vers – 22 Oldal – Lighthouse

Nemes Nagy Ágnes: Vihar

Egy ing rohan a réten. Nap-éj-egyenlőségi viharban a szárítókötélről elszökött, s most rogy-rohan Medárd-zöld fű fölött egy sebesült

Alekszandr Szergejevics Puskin; Moszkva, 1799. június 6. – Szentpétervár, 1837. február 10.) orosz költő, író, drámaíró, az orosz

Illatja rozmarinnak, Mézíze a fügének, És a rukerc pirossa Szájunknak és szemünknek S orrunknak is mi kellő? Hát

Helyét gyümölcsnek adja a szirom. A déli égen elterül a hőség. A termő kor jön: érés, felelősség és

Jövel, oh verseimnek lelke, Lélek! És vess magot szántóföldjén szivemnek, Hol dús igék és bús dalok teremnek. Oh

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemü harmat, amelytől fénylik a szirom, amelyből felszökik, kévéjében a napnak, szivárvány-szikra, miliom.

Nem vagyok már, aki hajdanában, Szirt-éleknek zúgó csermelye, Benne forrongó, de vad erő van, Mely megdöbbent, útját futva

Fagyosszentek Be kén’ jól rendezni Vácot, Odazárni Bonifácot, Szerváciust és Pongrácot… Mert az már szörnyü és galád, Hogy

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi

Amit egy titkos kéz irat: lágy arcod fonódott redője bonyolult, fakult kézirat, nézem, betűzgetem belőle: mit írtak az