezopotámiai Uruk vehette fel a versenyt.

Az eredetileg négyszög alakú Mohendzsodáro alaprajza a négyzetrács vonalait követi. Döngölt föld “kövezetű” 12 főutcája (szélességük 9 és 14 m közt mozgott) egy tucat parcellára osztotta a várost. Közülük 11 szorosan egymás mellé épült, szabványos téglaházakból tervezett lakónegyed volt, itt kaptak helyet a kézművesek házai, az üzletek, a műhelyek. Domináns szerepet töltött be a városközponttól félreeső tizenkettedik parcella. Itt áll a 6 m magas, téglalap alakú mesterséges domb, a citadella, melynek fő épületei a Nagy Fürdő, a Magtár és a Gyülekezőcsarnok nevet viselték. A citadellát a Kr. u. 2. században emelt buddhista kolostor impozáns sztúpája koronázza.

A házak többnyire azonos tervrajz szerint épültek: a tágas udvart lakóhelyiségek vették körül, melyek egyikéből sem hiányzott a kút és az emeletre vezető lépcső. Az ajtók, ablakok nem a főutcára nyíltak. Talán a magánélet és a biztonság tette szükségessé, vagy egyszerûen a városi forgalom zaját és porát akarták kirekeszteni, de Mohendzsodáro valamennyi házába csak a várost behálózó számtalan szûk mellékutca egyikérõl lehetett bejutni.

Mohendzsodáro nagy fürdője

12 x 7 m területű, 2,5 m mély téglamedence. A citadella téglatalapzatába süllyesztették, s gipszkővel szigetelték. Két oldalán faburkolatú lépcső vezetett le a medencébe, körülötte pedig faöltözők sorakoztak. Az archeológusok egy része egyfajta közfürdőnek tartja, míg mások rituális tisztálkodó helynek tekintik.

Mohendzsodáróban nagy számban kerültek elő szép faragású pecsétek, s ez nem csupán a magas színvonalú kézművesség, hanem a fejlett gazdaság bizonyítéka is.

Pecsét...

A csereáru szerepét töltötték be az agyagedények, elefántcsont, épületfa és gyapotszövet beszerzésében, melyek az ősi kereskedelmi központon, Tilmunon (a mai Bahrein) keresztül érkeztek Mezopotámiából és a Perzsa-öbölből.

Kik voltak Mobendzsodáro urai ? A rejtély fontos kulcsa ez a kis törött szteatit (zsírkő figura), a városban talált 11 kőszobor egyike.

Zsírkõ figura...

Kettő kivételével mindegyik férfiakat ábrázol borotvált felsõ ajakkal, gondosan ápolt szakállal, tarkón feltűzött s fejpánttal rögzített hajjal. A ruhát díszítő lóhere talán vallásos jelentéssel bír. A dölyfös tekintet, a nyugalom talán az ind civilizáció díszruhás istenéé vagy pap-királyáé lehet.

Az ind civilizáció számos városa (az északi Harappától a tőle kb. 560 km-re délnyugatra található Mohendzsodáróig) az Indus folyó völgyvidékén helyezkedett el. Virágzó városok délkeleten is kialakultak, melyek közül Lothal volt a fő kereskedelmi kikötő.

Ki igazgatta Mohendzsodárót ?

Az ind civilizáció megoldatlan rejtélyeinek egyike a felismerhető templomok hiánya !!! Más ősi népeket pap-királyok vagy élõ istenek irányítottak kifinomult ízlésre valló palotákból vagy templomokból. Mohendzsodáro uraira utaló egyértelmű bizonyíték nem került elő… Egyes jelekből arra következtethetünk, hogy az ind kultúra vallása a hinduizmus előfutára volt. Az indek több istent imádtak, köztük talán egy anyaistennőt, akit sok kis szobrocska ábrázol, és egy háromfejű, szarvakat viselő istent, akit a hindu Siva elődjének vélünk.

Hogy mégis rendelkeztek szervezett vallással s papi testülettel, azt Mohendzsodáro citadellájának Nagy Fürdője sejteti. A rituális fürdés ma is elengedhetetlen eleme a hinduizmusnak. Ezért sok régész vélekedik úgy, hogy a Nagy Fürdő egykor a papság által irányított rituális tisztálkodás helyszíne volt.

Mohendzsodáro fegyelmezett s tevékeny életmódot idéz fel, melyet talán, a mai indiai kasztrendszerhez hasonlóan, a dolgozók és a vagyont kezükben tartó kereskedők osztályának megkülönböztetésével értek el. A citadella másik figyelemre méltó épülete az egykori Városi Magtár, bőséges hellyel a búza és a rizs kicsépeléséhez, a gabona szárításához szükséges föld alatti szellőzőcső rendszerrel, mindazzal, amit Wheeler a “város gazdasági gócpontjának” nevezett.

Bizonyos jelek alapján a régészek korai totalitárius államnak tartják a Harappai Birodalmat. Semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy létezett volna egy mezopotámiai jellegű, a patrónus szerepét betöltő uralkodó osztály, s ez magyarázatot adhat arra, miért nem hozott létre az ind nép időtálló művészetet. Az egy-két szobrocska, mint pl. az erotikus táncot lejtő lány figurája, az állat és istenábrázolásokkal díszített szép, faragott kőpecsétek, a bikát ábrázoló, életszerű agyagmodellek s a néhány díszített edény szegényes tükörképe egy valaha szervezett, s talán gazdag társadalomnak. A Mohendzsodáróban talált tárgyi leletek többsége ugyanis éppoly szabványos és haszonelvű, mint a város tervezése. Talán több kérdésre választ kapunk majd, ha a pecséthengerek feliratait, az ind írás egyetlen emlékét, sikerül megfejteni…

Egy civilizáció alkonya

Az Indus-völgy árterületei sokszor víz alá kerültek. Mohendzsodáro nagy része a talajvízszint alatt fekszik, s számos titkát a homok rejtheti. Kr. e. 1900-ra a városok hanyatlásnak indultak; vagy az állandó árvizek miatt, vagy azért, mert lakóik kimerítették az erdők fakészletét, mely nélkülözhetetlen volt a házak újjáépítéséhez, felújításához szükséges tégla kiégetéséhez.

Amikor az árják elérték az Indust, valószínűleg már csak egy elkorcsosult, félvér, őseik nagy városaiban nyomorgó népet találtak.

“Szétszaggatta az erődöket, ahogy az idő elemészti az öltözéket”, mondja Indráról a Rig-véda, és ha valóban ő vezette a hódító árjákat, kevés könyörületet tanúsított. Mert a munkaterület utolsó szintjén számos csontvázat találtak, kardcsapás nyomával a koponyájukon. Lemészárolták a férfiakat, nőket, gyerekeket, jó néhányukat az otthonukban. Egy közkút mellett négy férfi és asszony fekszik, ahová holtan lezuhantak, egy hajdan nagy és egyedülálló kereskedőnép utolsó leszármazottainak hátborzongató sírfelirataként.

Az ind várostervezés figyelem méltó eredménye a kiépített csatornahálózat. A kanálisokat nyilvánvalóan egy központi hatóság tervezte és tartotta fenn. Meghatározott távolságban aknák álltak bennük, ahonnan a munkások eltávolíthatták a szennyet. A kanálisokból téglával kirakott, nyitott vízelvezetõ árkok vezettek a házak csatornarendszeréhez, mely zárt rendszerû agyagcsõ hálózatból állt. Néhány ház még nyugati stílusú, ülõkés vécével is rendelkezett…

Forrás: erdekessegek.hu


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s