Babits Mihály: Ádventi köd
Tél van megint! Reggel amint fölébredek, még betekint az utcalámpa sötét szobámba, mert odakint köd van megint. Elbuvik a nap-paripa
Séta a kultúra ösvényein
Tél van megint! Reggel amint fölébredek, még betekint az utcalámpa sötét szobámba, mert odakint köd van megint. Elbuvik a nap-paripa
Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül. Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek, Üdvözítőt hirdet az emberiségnek? Vagy csak
Csöndes az éj és csöndes a világ is, Caesar Augustus aranyos mosollyal Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás: Béke a
dec. 25. Itt jött rám a Karácsony, Rám, a kesely arcú pogányra, Itt jött rám a Karácsony, Gyermekségem falujában S
Te tehén aki hagyod hogy annyiszor megfejjenek mindannyian ti azért kínzott kísérleti nyuszik hogy mi előírás szerint betegeskedhessünk te veréb
Jön a Karácsony fehéren S én hozzám is jön talán majd Valaki a régiekből. Csöndesen lép a szobámba S én
. Mesével nagy gyermekszemedben megjöttél újra szent karácsony, jöttél szívekbe sekrestyésnek: gyertyásan gyúljon az öröm. És minden oltár átkot fáklyáz,
Itt van a szép, víg karácsony, Élünk dión, friss kalácson: mennyi fínom csemege! Kicsi szíved remeg-e? Karácsonyfa minden ága csillog-villog:
Süvítnek napjaink, a forró sortüzek, – valamit mindennap elmulasztunk. Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn, – s valamit minden tettben elmulasztunk. Áldozódunk a
Angyal zenéje, gyertyafény – kincses kezem hogy lett szegény? Nem adhattam ma semmi mást, csak jó, meleg simogatást. Mi győzött